Esőben futni csodás! Lágyan hullanak alá az esőcseppek, mint a gyöngyszemek. Szinte énekelnek. Oh, az élet értelme az esőben futás!
Esőben futni iszonyatos szopás. Semmi, de semmi jó nincs benne. Ha mégis ráveszem magam, akkor kb. 300 méter után megtalálom a 13. kerület legnagyobb pocsolyáját. Csurom víz lesz a cipőm, tocsog a zoknim. Rohadék hideg víz. Kettő perc alatt rommá ázok. Minden szembe jövő arcára kiül a teljes értetlenség, hogy mégis mit csinálok itt? Bevallom, maximálisan megértem őket. És azokat is, akik ilyen takony időben nem mennek ki futni.
Több helyen olvastam már az első mondathoz hasonló ömlengést az esőben futás gyönyöreiről. Ha művelt angol lennék, azt mondanám, hogy bullshit. Arról is sokan írnak, hogy egy esős edzés után mekkora királynak érzik magukat, hogy a szar idő ellenére elmentek és megcsinálták. Lehet, hogy velem van a baj, de én semmi ilyesmit nem érzek. Én perverz módon azt várom, hogy vége legyen. Ezek az edzések a szükséges rosszak, amit akkor is meg kell csinálni, ha nincs kedvem. Mert ezek a nem-szeretem edzések ugyan úgy építőelemei a célnak, feltéve, hogy kitűztél magad elé egy célt.
Ezt csak azért írtam le, hogy ne hagyd magad félrevezetni. Ha esőben futsz és nem élvezed, az teljesen normális.
Van olyan, aki tényleg, őszintén szeret téli, hideg esőben futni? (A nyári zápor 30 fokban természetesen más tészta, itt kimondottan erről a hideg rettenetről van szó.)