Mindenkinek megvan a saját szintje és a saját céljai. A lényeg, hogy ezeknek megfelelő edzéstípust és intenzitást válasszunk. A blogunk csapatában én vagyok a kakukktojás. Míg a többiek Ironman triatlonra készülnek, nekem egyelőre bőven elegendő a súlyom csökkentésével foglalkozni. Egyrészt egyelőre nem érzem úgy, hogy szükségem van a nagyon hosszú erőpróbákra, másrészt 100 kg környékén minden bizonnyal elég nagy felelőtlenség lenne ilyen célokra hajtani. Nem szabad öngyilkos misszióvá válnia, nem véletlenül olyan vékonyak a hosszú távú versenyek indulói.

Szóval pulzuskontroll.

Az ilyen típusú edzésprogram lényege, hogy a szervezet ésszerű igénybevétele mellett érjünk el látványos fejlődést. Lehet gyorsan futni úgy, hogy kiköpöd a tüdődet, de ugyanez a tempó elérhető úgy is, hogy nincsen közben semmi bajod. Versenyeken sokakat látok az elájulás határán küzdeni, miközben lassan kocognak. Ilyenkor általában az egekben van a pulzusuk, akár 180-200 környékén. Erre viszont egyáltalán nincs szükségünk. Ha egy apró motorral felszerelt városi autóval mész az autópályára, az eredmény a túlzott megterhelés, alacsony sebesség és nagy fogyasztás lesz. Ha átülsz egy olyan járgányba, ami a sztrádára terveztek, könnyedén elérheted a kívánt sebességet, miközben a benzin is jóval tovább tart. Hasonlóan működünk mi is futás közben. Erőltetett menetben hamar kifáradunk, elfogy az erőnk és a fenébe kívánjuk az egészet. Sokan csinálják így, sőt, az elején én is sokszor beleestem ebbe a hibába. Elegem volt belőle, állandóan fáradt voltam és egy grammot sem tudtam fogyni, pedig bőven volt miből.

Íme egy kép ebből az időszakból. 8 perc/km-es tempó, miközben a pulzusom a csillagokat verdesi. Utolsóként futottam majdnem végig. Egy méterrel mögöttem a felvezető motoros és a mentőautó. Persze akkor még nem tudtam, hogy lehet máshogyan is csinálni, illetve a túlsúlyból is bőven cipeltem még. Itt úgy 120 kg lehettem. A verseny után egy hétig fájt a lábam. Ja, ez nem egy maraton volt, hanem 5 km.

Utána rátaláltam a pulzuskontrollra, ami rámutatott, hogy a fejlődés nem egyenesen arányos a sebesség növelésével. Azaz a rohanással egy lépéssel sem jutok előrébb. Ahhoz, hogy hatékonyan sportoljak, sokkal fontosabb a lassú, tudatos edzés, mint a fullasztó loholás. A szívritmustól függő edzések az elején nagymértékű lassulást jelentenek. Az optimális zónát már egy tempósabb gyaloglással is el-elhagytam. A futást félretéve újra a sétáé lett a főszerep. Ez természetesen több volt, mint holmi bóklászás. Ráébredtem, hogy a fókuszált gyaloglás igen fárasztó tud lenni.

A türelem hamar meghozta az eredményt. Elkezdtek olvadni a kilók és a tempó is fokozatosan gyorsult. Idővel sajnos elfogyott a cérna és megint elkezdtem gyorsabban futni, mint kellett volna. Ennek meglett az eredménye, a fejlődés szinte teljesen megállt és a kedvem is elment az egésztől.

Most ismét a pulzuskontroll elvei szerint edzek. A célom az, hogy a jelenlegi 165-ös pulzus melletti 6:45-ös tempót átalakítsam 135-ös szívritmusra és 6 percen belüli iramra.

A végére pedig még egy érdekes adat. A 115-ös pulzuson végzett tempós séta az óra szerint ugyanannyi kalóriát éget az én esetemben, mint a megerőltető rohanás. Úgy tűnik, hogy ez az út hatékonyan vezet a súlycsökkentéshez és a fejlődéshez.

Ebben a témában jó szívvel Dömötör Edit könyvét: Testsúlykontroll, pulzuskontroll