Érezted már azt, hogy a világ összes gonosz szelleme összeesküdött ellened? Hogy a létező összes negatív energiát feléd küldi az ég? Hogy semmi, de semmi nem sikerül úgy, ahogy eltervezed? Azt érzed, hogy ennél rosszabb már nem jöhet és mégis? 

Egy ideig próbálunk pozitívan hozzáállni. Újratervezés az élet egyik területén. Aztán pár hét múlva megint újratervezés a másikon. Aztán a harmadikon is. Ekkor már úgy érezzük, hogy semmink nem maradt, hogy valaki más szar élete szakadt a nyakunkba, próbálunk menekülni előle, de ne megy, mert belátjuk, hogy ez is a miénk. De maradjunk pozitívak persze. Meg erősek. Meg tökösek. Ne sírjunk. Röhögjük pofán a sorsot és ne felejtsük el mindenki kedvenc közhelyét, mi szerint ami nem öl meg, az megerősít.

Ha őszinte akarok lenni, akkor legszívesebben egész nap a sarokban kuporognék és bőgnék. És sajnálnám magam piszkosul. Mert az utóbbi négy hétben nagyon összejöttek a dolgok. A baleset volt a hab a szartortán. Amikor három éve meghalt az édesapám és én külföldön voltam és nem tudtam hazajönni a temetésre, aztán jött a fáradásos törés: az volt eddig a legrosszabb időszakom. És kis naivan azt hittem, hogy azt nem lehet überelni. A jelenlegi helyzetet bizonyos szempontból még annál is kilátástalanabbnak érzem. Nem azért, mert szívtelen vagyok. Ez most bizonyos szempontból rosszabb. Az gyász volt és tudtam, hogy idővel jobb lesz. Most viszont nem látom a kiutat. Érdekes, hogy akkor is és most itt van egy törés. Nem csak a szó fizikai értelmében. Ezen azért lehet, és kell is elmélkedni. Ilyen helyzetben nagyon könnyű egy negatív-gondolat spirálba kerülni, ahol egy idő után saját magukat gerjesztik a gonosz szellemek. Arra kell tudatosan törekedni, hogy ezt elkerüljük.

És ha már egy csodálatos közhellyel indítottam, mi más lehetne a végszó?

Ne felejtsük el, hogy a felhők felett mindig kék az ég. Az élet egy hullámvasút, egyszer fent, egyszer lent. Ennyi negatív dolog után biztos valami nagyon pozitív vár rád. Teher alatt nő a pálma.

Ancsur