Kuvait, Anglia, USA, Horvátország, Szaúd-Arábia, Brazília. Mi közös ezekben az országokban? Mindenhol beszélnek angolul, kivéve Brazíliát?
Elárulom: ezekben az országokban éltem és dolgoztam. És ezek közül az országok közül az összesben jobban éltem, mint itthon. Nem kicsivel, sokkal. Volt saját autóm. Lakást béreltek nekem. Mivel volt miből, ezért utazgattam, vásároltam és mind ezek mellett még félre is tudtam tenni némi pénzmagot. Hihetetlen nem?
Hazaköltözni mind a kétszer anyagi pofára esés volt.
Először 2007-ben, két év Kuvait és egy év Anglia után döntöttem el, hogy hazajövök. Egy pasi miatt. Aztán persze abból a hatalmas(nak hitt) szerelemből nem lett semmi, de ha már itthon voltam, úgy gondoltam, szerencsét próbálok. Fel is vettek a Pető Intézetbe, konduktornak, ez a szakmám, ezt dolgoztam külföldön is, nagy baj nem lehet. Eleinte piszok lelkes voltam, amit hozzávetőlegesen három hónap kiölt belőlem a rendszer. 90 ezres fizu, de mondták, hogy ne örüljek, mert ez a csodás adórendszer miatt pár hónap múlva 80 ezer lesz. 10 ezer forintnyi kajajegy, amit hó végén általában eladtam, hogy legyen pénzem. Albérlet barátokkal. Második diploma. Három évig bírtam, de csak azért, mert rengeteget voltam kiküldetésben külföldön. Amikor itthon voltam, akkor fordítottam egy irodának, volt, hogy napi 16 órát melóztam, mert a konduktori fizetésből felkopott volna az állam az tuti.
Aztán jött a szuperbruttó, ami miatt a 80 ezres fizetésem 70 ezer lett, elvették a 10 ezer forintnyi kajajegyet is és a kiküldetési díj addigi kedvezményes adóját is megszüntették. Kösszépen Feri, így utólag is.
Ezeken kívül is sok minden összejött. Csalódtam sok mindenkiben. Kilátástalannak láttam mindent. Céltalannak. Elegem volt.
Mennem kellett.
Irány Brazília, mert miért ne? Jó fizu, lakás a tengerparton a seggem alá, heti 4 x 5 óra meló, szubtrópusi éghajlat tél nélkül, este az óceán zajára álomba merülni, megtanulni egy új nyelvet. Volt benne kihívás és ez tetszett.
Aztán két év múlva elmúlt a varázs. Illetve egy év múlva, de a pénz és a szerződésem miatt maradtam.
2012-ben ismét hazajöttem.
Mindenhol csak egy külföldi voltam. Nem tartoztam igazán sehova. Hiányozott a családom és a barátaim. Honvágyam volt. A nyolc külföldön töltött éve alatt végig, folyamatosan, megszakítás nélkül.
Azt már kint eldöntöttem, hogy nem akarok többet konduktor lenni. Kiégtem, elfáradtam, meguntam, már nem volt benne kihívás. És nem akartam két diplomával 80 ezer forintért dolgozni, mert megalázónak tartom.
Örülök, hogy találtam normális munkát és van tisztességes fizetésem. De valami mégis hiányzik.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem fordul napi szinten a fejemben az, hogy miért is jöttem haza? Ha félre teszem a történet érzelmi oldalát és szigorúan a mocskos anyagiakra koncentrálok azt kell mondjam, hogy hülyeség volt hazajönni.
Két év Kuvait, egy év Anglia, három év itthon, de leginkább külföldön, két év Brazília, és augusztusban lesz két év újra itthon. Úgy látszik, nálam ez a két év a lélektani határ. Ilyenkor jön rám, hogy menni kéne. Persze most kicsit más a helyzet, mert van ami itt tartson.
De mégis, most megint azt érzem, hogy meguntam. Mennék, pedig meg kéne már végre állni. Vagy állapodni. De nekem kell az új. A más. A különleges. Egy új földrész. Egy új ország. Egy új kultúra. Egy új nyelv.
Egy új kihívás.
Egy ironman.
Ancsur