Ismét egy szép élményre hívunk benneteket. Az EgyensúlyOM szervezésében ezúttal Makkosmáriára látogatunk el.
Dátum: 2015. május 3. vasárnap
Egy gyönyörű kegyhely, fantasztikus energiákkal, Budakeszi mellett, Budapesttől néhány percre.
Tervezett program:
Érkezés 9:30 és 10:00 között. 10 órai indulással egy rövid, kb 1 órás kirándulásra indulunk. Az útvonalunk a Makkosmáriát érintő Mária-úton lesz. Ez egy igen erős energiájú zarándokút, ami az El Caminóra vezető útvonal része. A fákon a nagy zarándoklat sárga kagylós jeleit is látni fogjuk.
A séta után az elcsendesedésé és a meditációé lesz a főszerep. Utána pedig piknikezünk a templom előtti réten. Terveink szerint az ebéd batyubál lesz. Hozzatok valamit, amit szerettek és szívesen megosztotok a közösséggel. Gyümölcs, víz, sütemény, a kedvenc ételeitek.
Hozzatok egy kis gyümölcsöt is, amit szívesen felajánlotok az erdő állatainak.
Várhatóan 2-3 óra körül végzünk, de aki szeretne, akár estig is maradhat töltődni.
Cím: Budakeszi, Makkosi út 163.
A rét autóval is megközelíthető, a templom mellett találtok parkolót. Ha kerestek fuvart, írjatok az esemény falára.
Az esemény nyitott, hívjátok meg a családtagjaitokat, barátaitokat is!
A helyszín, és az útvonal gyerek- és kutyabarát.
A templomtól indulva kb 3-3,5 km-es fogunk megtenni (múltkor Dobogókőn 8 km-t mentünk, ez most jóval egyszerűbb lesz). Az út egy része a Mária zarándokúton lesz. Szép, nyugodt környezet, fák, madarak, béke.
Dobogókőtől eltérően itt nincs vendéglátóhely. Batyubált tartunk, hozzatok gyümölcsöt, sütit, bármit, amit szerettek és szívesen megosztotok a közösséggel!
Ami a végén megmarad, elhozzuk és odaadjuk a hajléktalanoknak a Keletinél.
Ezen a számon elértek: +36 70 598 0731
Gyertek, szeretettel várunk benneteket!
Csatlakozzatok az EgyensúlyOM közösséghez!
Az eseményre a facebookon is be tudtok jelentkezni.