Utoljára tavaly novemberben futottam PB-t, a Balaton Félmaratonon. Azóta nem is nagyon izgatott a dolog, nyáron 40 fokban kinek van kedve sprintelni, meg amúgy is rákattantam a triatlonra, tehát inkább többet bringáztam futás helyett és a féltáv felkészüléshez amúgy sem kellett tempót futni. Ráadásul a pulzuskontrollal amúgy sem száguldozhatok edzésen, kivéve mostanában, amikor is a maratoni felkészülésbe belekerült heti egy résztávos edzés is. Utálom is rendesen, de az nem is azért van, hogy szeressük.

Ma az 5vös 5-ön voltam, ez egy 5 kilis verseny, amit az ELTE szervez. Eldöntöttem, hogy meghúzom, de belehalni nem akartam, tehát úgy gondoltam, hogy ha 25 perc körül lefutom, az teljesen rendben van. Aztán elindultunk és onnan nem volt megállás. Az elején persze mindenki rohant, aztán 500 méter után meg akartak halni, ez tipikus kezdő futó esete a hosszabb távokkal. Szóval kerülgettem, előzgettem és hallgattam, hogy milyen furán veszik az emberek a levegőt, és mikor örömmel konstatáltam, hogy én nem úgy lélegzek mint egy haláltusában lévő Darth Vader, egy kicsit gyorsítottam. Nem is nagyon néztem közben az órát, éreztem hogy gyorsabb vagyok a szokásosnál, de mivel tök jól voltam és nem akartam kiköpni a tüdőm, nem gondoltam, hogy a végén karcolok egy

23 perc 10 másodperces

150m híjján öt kilit.

Ez 4:46-os átlag.

Tudom, hogy sokan ilyen tempóban tolják le a maratont, de én nem vagyok ufó.

Nagyon örültem és iszonyatosan meg is lepődtem. Mert tényleg nem haltam meg, sőt, talán ment volna még egy picit gyorsabban is. Talán a résztávoknak is köszönhetem, nem tudom, de a lényeg, hogy: ihajj-csuhajj!