Konduktorként tisztában voltam vele, hogy a vizet terápiás céllal is használják és ezt most a saját vállamon bőrömön is tapasztalom.
A munkanélküliség nagyjából egyetlen előnyének azt tekintem, hogy el tudok járni a Honvédba gyógytornára, heti háromszor. A vízibalett szakosztályba osztottak, és bevallom, nem fűztem nagy reményeket a dologhoz.
Elképzeltem sok-sok 3D rózsás és libafos zöld úszósapis mamit és papit, amint áztatják magukat a leázott bőrdarabkákkal teli vízben. Aztán oda gondoltam magamat is, és teljes lett a képzavar. Furcsa volt az a gondolat is, hogy bizony, most én leszek a másik oldalon, vagyis ez úttal engem fognak különböző válogatott feladatokkal szívatni, és nem fordítva.
A gyógytornával egy időben, vagyis amint megszabadultam a kényszerzubbonyomtól, elkezdtem újra "úszni" járni.
Úszás alatt értsd a lábazást. Gyors láb, mell láb, hát láb, egykaros, egykaros oldalérintéses, superman egy és kettő, bójával, deszkával, hogy ne unjam meg. Ha-ha. Nyilván négy hossz után megunom, de legalább valamennyire fárasztó, végre valami sportmozgásra emlékeztető tevékenységet űzhetek és nem utolsó sorban bandázhatok az úszós cimbikkel.
De térjünk vissza a vízibalettre. Minden alaklom után azt tapasztalom, hogy a víz csodákra képes. Egyre könnyeben és fájdalommentesebben tudok mozogni a vízben és már szárazon is, pl, a mai szeánszon a kulcsolt kezeimet simán a fejem fölé emeltem úgy, hogy egyáltalán nem fájt és szerdán még kb. fele ennyire sem ment. Egyébként az is érdekes, hogy a konduktív pedagógia alapelve, a ritmikus intendálás, (13. oldal) mennyire hatékony. És mennyire automatikus. Legalább is nálam.
Egy szó mint száz, csak egy darab 3D rózsás úszósapi van és a vízben nincsenek leázott bőrdarabkák sem. Nagyon hasznos ez a gyógytorna, ráadásul minden alkalommal van egy kis sikerélményem, ami nagyon rám fér.
Ancsur