Reggel 4:00 és valami zajra ébredsz. Az ébresztő az. Még gyenge vagy és az agyad sorra gyártja a kifogásokat, miért ne kellj fel. Majd ráeszmélsz, célod van! És ezért tenned kell! Felkapod magadra az előre kikészített ruhád és kilépsz az ajtón. A nap is még csak ébredezik, csípős a reggel. De legalább világos van. Hév, villamos, busz, ebben a sorrendben. Megeszed a banánod, ennyi a reggelid. El-elbóbiskolsz, mert spórolsz az energiával. Azt gondolod magadról, nem vagy normális. Gyalog mész át a hídon, nagyon fázol, de a látvány kárpótol.

Beérsz az uszodába és mosolyogsz magadban, sokan vagytok nem normálisak. Átöltözöl és egy utolsó erőfeszítés, be kell menned a hideg vízbe. Csobbansz. A lemerülés pillanatában rájössz, jó döntés volt reggel felkelni. A víz alatt megszűnik a külvilág, a saját szívveréseden kívül mást nem hallasz. Csak a testedre figyelsz, egyik feladat a másik után. Edzés végére jólesően elfáradsz, mégis valahogy több az energiád. Dolgozni indulsz, sétálsz ki a szigetről. Élvezed, hogy a napnak már van ereje és nem fázol. Újra a villamos megállójában állsz. Az emberek álmosan és ingerülten tolonganak, de te csak mosolyogva nézed őket és büszke vagy magadra.

Nagyon büszke.

Szilvi