Ma van a Nagy Nap. Ezúttal nem nekem, illetve egy kicsit talán mégis.

Emelem a kalapom mindenki előtt, aki hosszú utat tett meg eddig, és a mai napon a célbaérkezéssel tesz fel a pontot az i-re, Nagyatádon. 

Vannak akik először, vannak akik tizedjére, vannak akik 15 óra alatt, vannak akik 9 óra alatt fejezik be a 3,8 kilométer futásból, 180 kilométer kerékpározásból és a 42,2 kilométer futásból álló kihívást.

Azért szeretem a triatlont, mert mindez egyáltalán nem számít. A pályán mindenki saját magával küzd és éppen ezért minden célbaérkező győztes. Azért szeretem a triatlont, mert pontosan annyit kapsz vissza, amennyit beleraksz. Télen a mínuszokban, nyáron hőségben, alapozol, futsz, erősítesz, hajnalban kelsz, úszol, újra és újra meghódítod Dobogókőt, a felkészülésed részeként lefutsz egy maratont, és még számos olyan dolgot teszel, ami a "normális" emberek számára teljesen érthetetlen. De a te fejedben minden értelmet nyer. Mert végül, amikor átfutsz a célkapun, azt érzed, hogy egyetlen perc, egyetlen izzadtságcsepp, egyetlen nyögvenyelős edzés sem volt hiábavaló.

Gratulálok! Célba értél! Győztél és ez már örökre a tied marad, senki nem veheti el tőled.

 Ancsur