Tavasszal bukkantam rá a szálkai versenyre. Családias esemény, szintidő nélkül. Ez kell nekem! Mivel eddig még sosem vettem részt triatlonos versenyen, nem igazán tudtam, hogy mire számítsak. Az nagyjából megvolt, hogy úszás, bringa és futás lesz a menü, de hogy milyen sorrendben és milyen távokon, az már közel sem volt tiszta. Némi kutatás után kiderült, hogy a szálkai "S" táv majdnem megfelel a hivatalos sprint távnak, bár az úszás rövidebb valamivel.

Ez volt a nagy kérdés, amire a választ kerestem:

Kell ez nekem?

Valamivel árnyaltabban:

• - úszni érdemben nem tudok
• - nincs versenybringám
• - a futásba pont beleuntam

A várható élmény viszont nagyon vonzó volt. Régebben kétszer is jártam Szálkán, gyönyörű falu, csodás környék, érdemes lenne újra ellátogatni ide. A felkészülés és a hiányzó felszerelés előteremthető a versenyig hátralévő hónapok során, már csak egy kompatibilis távot kellene keresni. A verseny kiírásában négy különböző hosszra lehetett nevezni: S, M, L és XL. Az L és XL távokat kihúztam, ez már olyan szint, amit nem célom elérni, ez már több, mint rekreáció. Az S és M távnál az úszás egyforma, a kerékpár és a futás viszont a duplájára emelkedik. A bringa jöhet korlátlanul, de a 10 km futáshoz már nem sok kedvem volt. Bár önmagában ekkora táv futva bőven menne, de ha előtte már órákat kellett más sportágakkal tölteni, hirtelen sokkal nagyobb kihívássá válik. A kihívás pedig több felkészülést jelent. Elég lesz tehát az S táv:

• - 500 m úszás
• - 22,5 km kerékpár
• - 5 km futás

Az úszást néhány hét felkészüléssel sikerült legyőzni. A kerékpár nem jelenthet akadályt, mivel régebb óta készültem egy 100 mérföldes versenyre. Ráadásul sikerült beszerezni az országúti bringát is. A futással pedig csak megbirkózom, mivel annak ellenére, hogy mostanában eléggé távol került tőlem, két hónappal ezelőtt még félmaratoni távon indultam. Elkezdtek tehát összeállni a mozaik darabjai. Már csak az hiányzott, hogy egymás után is gyakoroljam a különböző sportágakat. Néhány kombinált edzés után már bátrabban álltam a rajthoz.

A verseny rajtja után kellemetlen meglepetésként ért, hogy nagyon sokáig tart az úszás. Amikor kiértem, azt mondta Barack, hogy közel 23 percig voltam a vízben. A korábbi 15 perces időhöz képest ez igen gyenge volt. A verseny után derült ki, hogy az 500 méteresnek csúfolt táv valójában sokkal inkább 750 m lett végül.

A vízből kikászálódva szédültem egy kicsit. Picit sok volt nekem ez a táv és az is szokatlan volt, hogy a végén nem piheghetek néhány percet, hanem egyből rohanni kell a depóba. Itt a mérésem szerint kb. 3 perc alatt átöltöztem és már ültem is a bringára. A 22,5 km-es kör elég szintes volt, többször is meg kellett mászni a szálkai hegyeket. Érdekes volt látni, hogy az átlagosnál meredekebb, de viszonylag rövid emelkedőkön sokan tolták a drótszamarat. Sőt, az egyik bukkanó tetején a pálya mellett ketten leültek pihenni az árokpartra.

A bringát gyorsan letudtam, már csak a futás volt hátra. Túlzottan nem siettem, de azért igyekeztem viszonylag jó tempóban végigmenni az 5 km-en, hogy minél hamarabb mehessek végre fürdeni a tóba.

A befutó nagy élmény volt, örültem, hogy sikerült teljesíteni a távot. A teljes időm 2 óra 8 perc lett. A tervezett időm 2 óra volt, ebből pont annyival csúsztam ki, amennyivel hosszabb lett az úszás.

Rövid pihenés után siettem szurkolni Ancsurnak. L távon indult, ami 1,9 km úszásból, 67,5 km kerékpárból és 15 km futásból állt. Néhány perccel 5 óra után ért be. A futókörön segített egy lánynak, aki az út mellett küzdött begörcsölt lábbal. Segített neki és ellátta néhány tanáccsal. Akkor még nem tudhatta, hogy az itt elment idővel csúszott le a dobogóról. Fair Play díjat Ancsurnak! Nagyon büszke vagyok rá.

Hogyan tovább? Még nem tudom. Most úgy érzem, hogy ez a táv nekem bőven megfelel. Több felkészüléssel valamivel hamarabb is a végére tudok majd érni, lehet, hogy be fogok majd nevezni jövőre is itt-ott egy-egy rövidebb távra.

Beszéltem.

Uff

Ma lesz a verseny, amire közel egy éve várok. A 24 óra bringa. Most még hosszú lenne nekem egyben az egész, ezért egy rövidebb távon, a 100 mérföldes versenyszámban indulok. Pontosabban éjszakai 100 mérföld, mivel éjfélkor lesz a rajt. A helyszín a kiskunlacházi reptér. A pálya hossza 7 km, itt kell 23 kört teljesíteni. A szintidő 8 óra, de bízom benne, hogy ennél jóval hamarabb be fogok érni. 6:30 és 7 óra közötti időre számítok.

A tett helyszíne:

Ancsur és Vanda lesznek a segítőim, nagyon kedvesek. Nagy a sürgés, sül a süti, készül a paradicsomos saláta. Este 9 körül érünk ki a reptérre. Egy kis fotózás, tollászkodás és utána nincs megállás egészen reggelig.

A versenyt egy hosszabb tesztnek fogom fel. A célom hosszabb teljesítménytúrákon indulni jövőre. A mostani alkalom kitűnő lehetőség lesz arra, hogy kipróbáljak és megtapasztaljak több dolgot is, ami a későbbiekben hasznos lehet. De egyelőre a következő eseményre kell koncentrálni.

Szóval éjfélkor rajt. Izgalmas lesz.

Felül mindig is vékonyabb voltam, mint alul, de ami most történik az már tényleg igazságtalanság.

Hiába fogytam le az elmúlt két évben tizenvalahány kilót, mégsem vagyok elégedett. Az elmúlt hónapok kitartó edzésmunkájával az álom alak helyett sikerült a felső testemről az összes zsírt, beleértve a melleimet is, lepucolni. Ezzel csak az baj, hogy felülről a konyhásnéni karok eltüntetése óta már nem kell én nem is állt szándékomban többet fogyni.

Nagy cicim sosem volt, de most konkrétan semmi nem maradt. Cserébe a seggem és a combom meg mintha egyre csak szélesedne. Egyre aránytalanabbak látom a testem és ez nagyon zavar. Főleg azért, mert tényleg sokat edzek, hosszúkat bringázok, futok, úszok, és még arra is oda figyelek, hogy ne egyek szemetet.

Balu azt javasolta, hogy igyak többet, mert az segíti a fogyást. Valóban keveset iszok, szóval pár napja magamba diktálok minimum 6 x 0,75 ml Nagyatádi kulacsnyi folyadékot (citromos víz, sima víz, gyógytea), vagyis 4,5 litert.

Nem csak hiszti, nézzétek, erről beszélek, mikor nem létező ciciről, nagy seggről és vastag combokról beszélek:

Ne mondjátok, hogy ez genetika, mert nem voltam mindig ilyen aránytalan.

Ne mondjátok, hogy a bringától erősödtem meg ennyire alul, mert ez nem izom, ez háj.

Ha a seggem mérete egyenes arányban csökkent volna a mellem méretével, akkor minden rendben lenne és nem nyavalyognék itt.

Azt mondjátok meg, hogy mit csináljak, hogy ne fentről, hanem lentől pucolódjon le a zsír?

(A kérdés egyébként szakmai, már abból a szempontból, hogy vajon miért nem fogyok alulról. Tudom, hogy lokális zsírégetés mint olyan nem létezik... Amúgy köbö annyit edzek, hogy élhetnék akár mekis kaján is és akkor sem kellene híznom. De persze nem teszem, csak azt szeretném hangsúlyozni, hogy az átlag hobbi sportolónál én egy kicsivel több edzésmunkát végzek.)

Help!!!!

Szombaton sikerült teljesiteni a Szálka Triatlonon az S távot, de erről majd a hét második felében irok bővebben. Most evezzünk kicsit más területre.

Elutaztunk Ancsurral néhány napra Krakkóba. Jó néha kimozdulni és megnézni, hogy hogyan csinálják máshol ugyanazt. Mit esznek, mit isznak, náluk mi a fontos, mire büszkék. Összességében nagyon pozitiv élmény Krakkó. Minden utcában épitenek valamit, vagy felújitják a régit. Látványosan fejlődik az egész város. És ami a legjobb: alig látunk kövér embereket az utcán. Otthon sokat szoktunk bosszankodni a látványon. A helyiek döntő többsége csúnyán el van hizva, már-már formátlan zsirtömbbé vált a teste. Előzetesen arra számitottunk, hogy Lengyelországban ennél is rosszabb lesz a helyzet, hiszen hideg van és a szakácskönyveik szerint rengeteg húst esznek vacak köretekkel.

Ehhez képest ezt láttuk:

• az átlagember teljesen normális testsúlyú
• mosolygósak, kiegyensúlyozottnak tűnnek, barátságosak
• a kövérek majdnem mind külföldiek
• bár tényleg sok húst esznek, köretnek inkább salátát és egyéb fogyasztható zöldségféléket választanak az olajos vacakok helyett
• a boltokban nagyon olcsó a zöldség-gyümölcs, a minőség pedig elsőrangú
• fentiek tükrében teljesen érthetetlenül majdnem minden utcában van XXXL ruhabolt

Az angol konyhához hasonlóan a puding itt is húsos ételt jelent. Arra viszont nem számitottam, hogy ez pontosan ugyanaz, mint nálunk a hurka...

Ha erre jártok, ezt az éttermet mindenképpen érdemes meglátogatni, elsőrangú kaja, kitűnő árakkal:

B, egy gebe egyed, Mesterem, s kedvese, s kedves szerelmem felkerekedve mene eme remek versenyre, melynek neve lehetetlen eszperente nyelven. (Kergess eszedbe egy remek eszperente nevet eme helynek (Szalka) s ird be a kommentek koze izibe!)

Egy meg egy meg egy meg egy meg egy ember s egy meg egy meg egy meg egy kerekekkel felszerelt elem megy bele e kerekes szekezetbe, s ez nem mese!

Eme hely esztelen remek!

Felverve helyet melyben este elszenderednem lehet, megetetve testem remek emberekkel csetelnem lehet. Szeretem ezt!

Reggelre kelve zene fejemben. Menne lelkem bele e nedves helye, tepernem kell benne eleget. Teperek lelkesen, de nem keveset, egy meg egy helyett egy meg egy meg egy keveset. De nem esdeklek, megyek eme kerekes szerkezetre, tekerek egy meg egy meg egy szeletet, hegyre fel nehezen, le meg engedem hetvennel. De elegem nem lehet, tepernem kell egy meg egy meg egyet, de nem kerekeken. Leteszem kerekes szerkezetem s kezdem menetem. Meleg, hegyek, de megyek, megyek! Egy helyen kedves emberek leledzenek, szereznek eledelt, elengednek kedves tettekkel, szeretettel. Megyek, megyek, de egyszer elmegyek felefe, s szerelmem kebelre vesz. Befejeztem! Teprtem, tekertem, szerettem!

Eme remek emberek eleget edzettek, testet, lelket beletettek. Kedvesem egyetlen eme versenye, de remekelve leteprte.

Mesterem sebesen menetelt, remkebe szedetten szerepelt.

Eme gebe egyed nem engedett, bele tett rengeteget.

Gyerekek! Remek helyen, de rettenetes melegben eleget meneteltem, ezzel eleget tettem eme helynek, lelkemnek, testemnek.

Ancsur

Miközben ezeket a sorokat olvassátok, már fürdőgatyában állok a rajtvonalon és várom a startpisztoly dördülését. Kipróbálom, hogy milyen is ez a triatlon dolog. Korábban nem tudtam róla túl sokat, még arról sem volt pontos információm, hogy melyik sportágak tartoznak ide. Némi kutatást követően most már egészen biztosan állíthatom, hogy három próbát kell kiállni, a következő sorrendben:

• - úszás
• - kerékpár
• - futás

Amikor tavaly elkezdtem futni, nagyon megtetszett a triatlon. Szimpatikus volt, hogy olyan részekből áll, amik alapvetően az emberi erőt és a kitartást igénylik. Azaz kevésbé függ a technikától, sokkal inkább a felkészültség és a lelki stabilitás számít. Néha-néha még a Wikipedia triatlon szócikkét is merészeltem megnyitni. Megtetszett, úgy terveztem, hogy majd egyszer ki fogom próbálni.

Ancsur révén valamennyire beleláttam, hogy mekkora felszabadulást és örömet jelent teljesíteni egy ilyen hosszú versenyt. Viszont azt is láttam, hogy mennyi felkészülést igényel egy ilyen cél. Annyi és olyan szintű edzésre lenne szükség, ami jóval több időt és energiát igényelne, mint amit rászánnék. Ezzel viszont pont azokat a terheket pakoltam volna magamra, amitől évek óta szabadulni szeretnék. A sportot alapvetően azért kezdtem el, hogy jól érezzem magam. Legyen egy olyan kikapcsolódás, ami erőt ad és feltölt. Arra nincs semmi szükségem, hogy a hajtós és olykor rendkívül sűrű munkanapokat hasonlóan intenzív edzések kövessék. Maximálisan tisztelem és becsülöm a hosszú felkészülést követően elért eredményeket, de egyre inkább úgy éreztem, hogy a jelenlegi életszakaszomba és értékrendembe ez ebben a formában nem férne bele, egyszerűen túl nagy terhet jelentene. Így hát fogtam az ilyen irányú terveimet és szépen bepakoltam a fiókomba. A sportra pedig elkezdtem úgy tekinteni, mint boldogságot okozó hobbira, rekreációra.

A fiókba sikerült a kelleténél valamivel több dolgot bepakolni. Sikeresen elment a kedvem a futástól is. Mivel ez nem jött túl jól, megnyomtam a nagy Újratervezés gombot és kigondoltam az új stratégiát: alapvetően bármilyen sportág jöhet, amihez kedvem van, a lényeg, hogy boldoggá tegyen. Így felfogva mégis belefér egy rövid triatlon. Ebbe tökéletesen passzol a szálkai verseny legrövidebb, "S" elnevezésű távja. A bringázás jól megy, az ellenérzések ellenére a saját szintemen el-elboldogulok a futással is és az utóbbi időben az úszással is sikerült összebarátkozni.

Hogy hol a vége? Ezt még nem igazán látom. Kerékpár bármikor, bármilyen mennyiségben jöhet, a többi pedig majd kialakul.

Szóval most itt állok a szálkai tó partján és várom, hogy néhány perc múlva megszólaljon a startpisztoly.

Kitűnően tudok úszni.

Gondoltam magamban, amikor azon kezdtem rágódni, hogy benevezek a II. Szálka Triatlon legrövidebb távjára. Rendszeresen járok úszni, legutóbb 20 évvel ezelőtt, általános iskola 2. osztályban voltam. Na jó, ennyire azért nem szörnyű a helyzet, néha-néha a strandon megküzdöttem egy-két hosszal, de ennél többre sosem volt igényem, szükségem. Az pedig főleg lelombozó volt, hogy amikor mégis megszállt az ihlet és valami csoda folytán egy uszodában kötöttem ki, 50-100 m után meg kellett állnom, mert rettenetesen szédültem és hányingerem lett.

Januárban már volt egy rövid fellángolás és néhányszor elmentem az uszodába. A rosszullét apránként tolódott, a kezdeti 100 m után 125, 150, majd 175 m-ig bírtam. A lendület itt el is fogyott, egy több hétig tartó betegséget követően egészen mostanáig a közelében sem jártam a víznek.

Íme a hátsó kertünkben lévő medence

Persze szép dolog nagyokat álmodni. Úgy gondoltam, hogy bár egyelőre a 150 m is gondot okoz, ettől függetlenül simán teljesíteni tudom Szálkán az 500 m-t. Ez alig öt focipálya, nem túlzottan galaktikus távolság. Ezen felbuzdulva három héttel ezelőtt ismét elkezdtem lejárni úszni.

A rosszullét nélküli táv folyamatosan növekedett. A kellemetlen tüneteket valószínűleg az okozta, hogy szokatlan volt a fekvő helyzet, nagyon leesett a vérnyomásom és túl nagy megerőltetést jelentett az úszó mozgás. A 4. edzésen már sikerült egyben leúszni az 500 m-t, bár 400 m-nél azért eléggé kezdett már zöldülni a világ. A távot 25 perc alatt tettem meg.

Tegnap nyolcadszor mentem le úszni. Az eredmény: 15 perc 39 másodperc. Azaz két hét alatt 10 percet javult az időeredményem. A teljes táv megvolt rosszullét nélkül, ráadásul az utolsó két hosszon tudtam gyorsulni és egyre intenzívebben úszni. Miután befejeztem, néhány perc pihenő után úsztam még összesen 500 m-t mindenféle úszós eszközökkel és játékokkal. Békaláb, ilyen-olyan ellenállások és szivacsok.

Az eddigi úszóedzések eredménye: 8 alkalommal úsztam, összesen 4,75 km-t. Az 500 m-es távon teljesen megszűnt a rosszullét, most már neki merek vágni a versenynek.

Legyőztem az úszást, kihúztam a szálkát a tenyeremből.

Szombaton ezek a távok várnak rám:

• 500 m úszás
• 22,5 km kerékpár
• 5 km futás

Gyere Szálka!

Jövő hét végén lesz a következő kerékpáros kihívás, a 24 óra bringa. Különböző távok és versenyszámok lesznek, a széles választékból az éjszakai 100 mérföldes távot választottam. 160 km, rajt éjfélkor, cél legkésőbb reggel 8-kor.

Sokat szoktam bringán ülni, ahova csak lehet, tekerek. Általában összejön évi 5000 km. Korábban részt vettem már néhány kerékpáros versenyen, de a komolyabb események kimaradtak. Egyrészt inkább közlekedési eszközként használtam a bringát, másrészt elsősorban MTB-vel jártam, ami kevésbé optimális a hosszabb távok leküzdéséhez. Nemrég sikerült beszerezni egy Mali Ironman országúti kerékpárt, szóval mostantól minden adott az induláshoz. A futóversenyekhez hasonlóan fogom fel a bringás eseményeket, azaz a teljesítés és az élmény a cél, az időn nem fogok rágódni.

Szóval két hét múlva éjszakai 100 mérföld. A felkészülésre inkább kevesebb, mint több idő és energia jutott, a napi szokásos távokon felül csak néhányszor sikerült eljutni hosszabb edzőkörökre. Múlt vasárnap hazatekertem Székesfehérvárra. 75 km, igazából nem sok, tekertem már ennyit és ennél többet is edzéseken, de ez mégis más volt. A hazaút eddig egyet jelentett az utazással. Autóval, vonattal, vagy busszal. Az, hogy ezt az utat saját erőből is megtehetném, fel sem merült. Most, hogy megvan az országúti bringa, gondoltam egy nagyot és vasárnap elindultam Fehérvár felé. Az volt a tervem, hogy visszafelé is tekerni fogok, de végül későn tudtam csak elindulni, ezért inkább vonatra szálltam.

Az út jól telt, bár viszonylag lassan mentem. Az első 25-30 km valamivel gyorsabb volt, itt még csendes volt az idő. Utána viszont folyamatosan elég erősen fújt a szél szemből, ami sokat visszavett az addigi tempóból. Az viszont mindenképpen bíztató, hogy az út első felében elég hosszan tartani tudtam a 35-37 km/h körüli sebességet. A teljes idő állásokkal együtt 3 óra 14 perc lett. Levonva a lámpát, kereszteződést, vonatot, kutat pedig 3 óra 6 perc.

Jó élmény volt, legközelebb is így megyek majd haza.

Miután túléltük a Hungaroring futás poklát (50 fokos aszfalt, egy darab frissítőpont, zéró árnyék, hatalmas hegyek) úgy gondoltuk, hogy a nap további részét csak a vízparton lehet túlélni, tehát irány Horány! Akarom mondani Leányfalu.

Rég jártam strandon és megdöbbentem. Vagy tényleg ennyi az elhízott ember (férfi, nő, gyerek, kamasz, fiatal, középkorú, idős, öreg, gyerekes, gyerektelen) vagy a leányfalui strandon koncentrálódnak?

Fiatalok, idősebbek, fiúk, lányok, korra és nemre való tekintet nélkül nem pár kiló, hanem több 10 kiló túlsúllyal, tényleg megdöbbentő volt. Túlsúlyos családok (papa, mama, gyerekek, unokák) tömkelege. Vajon őket nem érdekli? Nem zavarja? Nem akarnak élni? A 120 kilós fiatal anyuka nem akarja látni, ahogy a gyereke felnő? Miért van ez? Lassan ott tartunk, mint az amerikaiak, ahol is minden második ember túlsúlyos, nem kicsit, hanem nagyon.

Az elhízás nem csak esztétikai kérdés, sőt. Komoly egészségügyi probléma, amely rengeteg kockázattal jár.

Én még időben kimásztam belőle.

De velük mi lesz?