Szóval sütök valamit, persze. Úgy ennák már valami sósat. Na de mit? Az édes sütik általában hamar megvannak, mert csak összeborítok ezt-azt, jól megkeverem, beleöntöm a bödönbe, bevágom a sütőbe és 25 perc múlva el is készült. A sós dolgok általában több munkát igényelnek. Keverem-kavarom, gyúrom, felfuttatom, dagasztom, kelesztem, húzom-nyújtom, tekerem-bekenem. Ráadásul az a tapasztalatom, hogy az összetevők mennyiségére, arányára is érzékenyebbek. Könnyebben leégetem, nehezebben lesz jó a magassága. Persze az is lehet, hogy egyszerűen a sós sütikkel még nincs akkora gyakorlatom.

Ezúttal a perec került sorra. A hagyományos verziót szerettem volna elkészíteni, azt, amelyik tele van azzal a sós izével, amit a boltban mindig leeszünk róla. Lőttem egy receptet hozzá és neki is álltam. Mivel a mérőedény és a mérleg is valahol a káosz homályába veszett, szemre lőttem be az arányokat. Tudtam, hogy ez rizikós, pont a fentebb említettek miatt, de úgy gondoltam, hogy egy pereccel csak nem lehet túl nagyot hibázni. Volt egy sejtésem, hogy milyen állagú a tészta, és addig öntögettem a plusz lisztet, amíg sikerült ezt elérni.

• 50 dkg liszt
• 12,5 dkg margarin
• 1 kávéskanál só
• 2,5 dkg élesztő
• 0,5 teáskanál cukor
• 2,5 dl víz/tej

Feltételezve, hogy a kilós lisztben tényleg annyi volt, amennyi rá van írva, a végeredménybe legalább 80 dekát tehettem. A margarin nagyjából stimmelt, késsel felnégyeltem a doboz tartalmát és az egyik negyedet felolvasztva a tésztához tettem, majd ráborítottam egy kis sót.

Az apróra morzsolt élesztőt összekevertem a cukorral. Hagytam neki egy percet, hogy elkezdjen élni, állítólag így nagyobb eséllyel fut fel, mintha a folyadékba tenném. Közben langyosra melegítettem fél bögre tejet (bár a recept vizet javasolt), majd összeöntöttem a két bögre tartalmát. Letakartam egy tányérral, eltáncoltam az élesztő-felélesztő táncot és néhány perccel később, amikor belenéztem, láttam, hogy már-már elkezdett öntudatra ébredni. Összeöntöttem az eddigieket egy tálba és összekevertem. Talán 10 percig gyúrtam, dagasztottam kézzel, majd letakartam és fél órát állni hagytam.

Pro tip: a cukros-tejes élesztő nagyon finom, de nagyobb mennyiségben fogyasztva tapasztalataim szerint igen kellemetlen mellékhatásai vannak.

A szépen megkelt tésztát kivettem az edényből és finoman összegyúrtam. Ilyenkor érdemes óvatosan bánni vele, ha már végre felébredt, ne aludjon el újra.

Lapos gombócot gyúrtam belőle, majd 10 darabra vágtam. Ezekből gyúrás által 300 mm hosszúságú tésztarudazatot képeztem, manuális fizikai behatás következtében, megfelelő formára formázás céljából. Perec formára hajtogattam és a sütőpapírral borított tepsibe tettem.

A kb 200 fokra előmelegített sütőben a receptben javasolt 15 percnél jóval tovább, fél órán át sütöttem. Vagy a sütő nem melegedett fel eléggé, vagy lehet, hogy a perecek lettek túl vastagok. A sütés során folyamatosan figyeltem a történéseket, érdekes követni egy ilyen irreverzibilis alkímiai folyamatot.

Mivel néhány perc alatt az eredeti méretük többszörösére dagadtak, valószínűleg túl sok volt az élesztő.

A 20. percnél jön a lényeg, ami az egész perec lelke. Összekevertem egy kanál sót, öt kanál lisztet és annyi vizet, hogy közepesen híg trutyi legyen belőle. Ezt a perecekre csepegtettem és még 10 percig sütöttem.

A végeredmény nagyon jó lett, pont azt a vásári perecízt kaptam, amit kerestem.

Pro-tip: ha rásül a sütőpapírra a süti, fordítsd meg és locsolj vizet a papírra. Fél perc alatt átázik és könnyen lejön, nem kell vele küzdeni.

Egyszerű, olcsó, hamar megvan. Legközelebb kipróbálom barnalisztből is.

Ahhoz képest, hogy először sütöttem perecet, meglepően jól sikerült. Ja, és mindössze két ujjamat égettem meg.

Jó étvágyat!

Zoli

Ja és hogy el ne felejtsem a lényeget. Kisütöttünk valami igazán jó mókát. Hamarosan jelentkezünk a részletekkel. Nyár végén egy hétvégére meghódítjuk a várost, szuper lesz!