Egyensúlyt!

"Erőd forrása az egyensúly, avagy a lelki béke. De a békesség nem álmosságot jelent! Békében élni annyit jelent: szövetséget kötsz az erőkkel, ahelyett, hogy harcolnál ellenük." Andrew Matthews

Friss topikok

Megoldás a magas vérnyomásra

2013.10.20. 11:24 lukacszoli

Másfél évvel ezelőtt, tavaly márciusban lejárt a jogosítványom. A megújításhoz szükség van egy alapos orvosi vizsgálatra. Az eredmények alapján dönt az orvos arról, hogy az autós továbbra is autós maradhat-e. A felmérés részét képezte a vérnyomásmérés is. Tudtam, hogy magas, hiszen egyrészt 125 kg-ot nyomtam, másrészt a családomban is előfordul a probléma. Arra viszont nem számítottam, hogy ilyen magas lesz. A pontos értékre már nem emlékszem, de valahol 155/120 környékén állt meg a mutató. Meglepett az eredmény, a doki mosolya sem volt túlságosan őszinte. Mivel ekkor már harmadik hónapja gyalogoltam és el-elkezdtem kocogni, túlságosan nem ijedtem meg, bíztam benne, hogy a súlycsökkenés erre a problémára is megoldást nyújt.

Az viszont kiborító volt, amit az orvos javasolt:

Felírok akkor magának egy gyógyszert, amit mostantól mindig szednie kell.

Nem sok kedvem volt nekiállni kötözködni, inkább elhoztam a receptet és apró darabokra összetépve bedobtam az első szemetesbe. Ne vicceljünk már, hogy 27 éves koromtól kezdve mindennapi szinten gyógyszereken kellene élnem. Az fel sem merült a diagnózis felállítása során, hogy ebbe a magas értékbe bizony az igencsak nagy túlsúly is beleszólhat... Ott ültem előtte XXXL-es pólóban és egy szóval sem mondta, hogy fogyni kellene!

Sajnos valószínű, hogy sokan beletörődnek ebbe a helyzetbe, kiváltják a bogyót és kitartóan szedni fogják.

Most pedig nézzük, most hogyan állok:

A hétvégi Spar futás után volt még néhány órám, amíg Ancsurék befutnak. Kapva kaptam az alkalmon és odamentem a téren álló orvosi kamionhoz. Itt 15 perc alatt  egy több mint 10 vizsgálatból álló állapotfelmérésen lehetett részt venni. Az eredmények, illetve az előzetesen kitöltött kérdőív alapján egy elég komplex kiértékelést kaptam. Alapvetően minden rendben van, egyedül a testzsírt kell még csökkentenem 3,3 kg-val. A célsúlyom pedig 95,7 kg. A testmagasságom alapján számított BMI ennél jó 10 kilóval alacsonyabban lenne optimális, viszont az átlagnál erősebbek a csontjaim és az izomtömegem is magasabb. Ezek, illetve a többi eredmény alapján most már tudom tehát, hogy a 95,7 kg-ot fogom felvezetni az elérendő céljaim közé.

Ami pedig talán a legfontosabb eredmény volt és csak másnap esett le: a vérnyomásom 123/80 volt! A sport elkezdésével és az átgondoltabb étkezéssel sikerült eljutni oda, hogy a korábbi igen vacak érték mára teljesen normális lett. Mindezt gyógyszer szedése nélkül!

(Disclaimer 1: Természetesen senkinek sem javasolom, hogy hagyja figyelmen kívül az orvos javaslatát. Ha ajánl valamit, nyilván okkal teszi, ettől csak alaposabb vizsgálat után térj el, kizárólag saját felelősségre.)

(Disclaimer 2: Direkt írtam külön: magas vérnyomás. Az én értelmezésemben ez egy állapotot jelent, amikor bizonyos változók (mint például a testsúly) hatására magasabbá válik a vérnyomás. A másik verzió a magasvérnyomás, ami viszont már egy krónikus betegség. Mivel a magasvérnyomást egyáltalán nem biztos, hogy (csak) a túlsúly okozza, nagyon óvatosnak kell lenni, ez nem játék.)

Pressure_gauge.gif

Egy kattintás és értesülhetsz a friss írásokról::


Tovább az EgyensúlyOM portálra.

A bejegyzés trackback címe:

https://egyensulyt.blog.hu/api/trackback/id/tr395589239

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.