Lassan már másfél éve tartjuk az EgyensúlyOM meditációkat vasárnap esténként és habár az elhatározás jóval korábban megszületett, mégis most jött el az idő, hogy írjunk is róla. Reméljük kedvet csinálunk nemcsak a belső munkához, de talán ahhoz is, hogy ellátogassatok egy-egy ilyen alkalomra, ahol nemcsak meditálunk.
Attól függően éppen hogy érezzük magunkat és a csoportdinamika hogyan alakul, egyszer zenélünk vagy táncolunk, másszor testmozgást végzünk vagy masszírozunk és utoljára de nem utolsó sorban sokszor meditálunk. Hozunk elemeket a jógából, szabad táncból, felhasználjuk a különböző tanfolyamokon (Agykontroll, Ho'oponopono, Csodák tanítása) szerzett tapasztalatainkat és azokat a saját ötleteinkkel ötvözzük.
Így született többek között a szakítás után, az elvesztés feldolgozását segítő meditáció vagy a most hétvégén tartott lelki társunkat bevonzó meditáció, ami mint utólag kiderült, meglévő kapcsolat elmélyítésére is alkalmas.
Mi a Samsara című film két betétdalára végeztük a meditációt, az első (Pema's theme) egymás után többször lement, majd végül a második (Tashi's theme) számot tettem be a vizualizáció elvégzéséhez.
Csodás találkozást kívánok!
- Mielőtt bármibe belefognál, írj egy listát arról, milyen társra vágysz, milyen számodra az ideális társ. Erre egy adott ponton szükség lesz a meditációban, de a kezdeti fókuszt is megadja hozzá. Korlátok nélkül, szabadon írj és légy őszinte magadhoz a vágyaidat illetően. Lehet csak pár dolog fogalmazódik benned, lehet hogy órákig sorolod a kritériumokat, mint én anno :)
- Feküdj el kényelmesen a földön, kezedet helyezd a mellkasodra. Figyelmedet irányítsd erre a területre és a kezdeti felszínes légzést fokozatosan mélyítsd. Lélegezz orron át be és szájon át ki. Mellkasod megtelik levegővel érzed, ahogy tágul a tüdőd ezzel együtt pedig nyílik a szívtájék. Az a fontos, hogy ne tarts szünetet, a belégzés maximumán rögtön fújd ki a levegőt és amint kifújtad az összes levegőt rögtön indítsd a belégzést. Nem kell, hogy gyors legyen, most transzállapotot nem szeretnénk előidézni csak azt, hogy a szív nyíljon és a blokkok azon a tájékon oldódjanak. Ezt az intenzív légzést próbáld minél hosszabb ideig csinálni, 5-10 percig körülbelül. Nem kell nézned az órát, figyeld magad és az érzeteid.
- Miután tudatod elcsendesedett és a szív tájék is oldottabb, koncentrálj a köldököd tájékára. Képzeld el, ahogy ezen a területen egy arany szál indul ki a testedből. Fényes, ragyogó és erős. Ennek a szálnak a végén ott van a számodra ideális társ, az az ember, akivel kölcsönösen keresitek egymást. Nem szükséges neki formát kölcsönözni, csak töltsd meg ezt az energiát a vágyaiddal.
Ha úgy érzed, készen állsz a találkozásra gondolatban állj fel, fogd meg ezt a szálat és szépen lassan, kezdj el haladni a másik vége felé. Ahogy haladsz előre egyre több szálat látsz kiindulni a testedből, szíved tájékáról, homlokodról, végtagjaidról és beérkezni ugyanezekre a helyekre. - A szálak rövidülnek, egészen addig míg ölelésbe fonják össze testeteket. Engedd át magad ennek az ölelésnek és mondj köszönetet értetek saját szavaiddal, saját hited szerint. Töltődj fel kettőtök együttes energiájával. Lélegezzetek egyszerre, érezzétek, ahogy mellkasotok egymásnak feszül és a szívetek tovább nyílik egymás felé. Majd szépen lassan figyelmedet fordítsd a tested felé, érezd ahogy a levegő átjárja a tested és a végtagjaidat kezdd el megmozgatni. Mocorogj, nyújtózz és csak utoljára nyisd ki a szemed.
Szívedben hozod az érzést, ketten vagytok!