Fogadjátok szeretettel Dóri beszámolóját a hétvégi túráról.
Reggel 7 óra. Ébreszt a telefon. Milyen könnyű lenne most, körülbelül 5 óra alvás után annyit mondani, hogy nincs kedvem felkelni, kinyomni és aludni még vagy ötöt. De megígértem magamnak, hogyha szórakozni van erőm hajnal kettőig, akkor következő nap nem lesz kifogás. És tényleg, az első lépés a legnehezebb: kikelni az ágyból. Onnantól kezdve minden rutin szerint megy. Reggeli kávé, fürdőszobai mozzanatok, cuccok összekészítése. Bár kicsit késve indulok és a reggelimet is a metrón eszem meg, de úton vagyok Hűvösvölgy felé, ahol egyébként 5 éves budapesti pályafutásom során még sosem voltam. A többiek már várnak (ismét bocsi, hogy késtem), gyors regisztráció és indulhatunk is.
A 10 km-es távon indultam az Együtt a magyar családokért jótékonysági futáson. Futni futottam már ennyit, sőt, volt már, hogy terepen futottam ennyit, de az-az 500 m-es szintemelkedés kicsit elhelyezhetetlen volt az elmémben alföldi lányként. Alapvetően úgy terveztem, hogy emelkedőn megpróbálok 160-165-ös pulzusig futni, felette tempósan gyalogolni, lejtőn pedig megpróbálom a bokám nem kitörni futás közben. Azt kell mondanom, hogy tökéletesen bejött a terv. A túra első kilométerén a többiekkel együtt haladtam, mivel a késésem miatt nem volt időm lejjebb öltözni, eltenni a zsepiket és az itinert, meg persze kitalálni, hogy hogyan is kellene az itókát fognom, hogy ne akarjam az első kukánál kidobni.
Mire összerendeztem magam a GPS jel is megérkezett, így az első dombocska után nekiláttam futni. Szuper jó érzés volt az első lejtőt megfutni, plusz utána a kicsit síkabb részen felvenni a normál tempóm. Viszont mikor már egyedül voltam rájöttem, hogy innentől nekem kellene tájékozódnom, ami nem is ment olyan rosszul, hiszen csak kétszer tévedtem el. Mindkettő a Tündérszikla környékén volt. Elsőnek nem vettem észre a szikla felé vezető lépcsőt, így rátértem a 15 km-es táv vonalára, másodjára pedig az Erzsébet-kilátó felé vezető úton egy downhilles pályán kezdtem el felfelé mászni, mert félreértelmeztem egy jelet. A kilátóhoz így kicsit megfáradva érkeztem, de onnan viszonylag hosszú lefele következett Szépjuhásznéig, így volt időm pihenni. Szépjuhásznétól a Nagyrétig nem sok mindenre emlékszem, talán csak arra, hogy volt egy rész, ami nagyon cuppanós volt, de én, mint egy kisgyerek gázoltam át rajta és nagyon élveztem, hogy most aztán jó saras leszek. A Nagyrét után már semmiség volt visszaérkezni a gyermekvasút végállomásáig, ahol kaptunk menza teát, péksütit, kulcstartót és egy oklevelet is. Kellemesen elfáradtam a végére, hiszen, mint később kiderült a táv inkább 13 km volt és nekem ezt mintegy 16 km alatt sikerült is abszolválnom. Hazaérve a kalóriapótlás sem maradt el (több mint 1000 cal-t elégettem, elviekben), valamint egy délutáni alvás is segített a regenerálódásomhoz, de a következő nap hát hogy is mondjam, deréktól lefelé érdekesen éreztem magam. Visszagondolva azt kell mondanom, hogy szuper volt, sose rosszabbat! Milyen jól tettem, hogy kikeltem az ágyból!
