Egyensúlyt!

"Erőd forrása az egyensúly, avagy a lelki béke. De a békesség nem álmosságot jelent! Békében élni annyit jelent: szövetséget kötsz az erőkkel, ahelyett, hogy harcolnál ellenük." Andrew Matthews

Friss topikok

Pulzuskontroll, ahogy én kezdtem

2013.11.20. 12:21 szancsurrr

letöltés (1)_1.jpg2012. május 6-án abszolváltam az első PK-s edzésemet. Olvasgattam a régi blogomat, és arra jutottam, hogy sok olyan infó van ebből az időszakból, ami a kezdő PK-soknak jól jöhet. Múltbarévedés következik. Dőlt betűvel szedve jelenlegi gondolataim.

2012.05.07: "Nem, nem sántultam le vasárnapra, nem is hátrafelé futottam, pedig a tempóból kb. ez jön le. (megj: 7:43-as ezrek 18 kilis távon). Ma belépett az életembe a pulzuskontroll (PK). (...) Egyelőre nem tudom, hogy lesz ebből szerelem. Eddig elég magas pulzussal futkároztam, 170-175 körülivel, 5:30 körüli kilométerekkel. (...) Mert hogy az hogy néz már ki, hogy tudok 5:30-at, aztán meg 7:43-al csigázok?! Elég szarul néz ki, de be kellett látom, hogy a pulzuskontrollban van logika. Mert ugye azért sportolunk, hogy egészségesek, erősek (és szépek) legyünk, nem azért, hogy beledögöljünk.

Elkezdem a PK-t és jó lesz.

A mai LSD adagomat tehát 150-es átlagpulzussal és 161-es maximális pulzussal lekocogtam. 18k avg 7:43. Szóbeli pirospont magamnak, hogy ilyen fegyelmezettem kibírtam, hogy ne fussam el. Ez nagyon-nagyon-nagyon nehéz volt."


2012.05.13: "Azért érdekes ez a PK, ez is fejben dől el, mint minden. A múlt héten annyira rá voltam parázva, hogy 150-es átlaggal futottam 8 perceseket, a héten 156-al 6:47-et... Persze, mert múlt héten fél percenként néztem az órát, láttam, hogy milyen lassú, ezen pedig jól felhúztam magam, na ez nem tesz jót a pulzusnak, de úgy döntöttem, hogy félnetek a pulzusmérőtől nem kell, és meg is van az eredménye."

2012.05.20: "Nem értem, hogy miért ugrál így a pulzusom? Ez normális? 154-es pulzushoz tartozik egy 6:41, egy 7:38 és egy 7:12-es tempó." (Megj.: Ez az elején teljesen normális, pár hét alatt tök szépen beállt. Illetve az aktuális pulzust rengeteg tényező befolyásolja: kimerültség, meleg, pára, lelkiállapot.)

2012.06.18: (A harmadik FM-em után írom): "Ez a futás több szempontól is mérföldkő: egyrészt ez egy év miatt, (megj: akkor volt egy éve hogy elkezdtem futni) másrészt pedig azért, mert úgy sikerült 2 óra alatt futni, hogy két hónapja alappulzuson edzek, nem résztávoztam, alig futottam tempót  és mégis, versenyre összejöttek a 6 perc alatti ezrek! Folytatni fogom a PK-t, mert lehet, hogy csinálni unalmas és utálatos, de megvan az eredménye" (megj: Ezen az FM-en 1:58-at futottam, tehát 2 óra alatt.)

2012.06.24: "Ma ugye piros betűs vasárnap van, vagyis a Szent-hosszú napja, ezért fel is ajánlottam 25 kilométert a futókarmának. Jól sikerült, sőt, beszt evör: 6:55-ös ezrek és 155-ös átlag pulzus, ilyen "gyorsan", ilyen alacsony pulzussal ilyen távot még soha nem sikerült abszolválni."

2012.07.09: "Én az első PK edzést május 6-án futottam: 18k, avg HR: 150, avg: 7:43. Azaz majdnem 8 perces ezrek. Acélos! Aztán köbö egész májusban ez volt a tempó, a pulzus meg néha még magasabb, főleg hosszúknál, elegem is lett párszor, volt is hiszti bőven. Aztán júniusban jöttek szép lassan a 7 perc alatti ezrek, 152-155 körüli pulzussal, kevesebb hisztivel. Aztán itt is vagyunk, július. A múlt héten szinte minden rövid (9-10-12k) futásom 150 alatti pulzussal, és 7 perc alatti tempóval sikerült! És erre a PK időszámítás óta nem volt példa, pl. kedden 9k 6:33 146-os átlag pulzussal. Nem tudom, futóviszonylatban ez mennyire számít alacsonynak, de magamhoz képest ez hiperszuper, de hát amúgy sem másokhoz, hanem magamhoz kell mérni magam nem? De! A hosszabb futások furán mentek, mert az volt, hogy az elején kb.10-12k-ig szép alacsony volt, aztán ugyan olyan tempó mellett elkezdett emelkedni és lassítani kellett." (megj: Nyilván ott kezdtem el fáradni, vagy kiszáradni.)

(..) Ma 30 kilométert futottam, 6:52-es ezrekkel és 147-es átlag pulzussal.

Vagyis két hónap alatt egy percet gyorsultam és sokkal lassabban ver a kicsiszívem, ráadásul ilyen hosszú távon is.

Kedves Mindenki, aki PK-zik és nehezen viseli, vagy még nem PK-zik, mert nem tudja érdemes e! Kitartás, és igen, érdemes!!! Nekem is 2 hónapba telt (jó, mondjuk 2 évnek tűnt), hogy végre lássam az eredményt. Arról nem is beszélve, hogy ezt a mai viszonylag hosszú távot is tök szépen, egyenletes tempóban futottam, nem volt holtpont és egyáltalán nem borultam meg se közben, sem utána."

Hajrá!

(Jelenleg 150-es pulzussal 6 perc körüli ezreket megyek.)

Ancsur

 

Egy kattintás és értesülhetsz a friss írásokról::


Tovább az EgyensúlyOM portálra.

A bejegyzés trackback címe:

https://egyensulyt.blog.hu/api/trackback/id/tr945645239

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

madcow · http://lefutom.blogspot.hu/ 2013.11.20. 13:11:09

Kezdő futó vagyok. Rendszeres olvasótok. Ez a poszt is komoly mankó egy "énfajta" lelkes amatőrnek. Gondoltam megköszönöm.

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2013.11.20. 13:18:23

@madcow: Szia, örülünk, ha segítünk, ezért (is) vagyunk :)