Végre elérkezett!
Minden évben már-már vallási áhítattal várom azt a bizonyos monszun jellegű esőt. Tudod azt, ami olyan, hogy kb a semmiből jön, és egyik pillanatról a másikra lecsap. Csörög, zörög, dörög, csapkod, elönt, elillan. Mert hogy egy rendes nyári zivatar már csak ilyen. Jön a maga mámorosan simogató, forró cseppjeivel, lefüröszt, és továbbáll.
Idén már megéltem egy hasonlót, de arra fel voltam készülve, és nem is volt olyan igazi nyár élményem mellette. Ehhez szükségem van a forrósághoz, hogy olvadjon a flaszter, hogy még a sort, és a vékony nyári póló érintése is kellemetlenül tapadós legyen.
Annyira friss, az élményem, hogy még nem száradtam meg. Itt ülök a gép előtt, és hallgatom, hogy kint ez az entitás éppen adja ki magából minden mérgét. Ahogyan én is tettem percekkel ezelőtt.
Volt egy kis dolgom a belvárosban, és mikor már hazafelé tartottam hirtelen meglepett az élmény. Láttam ugyan, hogy gyűlnek a felhők, és még a telefonom is közöltea zivatar közelségét, de az olyan megfoghatatlanul távolinak tűnt, hogy nem tudtam komolyan venni. Kiszálltam a metróból, és a felszínre érve nagyjából a harmadik percben a semmiből jött. Csöpp-csöpp-csöpp. Majd ez után, leírhatatlan...
Ködszerű permet érkezett enyhe szellővel. A csepegésből rendes, igazi nagy szemű zivatar jött egyik pillanatról a másikra. Mint a függöny színházban. Előtte béke honol, mögötte ítéletidő. Itt nincs választásod, itt nincs kecmec, itt nincs búvóhely. Vagy futsz, vagy tényleg úgy bőrig ázol, ahogyan csak évente egyszer lehet. A futást választottam, és jól döntöttem. Ekkor már a földön hömpölygött a víz.
Üvöltöttem újra, és újra! ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!! |
Amikor ilyenben van részem, ez egész évre feltölt. A nyár, a gyorsan jött zivatar, a meleg, a futás, az üvöltés mámoros együtthatója. Olyan meghatározó élményem ez, mint mikor egy számodra ismeretlennel találkozol, és hirtelen nagyon közelinek érzed magadhoz. Mintha mindig is együtt éltetek volna, ez a nagy szerelem analógiája. És ott, és akkor ebben a néhány percben leélitek az életeteket, és kézenfogva belehaltok.
De mosolyogva, csillogó szemekkel!
Runyai Gábor