Sokan esnek bele abba hibába, hogy nem reggeliznek. Amikor próbáltam lefogyni, nekem is volt egy nem reggelizős időszakom, mert azt hittem, hogy ha egész délelőtt koplalok, aztán ebédtől vacsoráig zabálok, akkor majd sikerül jól lefogynom. Hát nem. Reggeli nélkül lehet élni, de minek? És nem is érdemes, mert ha nem reggelizel, sokkal többet fogsz enni a nap hátra lévő részében. Éppen ezért én maximálisan igaznak tartom a mondást: reggelizz úgy, mint egy király, ebédelj úgy, mint egy polgár, és vacsorázz úgy, mint egy koldus. Mert ugye az esti zabálásnak sincs sok értelme, de ez más tészta.
Milyen a jó reggeli?
Laktató, lassú felszívódású jó CH-t tartalmaz, melynek fogyasztásával elkerülhető, hogy reggeli után egy órával remegve tépjük fel a hűtő ajtaját és kétségbeesetten tömjünk az arcunkba mindent ami mozdítható. Továbbá gyorsan elkészül és jól variálható, tehát nem lesz unalmas.
Én majdnem minden reggel zabkását eszek, ami a fenti kívánalmaknak maximálisan megfelel. Vízzel főzöm, mert nem eszek tejterméket, de persze mezei és növényi tejekkel is el lehet készíteni. Azért szeretem, mert nagyon jól lehet variálni, tehetünk bele bármilyen friss vagy aszalt gyümölcsöt, magvakat, kókuszreszeléket, tényleg bármit attól függően, hogy éppen mennyire figyelünk oda a kalóriabevitelre. Én ma banánnal csináltam, mert hosszú tekerésre készülök. Aki diétázik, válasszon mást gyümölcsöt, pl. apróra vágott almát, azzal is nagyon finom. A galériában pedig itt van minden, amit eddig nem mertél megkérdezni.
Ti mit szoktatok reggelizni?