Söri az első féltávú Ironman versenyére készül. Izgalmak és várakozás a rajt előtt.
Mindenki ír beszámolót élete első (vagy már nem első) nagy versenyéről. Leírják, hogy ez életük egyik legboldogabb napja és úgy érzik ezentúl bármire képesek!
Nos, ez így is van!
Még 8 nap van hátra a főversenyemig, amire egy éve várok és (csak) hat hónapja készülök, de már most értem, érzem, hogy miről is írnak ezek az emberek valójában! Nem mondanám, hogy izgulok, inkább csak izgatott vagyok. Azt sem mondanám, hogy minden tőlem telhetőt megtettem, mert azért volt 1-2 edzés, amiről még én is meglógtam.
De már most biztos vagyok abban, hogy ezzel a nappal sok minden meg fog változni! Sikerüljön akárhogy is, ezzel a nappal a hátam mögött én már egy sokkal erősebb ember leszek, testileg és lelkileg egyaránt! Nem válok tőle más emberré, nem hiszem, hogy egy csapásra elmúlik majd a 34 éve tartó önbizalomhiányom ahogy áthaladok a célvonalon, de lesz valami amire életem végéig büszke lehetek és gyengébb pillanataimban erőt meríthetek belőle!
És igazából mindegy is, hogy ezt mitől kapjuk meg, a lényeg, hogy megtaláljuk számunkra azt, ami igazán boldoggá tesz minket! Legyen ez lóápolás, Ironman verseny, kamionvezetés vagy blogírás, a legfontosabb, hogy önmagunk legyünk benne! Meg kell keresnünk azt, amit szenvedéllyel szerethetünk és amiben kiteljesedhetünk!
Igazán szerencsés vagyok: lóápolónak születtem, a Lomilomiban otthonra leltem, a triatlonban pedig szárnyalhatok.
Szóval HAJRÁ! Ha még nem találtátok meg, akkor tessék elindulni keresni, mert igenis jár nekünk ez az önfeledt boldogság!!! <3
Önfeledt boldogság, amit én fogok érezni 8 nap múlva, mikor áthaladok a célvonalon
Söri