Amikor kellemetlen dolog ér minket, általában hibáztatunk érte valakit, vagy valamit. A körülmények, a hülye szomszéd, a marha XY. Történik valami, ami negatív hatással van az életünkre, erre azonnal egy eszmét, vallást, politikai pártot kezdünk el vádolni. Az bizony igen ritkán merül fel, hogy a saját sorsunkért mi felelünk, senki más. Persze, vannak tényleg szerencsétlen helyzetek, amikről igazán nem tehetünk. De a morgolódások legnagyobb hányadát úgy gondolom, hogy magunknak köszönhetjük.

Amire gondolunk, azt fogjuk megvalósítani. Akinek a sikeres dolgok, a célok töltik ki a gondolatait, sikeres lesz és célba fog érni. Aki zsörtölődik, sértődött, folyamatosan pakolja a világ összes fájdalmát a vállára, annak természetesen rossz lesz az élet. Hiszen őt ez teszi boldoggá. Neki akkor jó, ha rossz. Ha nem így lenne, máshogyan viselkedne. Mindenki a saját sorsának kovács. A kovács pedig foghatja úgy a kalapácsot, hogy azzal folyamatosan az ujjait csapkodja. Vagy jól dolgozik és az eredmény egy tökéletes műremek lesz. Hogy melyik könnyebb? Egyik sem, a munkát jól és rosszul elvégezni általában pontosan ugyanannyi időt és energiát vesz igénybe.

A kép forrása: Magyar Kétfarkú Kutya Párt

Gondoljunk csak a munkahelyi dolgokra. A munkaidő jellemzően 8 óra. Az már nincs benne a szerződésben, hogy ezt jól, vagy rosszul kell eltölteni. Tudom, vannak kevésbé szerethető munkák és munkakörök. Az viszont már rajtunk múlik, hogy milyen tudatossággal fordulunk felé és mivé alakítjuk a bennünk lecsapódó érzéseket. Ha pedig tényleg rossz, hagyjuk ott. Van, akinek sajnos nincs más lehetősége, de a nagy többség találhat jobbat. Csak hát ugye tenni kell érte.

Egyik ismerősömnek sajnos nem lehetett saját gyereke. A szülői szerepre nagyon vágyott, úgy érezte, hogy az élete így lesz teljes. Amikor elindította az örökbefogadási folyamatot, kapott egy kérdőívet. Az első kérdések ezek voltak: Mit tett meg azért, hogy lehessen gyereke? Mit tett meg azért, hogy megkaphassa a gyereket? Nehéz, kemény kérdések. De gondoljunk csak bele, egy gyerek nem a sült galamb, ami csak úgy, zuhanórepülésben érkezik a tátott szánkba. Azért bizony tenni kell. Végig kell járni az utat és megtapasztalni, amit meg kell. Anélkül nem megy.

Millió olyan helyzetet láttam már, amikor valaki még az első lépést sem tette meg a céljai felé vezető úton. Vagy éppen elindult, de az első nehézségnél ki is szállt. Mert az a mocskos vallás, párt, eszme, társadalmi érték, éghajlati jellemző, akármi tehet róla. Ilyenkor pedig lefut a szokásos rituálé, ahogy a ganajtúró bogár tolja maga előtt a kakagalacsint.

Eszembe jut egy sor gyerekkori mese, ahol a főhős menekül a hegyről legördülő farönk elől. Sosem értettem, hogy miért nem áll ki előle. A fenének sem hiányzik állandóan menekülni valami elől. Vegyük észre, hogy a nehézségek, akadályok sok esetben kikerülhetőek. A sikertelenségért pedig nem az összeesküvés-elméleteket kell okolni.

Szóval van, amikor tényleg más a felelős. Az esetek döntő többségében viszont kizárólag rajtunk múlik a siker, vagy a bukás.

Sikeresnek lenni pedig jobb, mint buktának.

Zoli