Már a második hét telt el a 40 napos jóga kihívás alapozó szakaszából és ez a hét is sok új érzetet hozott. Az első héten a shakti krya-t gyakoroltam, a második héten ehhez jött még összesen 3 kör napüdvözlet. Ezen a héten pedig 2 új pózzal ismerkedem meg, az egyik a háromszög póz, vagyis triangle a másik pedig a swan pose, aminek nem találtam meg a magyar megfelelőjét (a swan jelentése hattyú, de arra, hogy hattyú póz vagy tartás egészen más képekre leltem a neten a Prem videójában látotthoz képest).
Csatlakozni most is ér, de ismét felhívnám a figyelmet arra, hogy a fentebb található linken lévő szabályok elolvasása és betartása mellett. Ott megtaláljátok az előző két hét gyakorló videóit és a hozzá tartozó magyar nyelvű leírást. Amennyiben viszont velem együtt haladtok már nektek is a 3., egyben befejező alapozó videó következik. Nem tudom, ti milyen tapasztalatokra tettetek szert, de nekem elég erősre sikeredett ez a hét.
Az első alkalommal a 2. kör napüdvözlet után "kidőltem", vagyis mivel kicsit megszédültem és nem mellesleg ezzel a lendülettel le is izzadtam, úgy döntöttem elég lesz nekem az a két kör és az utolsót már a 'double-breathing'-re várva a földön fekve töltöttem. Gondoltam inkább nem erőltetem, majd másnap újra megnézem, hogy vagyok, és ha már nem érzek semmit, akkor végig csinálom mindhárom kört a napüdvözletből. Ez tulajdonképpen a továbbiakban így történt, így végül sikerült az érzeteimre koncentrálni.
A napüdvözlet közben arra lettem figyelmes, hogy miközben a hüvelykujjamat követem a szememmel tulajdonképpen a nap útját járom be, vagyis a felkelő napot és a lemenő napot nézem. Elkezdtem érezni a nap melegségét, a tápláló fényét és tudatosult bennem az élet körforgása, ahogyan a fény születik, majd kihuny. Nem éreztem közben semmit, nem éreztem, hogy ez rossz lenne vagy jó, csak engedtem ezt a megélést.
A fizikai síkon a hát közepének a rugalmatlansága tűnt fel (mikor hátralépek és felfelé emelem a tekintetem). Ez az egyik mumusom, a másik meg majd, ha oda kerülünk szerintem a csípő. Aztán a múlt alkalommal elfelejtettem említeni, hogy mindenhonnan fogyok és ezzel egy időben erősödöm is. A karom, a lábam vékonyabb, a hasamon a kis zsírpárna alatt egész megemberesedtek az izmok.
Végül számomra a hét meglepetése, ami inkább a nőknek szolgál információval, egy nagyon erős görcsökkel teli menstruáció. Erre évek óta nem volt nálam példa, és hát természetesen tudtam, hogy köze van a jógához. Mivel, ahogyan már korábban is említettem, egy barátnőmnek köszönhetem a kriya jógával való megismerkedésem, így ő az akivel alkalomadtán konzultálok a tapasztalataimról. Mivel a jóga többek között detoxikáló hatású is, ezért bármilyen helyen őriz az ember feszültséget, az távozni fog. Ez történt az én esetemben. Egy nap gyakorlást így kihagytam és rengeteg alvás után szépen fokozatosan múltak el a fájdalmak. Ne essetek tehát kétségbe, figyeljétek meg az érzéseiteket és engedjétek őket tovább, majd pihenjetek!
Most pedig jöhet az újabb hét, és a befejező alapozó videó:
A videó ugyanúgy kezdődik mint az előző. Először a shakti krya, majd a napüdvözlet 3 körön át (ezeknek a gyakorlatoknak a részletes leírását megtaláljátok a fent már említett posztokban). 12.26-nál érkezik az első újdonság, a háromszóg póz, vagyis a 'triangle'. Innen folytatom a leírást:
Állj oldalt a szőnyegen, kezeidet zárd össze és emeld a szívedhez, ezzel tisztelegve a benned lévő harcos előtt.
1. Belégzésre emeld a bal lábat és lépj egy nagyot oldalra
2. Kilégzésre a párhuzamos lábfejeket fordítsd el jobbra (az elöl lévő lábat 90 fokban a hátul lévőt pedig 60 fokbanl)
3. Belégzésre tölts meg a tested levegővel és figyelj arra, hogy habár a fejed elfordítod a dőlés irányába a csípőd és felső tested előre néz
4. Kilégzésre lassan fokozatosan dőlj előre jobb tenyeredet pedig helyezd a lábadra, ott ahol még nem feszül a tested tőle. Érezd a talajt a lábad alatt és próbáld egyenesíteni a lábakat. Nyílik a csípő, a has és a mellkas. Az ujjak nyitottak és a tekinteted a hüvelykujjadon pihen. Mintha egy képzeletbeli fal előtt állnál, a csípő és a vállak egy síkban vannak.
5. Belégzésre jövünk ki a pózból, még pedig úgy hogy egy kört írunk le magunk előtt a bal karral és ezáltal "húzzuk fel" magunk
Megismételjük ugyanezt a másik oldalon is
1. Felhúztad magad, a lábak terpeszben
2. Kilégzésre a párhuzamos lábfejeket fordítsd el balra (az elöl lévő lábat 90 fokban a hátul lévőt pedig 60 fokbanl)
3. Belégzésre tölts meg a tested levegővel és figyelj arra, hogy habár a fejed elfordítod a dőlés irányába a csípőd és felső tested előre néz
4. Kilégzésre lassan fokozatosan dőlj előre bal tenyeredet pedig helyezd a lábadra, ott ahol még nem feszül a tested tőle. Érezd a talajt a lábad alatt és próbáld egyenesíteni a lábakat. Nyílik a csípő, a has és a mellkas. Az ujjak nyitottak és a tekinteted a hüvelykujjadon pihen. Mintha egy képzeletbeli fal előtt állnál, a csípő és a vállak egy síkban vannak.
5. Belégzésre jövünk ki a pózból, még pedig úgy hogy egy kört írunk le magunk előtt a jobb karral és ezáltal "húzzuk fel" magunk
Zárd a lábakat és pihenj meg, figyeld a póz által ébresztett érzeteket és hagyd elcsendesedni.
Ezt követően a napüdvözletet fogjuk megcsinálni, 1 teljes kört írunk le, tehát 1x a bal oldalon és 1x a jobb oldalon úgy, hogy a kobrát helyettesítjük az új swan elnevezésű pózzal.
Ebben a pózban az első jobb oldali ciklusban, a jobb lábat hozom előre és helyezem keresztbe magam előtt, úgy hogy a bal csípőcsönt alá helyezem a bal sarkat. Hagyj magadnak időt, hogy lazuljon a csípő és a térd és semmit se erőltess. Finoman a légzéssel összhangban nyugtasd az elméd és ha készen állsz hajolj előre, érezd a nyúlást a fejed teteje és a hátul lévő láb nagylábujja között (Régebben mikor csináltam ezt én az első alkalmakkor nem hajoltam még előre, csak próbáltam hagyni hogy lazuljon a csípőm). Figyeld magad, és semmit se erőltess. Egy pár ki- és belégzést követően, belégzésre emelkedj és kilégzésre 'down dog'-ba érkezz meg, majd folytatsd a napüdvözletet a korábban megtanult módon.
Bal oldalon ugyanígy a kobra helyett majd ez következik. Végül a már jól ismert 'doubel breathing'.
Egy hét múlva elkezdődik a 40 napos kihívás!Szép hetet és jó gyakorlást.