Tavasszal bukkantam rá a szálkai versenyre. Családias esemény, szintidő nélkül. Ez kell nekem! Mivel eddig még sosem vettem részt triatlonos versenyen, nem igazán tudtam, hogy mire számítsak. Az nagyjából megvolt, hogy úszás, bringa és futás lesz a menü, de hogy milyen sorrendben és milyen távokon, az már közel sem volt tiszta. Némi kutatás után kiderült, hogy a szálkai "S" táv majdnem megfelel a hivatalos sprint távnak, bár az úszás rövidebb valamivel.
Ez volt a nagy kérdés, amire a választ kerestem:
Kell ez nekem?
Valamivel árnyaltabban:
- - úszni érdemben nem tudok
- - nincs versenybringám
- - a futásba pont beleuntam
A várható élmény viszont nagyon vonzó volt. Régebben kétszer is jártam Szálkán, gyönyörű falu, csodás környék, érdemes lenne újra ellátogatni ide. A felkészülés és a hiányzó felszerelés előteremthető a versenyig hátralévő hónapok során, már csak egy kompatibilis távot kellene keresni. A verseny kiírásában négy különböző hosszra lehetett nevezni: S, M, L és XL. Az L és XL távokat kihúztam, ez már olyan szint, amit nem célom elérni, ez már több, mint rekreáció. Az S és M távnál az úszás egyforma, a kerékpár és a futás viszont a duplájára emelkedik. A bringa jöhet korlátlanul, de a 10 km futáshoz már nem sok kedvem volt. Bár önmagában ekkora táv futva bőven menne, de ha előtte már órákat kellett más sportágakkal tölteni, hirtelen sokkal nagyobb kihívássá válik. A kihívás pedig több felkészülést jelent. Elég lesz tehát az S táv:
- - 500 m úszás
- - 22,5 km kerékpár
- - 5 km futás
Az úszást néhány hét felkészüléssel sikerült legyőzni. A kerékpár nem jelenthet akadályt, mivel régebb óta készültem egy 100 mérföldes versenyre. Ráadásul sikerült beszerezni az országúti bringát is. A futással pedig csak megbirkózom, mivel annak ellenére, hogy mostanában eléggé távol került tőlem, két hónappal ezelőtt még félmaratoni távon indultam. Elkezdtek tehát összeállni a mozaik darabjai. Már csak az hiányzott, hogy egymás után is gyakoroljam a különböző sportágakat. Néhány kombinált edzés után már bátrabban álltam a rajthoz.
A verseny rajtja után kellemetlen meglepetésként ért, hogy nagyon sokáig tart az úszás. Amikor kiértem, azt mondta Barack, hogy közel 23 percig voltam a vízben. A korábbi 15 perces időhöz képest ez igen gyenge volt. A verseny után derült ki, hogy az 500 méteresnek csúfolt táv valójában sokkal inkább 750 m lett végül.
A vízből kikászálódva szédültem egy kicsit. Picit sok volt nekem ez a táv és az is szokatlan volt, hogy a végén nem piheghetek néhány percet, hanem egyből rohanni kell a depóba. Itt a mérésem szerint kb. 3 perc alatt átöltöztem és már ültem is a bringára. A 22,5 km-es kör elég szintes volt, többször is meg kellett mászni a szálkai hegyeket. Érdekes volt látni, hogy az átlagosnál meredekebb, de viszonylag rövid emelkedőkön sokan tolták a drótszamarat. Sőt, az egyik bukkanó tetején a pálya mellett ketten leültek pihenni az árokpartra.
A bringát gyorsan letudtam, már csak a futás volt hátra. Túlzottan nem siettem, de azért igyekeztem viszonylag jó tempóban végigmenni az 5 km-en, hogy minél hamarabb mehessek végre fürdeni a tóba.
A befutó nagy élmény volt, örültem, hogy sikerült teljesíteni a távot. A teljes időm 2 óra 8 perc lett. A tervezett időm 2 óra volt, ebből pont annyival csúsztam ki, amennyivel hosszabb lett az úszás.
Rövid pihenés után siettem szurkolni Ancsurnak. L távon indult, ami 1,9 km úszásból, 67,5 km kerékpárból és 15 km futásból állt. Néhány perccel 5 óra után ért be. A futókörön segített egy lánynak, aki az út mellett küzdött begörcsölt lábbal. Segített neki és ellátta néhány tanáccsal. Akkor még nem tudhatta, hogy az itt elment idővel csúszott le a dobogóról. Fair Play díjat Ancsurnak! Nagyon büszke vagyok rá.
Hogyan tovább? Még nem tudom. Most úgy érzem, hogy ez a táv nekem bőven megfelel. Több felkészüléssel valamivel hamarabb is a végére tudok majd érni, lehet, hogy be fogok majd nevezni jövőre is itt-ott egy-egy rövidebb távra.
Beszéltem.
Uff
