Tudok egyben, megállás és sétálás nélkül futni 5 km-t. Ancsur tegnapi blogposztja elgondolkodtatott. Tudok ennél többet is futni, tavaly félmaratont is teljesítettem. A hangsúly most mégis az 5 km-en van. Két évvel ezelőtt, amikor kezdtem, hónapokig tartott eljutni eddig. Van, aki 6 hónapos felkészülés után teljesíti ezt a távot.

A legtöbben pedig soha.

Amikor a teljesítményünket értékeljük, ne csak azt nézzük, hogy hova tartunk, hanem azt is, hogy honnan jöttünk. Mindig emlékezzünk a gyökereinkre.
Az értékrend könnyen megváltozhat. Könnyen bele lehet kerülni abba a tudatállapotba, ahol semmi sem elég. Ami van, az kevés. Napról-napra többre van szükség. Szerintem ezt nyugodtan hívhatjuk drogos állapotnak. Elindul az önpusztítás, amiből, ha nem vesszük észre a testünk és környezetünk jelzéseit, már csak a baj, a sérülés tud kizökkenteni.
Természetesen ez a szélsőség már csak a véglet. Úgy gondolom, hogy a szélsőség soha nem lehet jó megoldás, mert kizökkent az egyensúlyból.

Néha álljunk meg egy kicsit és gondolkozzunk el azon, hogy mi is történik valójában. Készítsünk magunkról egy fényképet gondolatban és alaposan nézzük meg.

• - Tetszik, ami a képen van?
• - Boldoggá tesz ez az élethelyzet?
• - A javunkra válik ez a folyamat?
• - Fenntartható, hosszú távon is élhető?

Ha a kiegyensúlyozott állapotra törekvés helyett vicsorító, küzdő, örök elégedetlen arcot látunk, valószínűleg nagyon letértünk az arany középútról.

Ha már a mindennapi rutin részét képezi, hogy "ma csak egy tízest, tizenötöst, húszast" futottunk, álljunk meg egy pillanatra és tegyük a megfelelő polcra ezt az eredményt.
Van, aki akkora célt készül meghódítani, amihez ekkora edzésmennyiség szükséges. Azonban a legnagyobb terhelések közepette is engedjünk meg magunknak egy fókuszált, lélekből jövő, boldoggá tevő 5 km-es futást. Legyen legalább olyan felszabadító, mint az első volt ekkora távon.

Nincs túl rövid, vagy haszontalan futás. Ennek a rövid edzésnek legyen az a célja, hogy amennyit elveszünk a távból, annyit hozzáteszünk lélekből és tudatosságból. Figyeljünk meg minden lépést, szemlélődjünk és pihenjünk.
Közben pedig gondoljunk arra, hogy ami esetleg "csak 5 km" nekünk, azzal olyasmit teljesítünk, ami sokaknak elérhetetlen cél. Vagy a "majd holnap" szellemében az első lépést sem teszik meg.

Azért csináljuk, mert boldoggá tesz, ne pedig azért, mert muszáj.

A következő hosszabb futásnál jusson eszünkbe ez az élmény és legyünk büszkék arra, amit elértünk.