Soha nem voltam még igazán közös edzésen a Margitszigeten. Egyszer munka után kimentem megnézni a hangulatot, de nem voltam tőle elragadtatva, nem tudom miért. Ismerkedni mentem, nem is igazán az emberekkel, hanem a helyzettel, de annyira kívülálló voltam - és maradtam is a végére -, hogy nem volt kedvem többször még csak a környékre sem menni. Pedig jóban vagyok (voltam?) pár emberrel, de mégsem éreztem jól magam és nekem fontos, hogy jól érezzem magam egy adott társaságban - még akkor is, ha csak sportolunk együtt. Aztán tél lett és szabadságra mentek a margitszigeti közös edzések is. 

2013. október végén megrendezett túranapon volt szerencsém megismerni egy lányt, Ancsúrt. Az utolsó km-eket "együtt" futottuk, majd a végén odamentünk hozzá gratulálni és váltani pár szót. Akkor mondta, hogy a párját várja - Zolit -, aki igazi túra-utáló volt korábban, de most élvezettel vágott neki a 18 km-es távnak. Sokat fogyott, kitartó és ő nagyon büszke rá... és én is az lettem. (Amikor hazaértem, akkor talán elsők között meséltem ezt el páromnak, mert olyan jó volt hallani.)

Aztán jött a facebookos ismeretség velük, találkozók mindenféle futóeseményeken és elkezdtem - szorgalmasan - követni az általuk vezetett blogot: http://egyensulyt.blog.hu/ Inspiráltak. Választ kaptam sokfel sem tett kérdésemre. 

Aztán egyszercsak meghívtak a héten egy eseményre a facebookon:EgyensúlyOM edzés a Margitszigeten. Tudtam azonnal, hogy ott szeretnék lenni. Olyan jó embernek tartom őket, mind a sport-, mint a magánélet terén és azt gondoltam, hogy így megismerhetem őket végre - talán - igazán.

Tehát másodikán futócipőt húztam és kimentem a mumusszigetre. 

Utálom utáltam a Margitszigetet. Soha nem futottam még egy jól esőt ott, soha nem futottam még egy igazi szigetkört. Amikor olvastam az esemény kiírásában, hogy lesz sétálós szekció, akkor el is határoztam, hogy én a sétát választom, mert abban nem érhet sok csalódás: sétálok, beszélgetek, nevetgélek.

Mindenki röviden bemutatkozott, honnan jött, hova tart és miért, célok, munkák, cipőválasztás. :)
Kedveltem. Hiányzott korábban, hogy soha senki sem kérdezte meg tőlem, hogy amúgy miért vagy itt?

Ancsúr pedig még szinte be sem futott máris megkérdezte, hogy a páromat hol hagytam, aki sajnos itthon feküdt betegen, de remélem jövőhéten már velem tart, majd a sétálós szekcióval. 

Elhangzott a kérdés, hogy ki gyalogol és ki fut. A gyalogló csoport nagy népszerűségnek örvendett, míg a futó csapat csupán a trió nevet viselhette. Bemelegítés. Majd a triót kibővítettem, mert azt ígérték, hogy lassan futunk. Lassan futottunk. Beszélgettünk, nevetgéltünk. Tehát minden a terveim szerint alakult és a változás csak annyi volt, hogy séta helyett lassan kocogtunk. Ancsúrnak nem volt problémája azzal, hogy velünk lassan kell futnia. Nagyon kedves volt, figyelt ránk, lehetőséget adott a pihenésre és a végén gratulált nekünk a szigetkörünkhöz egy öleléssel. Kell ennél nagyobb összetartás és szeretet? 

Ezennel 2014. január 2-án FUTottam egy kört a szigeten, élvezettel, szuper társaságban. Így történt, hogy az áthúzott utálom szó felvette a múlt idejű alakját. 

Köszönöm az invitálást! Jövőhéten ismétlünk! :) 

Remélem viszem magammal akkor már a két legjobbam: a legjobb barátnőm - Bernit és a párom!