Szavak, szavak, szavak, szavak,
Visszhangozzanak, zanak, zanak, zanak.
Egyetlen kincseim.
Mégis mostoha anyátok.
Szigorú szemekkel,
Sokszor megvetőn tekint le rátok.
Csűr és csavar, kiteker és átforgat,
Toldoz-foldoz, ékesít és csiszol.
Ti meg csak hagyjátok,
Cseppet sem bánjátok.
Mit mondjak?
Hálát hogyan adjak?
Mit szeretnétek, szavak?
Most ti mit szeretnétek?
Ti vagytok a költők,
Én pedig kezetekben eszköz vagyok.
Hogy tekeredjek?
Merre kanyarodjak?
Nem! Ez lehetetlen.
Arra nem tudok,
Arra meg unok.
Átesek, átfordulok.
Ettől egészen elfáradok.
Várjatok, lassabban!
Úgy húztok, vontok,
Hogy mindjárt belebolondulok!
Tudom, tudom, szép lesz a költemény,
Szónak lenni nem csekély erény.