Állok a Tó partján. Vangelis szól. Én most a kerítés túlsó oldalán állok, mégis teljesen magával ragad az érzés és a tőlem balra, a kerítés másik oldalán álló emberekből áradó energia. Ők azok, akik hónapok és évek óta várják ezt a pillanatot. Én is évek óta várom ezt a pillanatot. Ez a zene itt és most hatalmas erővel és energiával turbózza fel az adrenalin szintet. Folynak a könnyeim. Nem tudom pontosan megmondani, hogy miért. Talán azért, mert tudom, hogy ha másképp alakulnak a dolgok, akkor most én is a túloldalon állnék. Bár már feldolgoztam, de ez a zene, ez a hangulat ez az energia mégis elemi erővel hozza ki belőlem az elmúlt hónapok érzelmeit, fájdalmait, nehézségeit. Látszólag gyedül állok ott, de mégsem vagyok magányos. Átölel valaki. Valaki, aki nagyon fontos nekem. Valaki, akire mindig számíthatok. Valaki, akit nagyon szeretek. Vanda az. Együtt sírunk. Együtt nevetünk. Aztán eldördül az ágyú és ez a hatalmas energia tornádó elindul a Tó felé. Elkezdődött.
Nagyatád, ahogy én láttam
2014.07.30. 13:45 szancsurrr
Lassan eljön az én időm is. Egy kör úszás. Érzésre jól megy, időre fogalmam sincs mennyi lehet, kicsivel 40 perc alatt talán. Várok a kerítés mellett, teljes bringás díszben. 105 kilométer vár rám. A könyöklőm egyik szivacsát elhagytam, ezért az egyik kesztyűmet húzom fel rá. A jó konduktor kreatív :) Imádok bringázni, mert olyankor szabad vagyok. Gyönyörű tájakon visz az út, az arborétum meseszép, az út pedig több kilométeren át autópálya minőségű. Síkon 32-35 km/órát is kitekerek. Túl szorosra húztam a cipőmet és ezért iszonyatosan ég a talpam. Sajnos későn lazítom meg, ezért, bár jobb lesz, el nem múlik teljesen. Az új nadrág is kidörzsölt, a lehető legrosszabb helyen. Mert új cuccot nem versenyen próbálunk ki, ugye :) A kis körön brutális pofaszél. Úgy érzem, hogy egy helyben állok, de tolom neki azért.
Megérkezek az utolsó körről és átadom Vandának a stafétát, ami jelen esetben a rajtszám és a chip. Végül 29-es átlagot mentem, amivel teljesen elégedett vagyok.
Állok a futópálya szélén és segítek. Frissítek. Lelket öntök. Jegelek. Itatok. Etetek. És kicsit megijedek, mert rossz látni, hogy mennyire meg lehet borulni. Nagyon jó érzés, hogy segíthetek több leendő iromnannek is. Így azt érzem, hogy az ő sikerük kicsit az enyém is lesz. Dög meleg van és a bringa után hajlamos az ember gyorsan belekezdeni a futásba, mert teljesen elveszted a tempóérzékedet. Jól bevésem a NEM ELFUTNI AZ ELEJÉT mondatot, jövőre jól fog jönni. Közben megjön Vanda, indulok az első futókörre. Palival maradok, aki szerencsére már jobban van, kocogunk és sétálunk felváltva. Két kört, vagyis 10 kilométert megyek vele, aztán váltani kell.
A Polysokkal állunk a futópálya szélén és folyamatosan segítünk. Vanda hideg törcsit tesz a nyakamra, ami nagyon jól esik. Az elsőbálozóink jól haladnak. Mivel úgy beszéltük meg, hogy azért indulunk el váltóban, hogy jól érezzük magunkat így nincs rajtam nyomás és ez nagyon jó. Semmi, de semmi nem tudja elrontani ezt a mai napot.
Indulok az utolsó két körömre, de közben még pont látok egy gyönyörű befutót, ami könnyeket csal a szemembe.
A gyomrom mostanra már teljesen felmondja a szolgálatot: a sok műanyag kaja, a hőség, az izgalom együttes erővel támad. God bless toi toi. Az utolsó körben kétszer is meglátogatom. De már látom a végét. Befutunk. Megöleljük egymást. Megcsináltuk. Van akinek az idő teljesen mellékes, van akinek nem. Én az előbbi táborba tartozok jelen esetben. Van akinek fáj, hogy nem maxoltam ki a futást, engem viszont egyáltalán nem érdekel, mert jobban esett segíteni, mint hajszolni a perceket.
Fekszek a földön. A gyomrom egy merő görcs. Nem tudok megmozdulni, pedig hallom, hogy még egy ismerős befut. Erről sajnos lemaradtam, de lassan összeszedem magam, megkeresem, és ő is megkapja jól megérdemelt ölelését.
Soha, de soha nem felejtem el ezt a napot.
És soha, de soha nem voltam biztosabb abban, hogy jövőre itt van a helyem!
Köszönöm Vandának, Sörinek, Árpinak és Palinak, hogy nem versenyként, hanem egy életre szóló élményként élhettem meg ezt a napot. És persze gratulálok és minden tiszteletem a tiétek, kedves újdonsült ironmanek.
Jövőre veletek, ugyanitt!
Ancsur
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://egyensulyt.blog.hu/api/trackback/id/tr376559489
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2014.07.31. 20:56:54
Tök jó, hogy azért te is szépen kivetted a részedet. A bringás tempód meg eszméletlen. Én is megpróbálok kicsit ráfeküdni a dologra, de egyelőre nagyon messze vagyok bármilyen elfogadható tempótól.
