Vasárnap megvolt az év első triatlon versenye. A Zöld Gömb Sportklub szervezte meg Vácott a Duna menti Zöldsport Fesztivált. Szakaszos triatlon, aquatlon, teljesítménytúra, bringatúra, futóversenyek rövid és hosszabb távokon, szóval választék az volt, mindenki találhatott magának kihívást. A szervezés pedig mind ezek mellé csillagos ötös volt, köszönjük.
A szakaszos triatlon azt jelenti, hogy a versenyszámok fel vannak cserélve, vagyis itt bringa-futás-úszás a sorrend és mivel minden számra egyszerre indul el a mezőny, ezért nincs depózás sem. Nem is bántam, hogy nem kellett vizesen bringára pattanni, mert azért annyira még nincs meleg, szóval ez a szakaszos dolog éppen az évszaknak megfelelő.
A táv sprint: 20 kilométer bringa, 5k futás és végül 750 méter úszás.
Nekem nem csak azért volt különleges ez az esemény, mert ez volt az idei első triatlonom, hanem azért is, mert most voltam először a Polythlon csapatával versenyen. Eddig is sejtettem, de most már 100%-ig biztos vagyok abban, hogy a lehető legjobb helyre kerültem!
Már az elején eldöntöttem, hogy mivel ezek rövid távok, meg fogom tolni, ami a csövön kifér. Edzésen szigorúan pulzuskontrollozok, akkor nem lehet durvulni, viszont azt mondják az okosok, hogy nem árt, ha néha beiktatunk úgynevezett laktát-tóló edzést, amikor oda lehet lépni. Hát, én most kicsit odaléptem.
A bringapálya olyan volt, mintegy hullámvasút, volt benne emelkedő bőven, de elég jól pörgött a lábam és sokakat előztem meg hegymenetben. A táv 20 helyett 22 kilométer volt, amit 47:05 alatt tekertem le (28,3 km/h átlagsebesség).
Ez után visszagurultunk a versenyközpontba és egy pisi-átöltözés-evés-ivás kombót követően már indultunk is futni. Gittával megbeszéltük, hogy 5:10 körüli ezreket fogunk menni. (Gitta egyébként Polythlonnál edző és iron(wo)man is, és amikor kiderült, hogy neki sincs egyetlen egy darab magassarkúja sem, egyből barátnők lettünk :))
Ehhez képest az első kilométer 4:35 lett. A második 4:40. Nem szoktam ilyen tempóban futni, tehát a fordítónál már éreztem, hogy túl gyors lesz, Gitta viszont tolta tovább, én meg egy kicsit lemaradtam. Az utolsó pár száz méter macskaköves emelkedőjét nagyon nem szerettem, viszont pont ott szurkolt Márió, ami nagyon jókor jött, mert éreztem, hogy kezdek nagyon besavasodni és az egész vádlim egy darab görcs. A táv pontosan 5 kili volt, amit 24:37 perc alatt futottam le (4:56-os átlag).
Amikor a célban magamhoz tértem, az volt az első kérdésem, hogy hogyan képesek emberek (?) ilyen, sőt ennél gyorsabb tempóban maratont futni?
Nyújtás-kaja-pia, aztán már sétáltunk is át az usziba, ahol 33-as medencében kellett 23 hosszt úszni (760m). Az első futamban indultam és a jéghideg víz nem esett jól, meg az sem, hogy a hossz-számoló srác elszámolta magát, mert én megálltam amikor végeztem, illetve a mögöttem úszó lány is, a srác meg szólt, hogy még nincs vége. Mint utóbb kiderült, mi számoltunk jól, így az úszást 14:04-es idővel zártam.
Az uszi előterében üldögélve megbeszéltük, hogy kellemesen elfáradtunk. Érdekes, hogy összesen nem mozogtam másfél órát sem, de a magas intenzitás, és az ezzel járó magas pulzus miatt úgy éreztem, mintha futottam volna egy 30 kilométer feletti hosszút.
Már az elején számolgattam, hogy hányan vagyunk lányok. Nem sokan voltunk, így felmerült bennem, hogy esetleg dobogós is lehetek, ez pedig rengeteg plusz motivációt jelentett.
Az össz időm végül 1:25:46 lett, ami a összetettben a dobogó második fokára volt elég, a korcsoportomat pedig megnyertem.
Hatalmas élmény dobogón állni, érmet kapni, teljesen oda voltam. Meg vissza.
A Elte-Polythlon 7 fős csapata összesen 6 érmet hozott el, ami nagyon szép teljesítmény. Az pedig, hogy ebben az én ezüstöm is benne van, bearanyozta a napomat.
Ennél aranyosabbat pedig nem tudok már írni, tehát szép volt fiúk-lányok, és ezzel átadom a szót Gusztinak.
Ancsur
