A kalandos teljesítménytúra másnapján eléggé kérdésessé vált az indulásom, mivel az izomláztól alig bírtam kimászni az ágyamból. Délelőtt folyamán egészen kellemessé vált a mozgás, így elgurultam a "nevezési irodáig", és a 31-es rajtszám boldog tulajdonosa lettem. Ezek után, hihetetlen, hogy milyen izgalom lett úrrá rajtam. Az első félmaratonom előtt izgultam utoljára ennyire...
A vasárnapi 15:30-as rajt elég lehetetlennek tűnt, mind a visszautazásom, mind a vasárnapi ebéd tekintetében. :D Egy laza leves után, a rajt előtt egy órával, már a Főtéren kerestem az ismerős arcokat. Gyorsan meg is találtam őket, valamint régi általános iskolai tanáraimmal is találkoztam.
Nyáron, volt igazgatóm találkozott apuval, és ott említette meg a Balogos futóklubbot, valamint azt, is, hogy csatlakozzak hozzájuk. Természetes volt, hogy a színeikben indultam. A balogos jelvény felvételénél János bácsi (az igazgató) tartott útbaigazítást. A legmeglepőbb az egész dologban az volt, hogy ezután elismerését fejezte ki az iránt amit most csinálok. Megemlítette azt, hogy nyáron Vasi Vasember lettem, illetve hogy hány-meg hány félmaraton és egyéb verseny van már a hátam mögött. Meglepődtem, hogy mennyire szemmel tartja a "pályafutásomat". Négyszemközt azt is elárulta, hogy amíg pici nebuló voltam, legmerészebb álmaiban sem gondolta volna, hogy valaha is sportos ember lesz az egykori nagydarab, kövér, szemüveges lányból (na jó, Ő azért nem fogalmazott ennyire szögletesen :).
A verseny maga nagyon családias, a szurkolók, segítők barátságosak voltak. Mindenki nagy meglepetésére két kenyai is indult a versenyen. Természetesen egy-egy arany medállal gazdagodtak.
A verseny 3 körös volt. Sikerült ezt a kört úgy megválasztani, hogy fel kelljen futni Kőszeg egyik legnagyobb dombjára. Szerencsére az izomláz visszavett annyit a teljesítményemből, hogy nem futottam el az elejét. Mire bemelegedtem, sikerült felvennem azt az utazó tempót, amit a végéig tartani is tudtam megfelelő pulzustartományban.
Minden körben, nagyon lelkesen szurkoltak az emberek. Balogos rajtszámmal néhány extra szurkolást is kaptunk, valamint nagyon jó esett az is, hogy a cukrászdák teraszáról sem voltak restek az emberek szurkolni.
A verseny végén elsős tanító nénim, Ica néni valamint magyar tanárom, Margó néni rettentő büszkén akasztották a nyakamba az erre a versenyre készült, gyönyörű Balog Futóklubbos érmet.
Köszönöm, hogy ott lehettem, illetve azt, hogy az iskolám színeiben indulhattam.