Mindig meghívunk benneteket a közös edzéseinkre, majd utána fogjuk magunkat és nagy lendülettel nem írunk róla beszámolót. Így hát jogosan feltételezhetitek, hogy a nagy hallgatásnak oka van. Mégpedig az, hogy futás helyett gyertyát gyújtunk és meztelenül táncoljuk körbe. Vagy rituálisan krumplit pucolunk. Esetleg megesszük azokat, akik először jönnek.

Hogy lássátok, nem harapunk, következzen néhány sor arról, hogyan is zajlanak a csütörtöki közös edzéseink. Ha még esetleg nem hallottál erről az eseményről: minden csütörtökön este 6 órai kezdéssel van egy közös gyalogló- és futóedzésünk. A Margitszigeten, a zenélő szökőkútnál találkozunk 6 előtt néhány perccel. Közös bemelegítéssel kezdünk, majd elindulunk egy körre a szigeten. Ez 5,3 km hosszú. Több csoportban indulunk, különböző tempóban, úgy, hogy mindenki megtalálja az optimális iramot. Gyalogló, kocogó és futó csoport is szokott lenni. Mivel kezdőként, túlsúlyosként nem ajánlatos kezdetben ennyit egyben futni, az útjuk elején járókra különösen odafigyelünk. A cél az, hogy mindenki jól érezze magát és a sport jó élményt jelentsen. A végén a közös lihegés után nyújtunk, aki pedig már ott tart és benne van a bugi a lábában, elmehet még egy körre.

Nézzük mindezt képekben:

Olyan nagy lendülettel indultunk, hogy persze kivételesen elfelejtettünk közös csoportképet készíteni. A futó lányok okosak voltak, gondoltak a fotóra és legalább az ő szekciójuk mosolyát sikerült megörökíteni.

De ne rohanjunk ennyire előre. Ahhoz, hogy szerepelhess a csoportképünkön, amit a jövő héten már teljes létszámban fogunk elkészíteni, először is oda kell találnod a tett helyszínére. Ha a Margit híd felől érkezel, gyere le a hídról és keresd ezt a csodás szobrot, 200 méterre a bejárattól.

Ha megvan, menj tovább még 50 métert és meg is érkeztél a zenélő szökőkúthoz. A kút is szívesen futna velünk, de mivel állandóan meg akart szökni, a földhöz betonozták és így már nem tud velünk jönni, ott marad zenélni... (bocs, nem lehetett kihagyni)

Innen a sziget Pest felőli oldalán indulunk, egészen az Árpád hídig. A talaj változatos, rekortán, kavics, salak, viacolor van vegyesen. Várhatóan néhány héten belül elkezdik felújítani a pályát, utána jobb és egységesebb lesz a teljes kör.

Az Árpád hídhoz érve leszünk 2 km-nél. Itt átmegyünk a Buda felőli oldalra és elindulunk vissza, dél felé. A pálya ezen a részen is hasonló. Itt 2,5 km-t megyünk szinte teljesen egyenesen.

Útközben találkozhatunk olyan futókkal, akik belefáradtak a nagy rohanásba és leültek pihenni. Őket nyugodtan pöcköljük a vízbe, így:

A sziget déli végéhez érve visszaváltunk kettesbe és egy lendületes kézifékes kanyart követően balra fordulva átmegyünk a híd alatt.

Következő képünkön Gábor mutatja be a gyalogló részleg oszlopos tagjaként az úgynevezett "annyi jó csajt láttam már a szigeten, hogy most tüntetően inkább a vizet nézem stírölés helyett" műsorszámot.

Innen már csak néhány perc és véget is ért a kör. 5,3 km, ami beszélgetős sétával 1 óra, tempós gyaloglással 50 perc, kocogva 40 perc, futva 30 perc. Nagyjából, persze, hiszen van, aki 20 perc alatt, vagy még gyorsabban körbeér.

Röviden ennyi. Tehát a lényeg:

EgyensúlyOM edzés minden csütörtökön a Margitszigeten.

Találkozó 18 óra előtt néhány perccel a zenélő szökőkútnál. Innen indulva a közös bemelegítés után teljesítünk egy 5,3 km-es kört. Gyalogolva, kocogva, futva. Szeretettel várunk minden kezdőt. Kérdéseket szívesen fogadunk, tanácsot szívesen adunk. A cél az, hogy mindenki jól érezze magát és sikeresen, egészségesen érje el a céljait. Segítünk.

Figyeljétek a facebookon az eseményeinket, ide mindig kitesszük az aktuális edzéseket, találkozókat.

Zoli

Hősök tere kezdeményezés, Zimbardo. Milgram kísérlet. Hősiesség, egyén felelőssége.

Felhajtott gallérú ficsúrok.

Hogyan vedd el a kedved a mozgástól? Érdemes időt vesztegetni arra, hogy tanácsot adjunk annak, aki sosem tartja be? Tényleg mindenki a saját feje után fut?

Múzeumok éjszakája. Soma előadása arról, hogyan fordíthatjuk a krízist a hasznunkra.

Heti kifogás: Nincs a közelben olyan hely, ahol mozoghatnék.

Itt hallgathatod meg:

Letölteni pedig innen tudod. A podcastre feliratkozhatsz az iTunes-ban is. RSS link.

A nem az egy bűvös szó! A gyermekek szinte legelső és legtöbbet használt szava. 

Sok emberben- köztük bennem is- megvan az a hiba, hogy képtelenek NEMet mondani valamire. Miért félünk nemet mondani? Félünk a szankcióktól, a következményektől? Miért? 

Régebben a munkámban nem tudtam szinte semmire sem nemet mondani. Inkább megcsináltam mindent, csak azért, hogy béke legyen. Eközben szinte semmi szabadidőm nem volt. Az alváson és a sporton kívül csak a munkámmal foglalkoztam. Mikor már kezdett borzalmassá válni a helyzet a családom és a barátaim észhez térítettek, hogy ez nem mehet tovább. Tarthatatlannak vélték, hogy több ember munkáját csinálom egyedül. Zombi létemet sikerült visszafordítani. Ha ők nincsenek, akkor biztos vagyok abban, hogy ma is a zombi állapotban működnék, nulla élettel. Akkor megtanultam, vagyis pontosabban a mai napig gyakorlom a nemet mondás művészetét. (Természetesen bizonyos keretek között.) Azóta kinyílt a világ, sokkal több, szebb dolgot veszek észre az életben, olyan dolgokra tudok ma már koncentrálni, amire eddig nem. 

Kedves Mindenki! Ha esetleg valami oknál fogva egy nem választ kaptok, és nem értitek a miértjét, akkor ássatok a dolgok mélyére jobban! Tartsátok tiszteletben a másik döntését!

Vanda

"Jó irányba tartok." -mondta magabiztosan. Van munkám, van fedél a fejem felett. Vannak barátaim. Vannak hosszú és rövid távú céljaim. Céltudatos vagyok és kitartó ezért biztos lépésekkel haladok a hosszú távú célok megvalósítása felé. "Persze az én életem sem fenékig tejfel" - sóhajt fel. Vannak hullámvölgyek. Egyszer fent, egyszer lent, de ez így van rendjén. Alapvetően felfelé ível az Utam. "Igen, biztos vagyok benne, hogy jó irányba tartok"- gondolta mosolyogva.

Aztán hirtelen minden megváltozott. Úgy érezte, hogy a világ kifordult a négy sarkából. 

Mozdulatlanul ült és el kellett pár másodpercnek telnie ahhoz, hogy felfogja: ki van rúgva.

Mozdulatlanul feküdt az úttest közepén és el kellett pár másodpercnek telnie ahhoz, hogy felfogja: elütötte egy autó.

Mozdulatlanul feküdt a mentőautóban és hallgatta a szirénát. Ijesztő volt, hogy most bentről hallja és hogy miatta szól. A hülye stiffneck miatt mozdulni se tudott, de nem is akart, mert nagyon fájt. Nézte, ahogy futnak felette a neoncsövek, aztán orvos, asszisztens, beteghordó, rendőr hajol fölé. Félt. És nem értette.

És még három hétig nem értette. Siratta az álmokat, a célokat, a terveket. Azt érezte, hogy elvették tőle azt, amit igazán szeret. Persze tudta, hogy semmi nem történik ok nélkül, de fájdalmas volt higgadtan végiggondolni az ok-okozati összefüggéseket.

Feküdt a fűben és hallgatta a madarakat. Megnyugtató volt, azt érezte, hogy csak neki dalolnak. Nem mozdult és ez jó volt. Már nem fájt semmi. Nézte, ahogy a nap átszűrődik a levelek között, aztán egy lágy szellő fölé hajolt és megsimogatta az arcát. Már nem félt. Megértett mindent.

Van, hogy az Élet megállít minket. Van, aki megérti az apró jeleket is, van, akinek durvább figyelmeztetés kell. Ha egy ilyen STOP tábla után ugyanarra megyünk tovább, amerre előtte akkor a katasztrófa borítékolható. Az az Út nem a te utad. Változtass. Gondolkozz. Indulj el a helyes irányba. Legyél hálás azoknak, akik veled vannak az Úton, még ha csak egy rövid időre is. Tedd el a tapasztalatot és a tanítást és aztán nézz előre. Mindig csak előre.

Ancsur

Elégedetlen vagy? Változtatnál? Lapos hasra és egyenes hátra vágysz?

Fáj a derekad a nap végére? Reggel elaludt háttal, nyakkal ébredsz?

Nem érzed magad kövérnek, mégis előreesik a hasad?

Rossz a tartásod? Mosogatás közben fáj a vállad?

Millió probléma, amit mind-mind a gyenge törzs- és hátizom és az ebből eredő problémák okozhatnak. Lehet, hogy neked is ezek okozzák azokat a fájdalmakat és bosszantó apróságokat, amik megkeserítik a mindennapjaidat.

Gyere, eddz velünk! Keddenként olyan közös edzést tartunk, amin kifejezetten a mindennapi élet könnyebbé tételére alkalmas gyakorlatokat csinálunk. Szakedzőnk olyan differenciált programot állított össze, ami a teljesen kezdőtől kezdve a haladóig bárki számára elvégezhető. Ez nem arról szól, hogy kínlódjunk és széttépjük magunkat. Ide nem azért jövünk, hogy a határainkat feszegessük. Ennek az edzésnek az a célja, hogy szelíd, finom módszerekkel, mégis hatékonyan, a saját testünk és testsúlyunk segítségével lépésről-lépésre haladjunk.

Várunk tehát kedden, a közös erősítésünkön. Találkozó 17 óra előtt néhány perccel az ELTE-BEAC előtt. 1117 Budapest, Bogdánfy Ödön utca 10. Az edzés elején közös kocogással kezdünk, ez 17:00-kor kezdődik. Érj oda néhány perccel korábban. 30 perces laza séta-kocogás után folytatjuk a Kopaszi-gáton az erősítéssel. Ha csak ezen szeretnél részt venni, 17:30-ra gyere a Kopaszira. Az erősítés 18:30-ig tart.

Ha futni nem szeretnél, de az öltözőt, csomagmegőrzőt használnád, akkor is jöhetsz 17:00-ra a BEAC-ra, itt biztonságban lesznek a cuccaink. Innen 15 perces sétával odaérsz az erősítés helyszínére.

Az edzésre kezdőket és haladókat egyaránt várunk. Nincs erőnléti előfeltétel. Ha nemrég kezdted az életmódváltást, kifejezetten vágunk. Nem ciki eljönni. Nagy szeretettel várunk. Az edzésprogram segítségével vékonyabbak, erősebbek, egészségesebbek leszünk.

Dátum: minden kedden
Találkozó: 16:55-kor az ELTE BEAC előtt, ha kocognál, vagy használnád az öltözőt. Ha csak erősítenél, jöhetsz egyből a Kopaszi-gátra, itt 17:30-kor kezdődik a móka.
Részvételi díj:
Csak erősítés, vagy futás: 800 Ft
Futás + erősítés: 1000 Ft
A részvételi díj tartalmazza az öltöző használatát és a zuhanyzási lehetőséget is.

További infó, bejelentkezés.

Gyertek, nagyon jó lesz!

Zoli

Mikor iskolás voltam naphosszat ültünk a testvéreimmel a Mario előtt. Nagyban edzettük a kattintgató izmainkat, de azt jószerivel sem lehetett mozgásnak nevezni. Ma is megtehetjük ugyanezt, hogy a TV előtt töltjük a napunkat rossz időben. Az egész napos döglés vagy joystick mozgatás helyett tornázhatunk, mozoghatunk is. Itt nem feltétlenül gondolok a RRéka vagy Szandra dvd-kre. Számomra ezek az ugra-burga "műsorok" nem tudnak feltétlenül motiválóak lenni. Sokkal jobban motivál az, ha látom, hogy milyen teljesítményt nyújtok, hány százalékosan tudom teljesíteni a mutatott feladatokat. A Wii vagy a Kinect világában ezt könnyen kivitelezhető. 

A hétvégén volt alkalmam kipróbálni a Wii-t. A programok között volt választék bőven. Nagyjából másfél órát mozogtunk.Ez idő alatt kick-boxoltunk, jógáztunk erősítettünk és táncoltunk. Minden programban az edzettségi szintnek megfelelően lehetett nehézségi fokot választani. Az egészben ami nagyon tetszett, hogy egy-egy etap nem volt hosszabb 15 percnél, így elég változatos edzésprogramot lehetett összeállítani. Az a problémám az edzős kazikkal, hogy a legrövidebb 50-60 perc. Mire elindul a tényleges edzés addigra jobbára megunom. Viszont a Wii-nél ez nincs így. Szabadon lehet váltogatni a mozgásformákat. A másfél óra alatt kellemesen elfáradtunk a barátnőmmel, és a másnapi izomláz is garantált volt. A torna nem volt unalmas, felüdítő érzés volt. Ajánlom mindenkinek a kipróbálását! Tényleg szuper!

Az edzős porgram mellett remek közösségépítő játékok közül is lehet válogatni. Versenyeztünk a gép és egymás ellen. Az úszós játékot addig játszottuk, míg mindenkinek izomláza nem lett és a rekordot meg nem döntöttük. Kemény volt. :)

Ha van alkalmatok, akkor játszatok, tornázzatok  egy kicsit ilyen programmal. Próbáltátok már valamelyiket?

Vanda

u.i.: Mindig is szerettem volna egyszer Mario bőrébe bújni. Találtunk egy olyan programot, ahol ez megvalósulhatott. Marioként ugrálhattam végig a pályán! :)

Kezdjük az UNESCO által meglehetősen körülményesen megfogalmazott definícióval :„Funkcionálisan analfabéta az a személy, aki képtelen gyakorolni azokat a tevékenységeket, amelyekben az írásbeliségnek fontos szerepe van az adott csoportban és közösségben, valamint képtelen arra is, hogy az olvasás, írás, számolás segítségével előmozdítsa a saját, illetve közössége fejlődését.”

És kire mondjuk, hogy analfabéta? Arra, aki nem tud írni. Aki írástudatlan. És aki nem tud olvasni, hiszen ez a két képesség összefügg. Az analfabétizmus nem összekeverendő a diszlexiával, ami az olvasás, és a diszgráfiával, ami az írás elsajátítását nehezítő fiziológiai és/vagy pszichológiai okból kialakuló részképesség zavar. 

Ha lefordítjuk a fenti definíciót magyarra, akkor kiderül, hogy nagyon leegyszerűsítve, a funkcionális analfabéták azok az emberek, akik ismerik a betűket, képesek elolvasni a szavakat és mondatokat, de értelmezni már nem tudják őket. Mennyi embert érint? Meglepően sokat:

„Az unióban nagyjából 20-30 százalékra tehető a funkcionális analfabéták aránya. Nálunk minden negyedik felnőtt az lehet” – Steklács János, a Magyar Olvasástársaság elnöke. 

Megdöbbentő, igaz? Mi lehet ennek az oka? Valószínűleg az, hogy egyre kevesebbet olvasunk. Az internet és a facebook korszak sem kedvez az olvasásnak, pedig az olvasási képesség mindenkinél fejleszthető. Hogyan? Olvasással. Ezzel belekerültünk a 22-es csapdájába. Nem olvasunk eleget, ezért nem tudunk értőn olvasni, ha meg nem értjük, akkor meg minek olvassunk? Amikor én érettségiztem, még nem volt szövegértés. Részemről jó ötletnek tartom, hogy most már van. Más kérdés, hogy ez valóban segít e megoldani a problémát. Az én korosztályomon csak az segítene, ha az emberek elkezdenének olvasni, és tudatosan értelmeznék az olvasottakat.

Miről jutott ez eszembe? Arról, hogy az emberek ide jönnek, "elolvasnak" egy bejegyzést, hozzászólnak, de a kommentjük köszönőviszonyban sincs a tartalommal. Bizonyos mondatokat kiragadva, sajátságosan értelmezik a leírtakat. Ha arról írok, hogy soha sem késő megtalálni a boldogságot, akkor a "soha nem későt" kiragadva arról írnak, hogy ha későn szül valaki, akkor nagyobb eséllyel lesz a gyerek Down kóros. Ha leírjuk, hogy ez egy blogbejegyzés, és nem tudományos disszertáció, akkor követelik, hogy írjuk le részletesen, hogy milyen kémiai anyagok vannak a szúnyogriasztóban. Ha leírom, hogy a balesetben én voltam a hibás és vállalom a felelősséget, akkor leírják, hogy örüljek, hogy elláttak a sürgősségin, mert nem érdemeltem meg, mert hogy az autóst hibáztatom (!). Egy másik blogon olvastam, hogy a szerző üdvözli a tényt, mi szerint a belvárosban nyílik egy új Aldi. Az első komment ehhez képest így hangzott: "Kedves cikkíró! Akkor ne menj oda vásárolni!" No comment.

Arra jutottam, hogy akik ilyeneket írnak, azok nem trollok. Nem rosszindulatú emberek, akik csőre töltött billentyűzettel várják a szaftos bejegyzést, amibe végre bele lehet kötni. Ezek az emberek funkcionális analfabéták. A blogon való előfordulásuk pedig nagyjából arányban van azzal, hogy itthon minden negyedik ember ezzel küzd.

Gondolom erre a bejegyzésre is jönni fog ilyen-olyan komment, amikre általában azért nem szoktunk válaszolni, mert az illető úgysem érti, amit írunk. 

Béke veletek és olvassatok sokat!

Forrás. (2008-as a cikk, de azóta sem jobb sokkal a helyzet.)

Ancsur

Hogy vagy? Ha informálisabb találkozónk van, szinte biztos, hogy a köszönés után ez lesz az első kérdés. Naponta tucatszor hangzik el ez a két szó. Vajon milyen arányban hangzik el ez a két szó azzal a céllal, hogy válasz is érkezzen rá? Gyanítom, hogy az esetek döntő többségében nem több ez, mint a szokásos udvariassági formulák egyike.

A standard válasz: jól, köszönöm.

Vajon mit szólna a kedves kérdező, ha elkezdenénk elmesélni az éppen minket foglalkoztató dolgokat?

Köszönöm, jól vagyok. Bár egy kicsit zsibbad a bokám, viszket a gombás talpam és már megint büdös volt a metrón. Valószínűleg méretes meglepődés és elképedés lenne az eredmény.

A wikipédia vonatkozó szócikke szerint: egy kérdés alapvető célja az információszerzés. A válaszoló (amennyiben együttműködik) megadja a kért információt vagy annak az ismert részletét. Vannak olyan kérdések is, amik nem feltétlenül információszerzésre szolgálnak. Ilyen lehet sok esetben a hogy vagy is.

Úgy gondolom, hogy ez egy sokkal fajsúlyosabb kérdés annál, mint hogy csak úgy dobálózzunk vele. Ha a találkozáskor köszönünk, használjunk köszönést. Ha beszélgetést kezdeményezünk, dobjunk be egy aktuális témát. Ha pedig arra vagyunk kíváncsiak, hogy a beszélgetőpartnerünk hogy van, hogy érzi magát, akkor arra kérdezzünk rá.

Vajon az emberek mekkora hányadától nem kérdezték meg érdeklődéssel évek óta, hogy hogyan is érzik magukat? Hiába hangzik el a hogy vagy milliószor, mégsem jutnak előrébb vele. Lassan eljuthatunk oda, hogy egyszerű köszönéssé degradálódik. Mint az angolszász vidékeken a How are you. Nem több, mint köszönés. Ha elkezdenénk szépen részletezni a válaszunkat, nagyot néznének.

Azt javaslom, hogy akkor tegyük fel ezt a kérdést a beszélgetőpartnerünknek, ha tényleg szeretnénk tudni, hogy mi foglalkoztatja. Szinte biztos, hogy sokat tudunk ezzel segíteni neki. A legtöbb régi házban él legalább egy olyan néni, vagy bácsi, aki évtizedek óta keserű és morcos. Senki sem szereti, reflexből szórja a bántást és az átkokat, ha valami nem tetszik neki. Menjünk oda hozzájuk és kérdezzük meg tőlük, hogy is érzik ma magukat! Többször próbáltam már és pillanatok alatt sikerült megszelidíteni. Az egyszerű kérdés mögött érezte a jó és segítő szándékot. Elmesélte, hogy mi bántja, mi történt, mik csúsztak el az életében. Onnantól pedig előre köszön, hozza a sütit és meglocsolja a virágaimat a folyosón.

A javaslatom a mai napra: tegyük fel valakinek a "Hogy vagy?" kérdést úgy, hogy arra őszinte érdeklődéssel várjunk választ.

Hogy vagy?
Hogy érzed magad?
Miben segíthetek, hogy jobb legyen a napod?
Mi az a gondolat, amit szeretnél elmondani és feloldani?

Zoli

Vanda a Balatonmanen járt. Élménybeszámoló, jó és rossz tapasztalatok.

Miért érdemes lefogyni? Megpróbáljuk megkeresni azokat az érveket és motivációkat, amik nem külső tényezőkből, társadalmi elvárásokból erednek.

Megállni a pirosnál? Miért érdemes betartani a közlekedési szabályokat?

Fehérvár Rally, trombita és pöfögés az ablak alatt három napon át.

Minőségi éhezés. Mit együnk és mit ne?

Fáj a térded? Mi a rossz futás titka?

Itt hallgathatod meg:

Letölteni pedig innen tudod. A podcastre feliratkozhatsz az iTunes-ban is. RSS link.

Zenék
Beatrice: 8 óra
Hair: Easy To Be Hard
Queen: We Are The Champions
Beatles: All My Loving
Tudósok: Apa kocsit hajt

Húsz éves korom körül úgy képzeltem, hogy a harminc feletti nők már öregek. Nagyon öregek. Úgy gondoltam, hogy mire oda jutok, addigra már megismerem a világot, annyi élményt és tapasztalatot gyűjtök, hogy semmi másra nem fogok vágyni, mint a "normális életre". Férj, autó, évi egy hét nyaralás, szoptatós melltartó, mellszívó, két gyerek, három szoba, négy kerék, kutya, giccses kismama és idétlen kötött sapkás babafotók, lógó mellek, ráncok, májfoltok, szürke melegítő, a szülés előtti versenysúly visszaszerzéséért folytatott elkeseredett küzdelem. stb. Mert ez mind a "normális élet" része, és nincs ezekben semmi kivetnivaló. Most itt vagyok harminc felett és néhány ráncon és májfolton kívül semmivel sem vagyok közelebb a "normális élethez." Ezt nem bánom, hanem elfogadom.

Harminc felett sokan hajlamosak bebeszélni maguknak, hogy ők már nagyon öregek és nemsokára kifutnak az időből, ezért sürgősen szülni kell és még véletlenül sem szabad egy esetleg már régóta nem működő párkapcsolatból kilépni, attól rettegve, hogy örökre egyedül maradunk. Van egy pár hozzám közel álló ember, aki szerintem a vesztébe rohan. Elmondom nekik, mit gondolok erről és ők egyetértően bólogatnak, de azt mondják, hogy nincs erejük váltani. És hogy úgysem lesz jobb. És hogy szalad az idő, meg ketyeg a biológiai óra. 

Lehet, hogy én vagyok rosszul összerakva, sőt, biztos, hogy sok tekintetben máshogy gondolkozok, mint az átlag, de mégis azt gondolom, hogy nem szabad azt mondani, hogy úgysem lesz jobb.

Az a véleményem, hogy jobb egyedül lenni még harminc felett is, mint boldogtalanul élni, illetve nem is élni, hanem csak úgy lenni egy párkapcsolatban. És hagyni, hogy menjenek a dolgok, úgy, ahogy a nagykönyvben meg van írva, vagyis úgy élni, ahogy egy adott életkorban azt elvárják tőlünk. Herceg fehér lovon? Pipa! Házasság? Pipa! Szoptatós melltartó? Pipa.

Harminc felett is jár szerelem, gyengédség, szenvedély, szex, kedvesség, odafigyelés, ölelés, szeretet. Egy jól működő párkapcsolatért/on folyamatosan dolgozni kell és komprumisszumokat is kötni kell bőven, mondhatjuk, hogy megszerezni könnyebb, mint megtartani. Mégis úgy gondolom, hogy hiba az életkorunkra hivatkozva belenyugodni abba, ami nem működik, nem tesz boldoggá azzal a gondolattal, hogy áh, én már úgysem találok jobbat.

Csajok! Legyen mostantól a harminc az új tizennyolc, mert soha nem késő!

És hogy mit gondol a harmincas nőkről egy fiatal férfi? Itt megtudhatod :)

Ancsur