A napokban egyik kedves csapattársunkkal beszélgettem, aki felvetette, hogy érdemes lenne visszatekinteni az első futásunkra. Elgondolkodtatott a témafelvetés. Nekünk már-már természetes, hogy hosszabb távokra indulunk. A hosszabb itt mindenkinél mást jelent, de mindenképpen jóval több, mint ami az első időszakban volt. Az edzéseimen jellemzően 5-10 km közötti távokat szoktam teljesíteni. Mostanra már elmondhatom magamról, hogy különösebb megterhelés nélkül, akár a napi rutin részeként is képes vagyok megtenni ezt az utat. Bár versenyen futottam már ennél jóval hosszabbat is, úgy érzem, hogy mostanra megtaláltam azt a távot, ami ideális számomra.

Azt azonban sosem szabad elfelejteni, hogy honnan indultunk. Alig valamivel több, mint két év telt el azóta, hogy elindultam az első edzésemre.

Hideg, februári nap volt. Hetek óta érlelődött bennem a gondolat, hogy el kellene kezdeni rendszeresen edzeni. Korábban többször is megpróbálkoztam már a futással, de újra és újra beletörött a bicskám a dologba. Mindig ugyanazzal és ugyanúgy próbálkoztam. Lementem a Margitszigetre és szakszerű futófelszerelés nélkül próbáltam meg körbeküzdeni magam az 5,3 km-es körön. Az eredmény jellemzően az volt, hogy utána hetekig átkoztam az ötletet, persze megfázva, bedagadt térddel és összenyomott lábujjakkal. Több hibát is elkövettem:

• - Talán az első és legfontosabb szabály, hogy futócipő nélkül nem futunk. Az évek óta a szekrényben álló szabadidőcipő, vagy a kínai tornacipő teljes mértékben alkalmatlan a futásra. És nem, már az első edzésre se induljunk el benne, azzal a gondolattal, hogy "hiszen kezdő vagyok, nem kell ez nekem".
• - Edzetlenül és túlsúlyosan nem szabad egyből futással kezdeni. Az is elképzelhető, hogy akár több hónap felkészülésre van szükség már ahhoz is, hogy kockázatok nélkül tehessük meg az első igazi futólépést.
• Nem melegítettem be. A hideg izmok, ízületek nem szeretik a terhelést. Főleg akkor nem, ha amúgy sem szoktunk edzeni.
• - Túl nagy távot választottam. Jelentős túlsúllyal, komolyabb edzettség nélkül 6-8 hónapra is szükség lehet, hogy a sérülés és a túlterhelés kockáztatása nélkül teljesítsünk ekkora távot. Annak ellenére, hogy 5 éves korom óta kerékpáron ülök és minden évben sokezer kilométert tekerek, a szervezetem nem volt felkészülve erre a megpróbáltatásra. Ha pedig sosem sportoltam volna, még rosszabb döntés lett volna elindulni a teljes körre, séta nélkül.
• - Mivel túlöltöztem, ráadásul váltóruhát sem vittem magammal, az edzés után a közel 30 perces hazaúton végig átázott és kihűlt ruhában voltam. Garantált megfázás.
• - Az edzés végén nem nyújtottam, ezért az izomlázhoz mindenféle egyéb olyan fájdalom is társult, amik egyenként is elvették volna a motivációmat, így együtt pedig hónapokra, évekre eltávolítottak a futópályától.
  Szóval egy februári napon végre elhatároztam magam, hogy elindulok az úton. A különbség az volt, hogy több hét olvasgatás után már kezdtem érteni, hogy hogyan is kellene megtenni az első lépéseket.

Az első futásom gyaloglás volt.

Lehet, hogy ez így hülyén hangzik. Mégis megvolt az oka. Ahhoz, hogy a későbbiekben futni tudjak, apránként kell felépíteni az erőnlétemet és a szervezetemet hozzá. Először csak gyaloglás, majd megszakításokkal egy-egy perc futás, végül, hónapokkal később pedig már folyamatos kocogás. És itt a gyaloglás alatt ne a hétköznapi sétát, andalgást értsük. Lendületes, fókuszált mozgás, ami már tényleg sportteljesítményt jelentett nekem. Korábban eszembe sem jutott volna, hogy húsz perc sétától el tudok fáradni.

Mivel az edzésekről és a fejlődésről nem sokat tudtam, jobbnak láttam keresni egy edzéstervet. Egy olyat választottam ki, ami 12 hét alatt juttat el az első 5 km lefutásáig. Mindezt heti hat edzésnappal. Intenzív, feszített tempójú terv, de nem féltem tőle. Megegyeztem magammal, hogy a legfontosabb az egészség. Mihelyt úgy érzem, hogy túlságosan megterhelő, visszaveszek a tempóból, vagy keresek egy másik tréningprogramot. A biztonság nagyon fontos, mivel a jelentős túlsúly okozta terheket egy korábbi térdsérülés is fokozta.

Az első nap adagja 12 perc gyaloglás, 1 perc kocogás, majd végül 1 perc gyaloglás volt. A séta során igyekeztem minél gyorsabban menni. Ez még simán ment. Az 1 perc futás pedig kínszenvedés volt. Ziháltam, fújtattam, szuszogtam. De megcsináltam! Talán 1,2 km lett a teljes táv. Nagyon büszke voltam magamra, mert úgy éreztem, hogy olyan úton indultam el, amin képes leszek végigmenni.

Annak ellenére, hogy az első hetekben az edzéseim sosem tartottak tovább 20 percnél, a fejlődést már a kezdetektől éreztem. Bár a súlyom még hónapokig meg sem mozdult, egyre fittebbé váltam. Könnyebben másztam fel a lépcsőn, zihálás nélkül elkaptam a buszt a megállóban. És mindig nagyon vártam a munkanap végét, mert tudtam, hogy utána megyek edzeni. Sőt, EDZENI.

A kitartásnak meglett az eredménye. Egy év múlva 25 kilóval könnyebb voltam. Mögöttem volt 1000 km futás és 20 futóverseny.

Ha te is még az első lépéseknél tartasz és felmerült benned egy nagy rakás kérdés, nyugodtan tedd fel nekünk, igyekszünk segíteni. Mi is átmentünk ugyanezen. És várunk szeretettel a csütörtöki EgyensúlyOM edzésünkönk. Gyere 18 órára a Margitszigeti Atlétikai Centrumhoz, ahol egy rövid bemelegítést követően elindulunk egy körre a szigeten. A táv 5,3 km. Az edzésünkön gyalogló, kocogó és futó csoport is indul, azaz bármelyik szakaszán is tartasz az utadnak, nem leszel egyedül.

Nem csodát teszünk. Igyekszünk adni egy olyan lehetőséget, ami mentén haladva te is elérheted a céljaidat.

Zoli