Kezdjük az UNESCO által meglehetősen körülményesen megfogalmazott definícióval :„Funkcionálisan analfabéta az a személy, aki képtelen gyakorolni azokat a tevékenységeket, amelyekben az írásbeliségnek fontos szerepe van az adott csoportban és közösségben, valamint képtelen arra is, hogy az olvasás, írás, számolás segítségével előmozdítsa a saját, illetve közössége fejlődését.”
És kire mondjuk, hogy analfabéta? Arra, aki nem tud írni. Aki írástudatlan. És aki nem tud olvasni, hiszen ez a két képesség összefügg. Az analfabétizmus nem összekeverendő a diszlexiával, ami az olvasás, és a diszgráfiával, ami az írás elsajátítását nehezítő fiziológiai és/vagy pszichológiai okból kialakuló részképesség zavar.
Ha lefordítjuk a fenti definíciót magyarra, akkor kiderül, hogy nagyon leegyszerűsítve, a funkcionális analfabéták azok az emberek, akik ismerik a betűket, képesek elolvasni a szavakat és mondatokat, de értelmezni már nem tudják őket. Mennyi embert érint? Meglepően sokat:
„Az unióban nagyjából 20-30 százalékra tehető a funkcionális analfabéták aránya. Nálunk minden negyedik felnőtt az lehet” – Steklács János, a Magyar Olvasástársaság elnöke.
Megdöbbentő, igaz? Mi lehet ennek az oka? Valószínűleg az, hogy egyre kevesebbet olvasunk. Az internet és a facebook korszak sem kedvez az olvasásnak, pedig az olvasási képesség mindenkinél fejleszthető. Hogyan? Olvasással. Ezzel belekerültünk a 22-es csapdájába. Nem olvasunk eleget, ezért nem tudunk értőn olvasni, ha meg nem értjük, akkor meg minek olvassunk? Amikor én érettségiztem, még nem volt szövegértés. Részemről jó ötletnek tartom, hogy most már van. Más kérdés, hogy ez valóban segít e megoldani a problémát. Az én korosztályomon csak az segítene, ha az emberek elkezdenének olvasni, és tudatosan értelmeznék az olvasottakat.
Miről jutott ez eszembe? Arról, hogy az emberek ide jönnek, "elolvasnak" egy bejegyzést, hozzászólnak, de a kommentjük köszönőviszonyban sincs a tartalommal. Bizonyos mondatokat kiragadva, sajátságosan értelmezik a leírtakat. Ha arról írok, hogy soha sem késő megtalálni a boldogságot, akkor a "soha nem későt" kiragadva arról írnak, hogy ha későn szül valaki, akkor nagyobb eséllyel lesz a gyerek Down kóros. Ha leírjuk, hogy ez egy blogbejegyzés, és nem tudományos disszertáció, akkor követelik, hogy írjuk le részletesen, hogy milyen kémiai anyagok vannak a szúnyogriasztóban. Ha leírom, hogy a balesetben én voltam a hibás és vállalom a felelősséget, akkor leírják, hogy örüljek, hogy elláttak a sürgősségin, mert nem érdemeltem meg, mert hogy az autóst hibáztatom (!). Egy másik blogon olvastam, hogy a szerző üdvözli a tényt, mi szerint a belvárosban nyílik egy új Aldi. Az első komment ehhez képest így hangzott: "Kedves cikkíró! Akkor ne menj oda vásárolni!" No comment.
Arra jutottam, hogy akik ilyeneket írnak, azok nem trollok. Nem rosszindulatú emberek, akik csőre töltött billentyűzettel várják a szaftos bejegyzést, amibe végre bele lehet kötni. Ezek az emberek funkcionális analfabéták. A blogon való előfordulásuk pedig nagyjából arányban van azzal, hogy itthon minden negyedik ember ezzel küzd.
Gondolom erre a bejegyzésre is jönni fog ilyen-olyan komment, amikre általában azért nem szoktunk válaszolni, mert az illető úgysem érti, amit írunk.
Béke veletek és olvassatok sokat!
Forrás. (2008-as a cikk, de azóta sem jobb sokkal a helyzet.)
Ancsur