Sokszor esünk abba a hibába, hogy a teljesítményünket a másikéhoz mérjük. 

Mert Ő 6 perceseket tud futni, akkor nekem is úgy kell futnom...

Mert Ő félmaratont fut....

Mert Ő , mert Ő, mert Ő.

 És hol vagyok ÉN? Miért mérjük a másikhoz magunkat? Miért felejtjük el önmagunkat? Miért kell a teljesítményünket a másikéhoz mérni? Ha önmagunkat a másikhoz mérjük, rövid időn belül megutálhatjuk az eddig kedvencnek hitt sportunkat.

Az elején én is sokszor ebbe a hibába estem. Kezdőként egy nálam jóval gyakorlottabb futóhoz, bringáshoz mértem a teljesítményemet. Valójában amellett, hogy megcsináltam az előírt edzést, nem nagyon leltem a sportban örömet, mert elfelejtettem, hogy tulajdonképpen magamért indulok el nap, mint nap az edzésre, nem másért. Mivel nem a saját képességeimnek megfelelően végeztem az edzésmunkát, meglett a következménye. Itt fájt, ott fájt, utáltam. Sérülékeny voltam. A testem nem volt felkészülve egy olyan nagy mértékű  fizikai terhelésre, amit megkívántam tőle. 

Mikor felismertem ezt a hibámat, tudatosságot vittem bele az edzéseimbe. A teljesítményemet nem máshoz, hanem magamhoz mértem.  Most már tudok örülni az eredményeimnek. 

Most már önmagam a mérce. Annak ellenére, hogy futottam már maratont, ugyan úgy tudok örülni, egy jól sikerült szigetkörnek, vagy 10 kilométernek is. 

Egy-egy jól sikerült edzés végén gyakorta alkalmazom a következő gyakorlatot. Javaslom mindenkinek az elsajátítást és alkalmazást. (Konduktorok akár intendálhatnak is! :) )

1. Húzd ki magad!

2. Emeld fel a jobb kezedet, nyújtva mellmagasságig.

3. Hajlítsd be a jobb karodat, tenyered legyen a bal vállad felett.

4. Kezd el ütemesen fel le mozgatni a jobb kezedet úgy, hogy a jobb tenyered a bal válladhoz érjen. 

5. Ismételd meg a gyakorlatot napjában többször! 

Szeresd Önmagad!

Vanda