Bicska nélkül nem férfi a férfi, mondja a népi hagyomány. Jöjjön a nagy coming out, sokáig nem volt bicskám. Azaz volt valami, de annyira nem használtam, hogy nagyjából tíz éve elkevertem valahova és azóta sem került elő. Nem hiányzott, úgy éreztem, hogy nincs rá szükségem.

Végül tavaly vettem egyet. Ne gondoljunk semmi extrára, egy aldis akcióban sikerült hozzájutni 1500 Ft-ért. A cél igen prózai: ha bringatúrán szerelni kell, legyen nálam éles eszköz is. Nem a szalonnát akartam szelni vele a hagyma mellé. Azonban ahogy véget ért a bringás szezon, a bicska ment a szerszámok közé. Természetesen egyszer sem használtam, viszont jó sokat cipeltem.

Néhány hete ismét a kezembe akadt, hirtelen felindulásból bedobtam a táskámba. Aznap pont úgy alakult, hogy két tárgyalás között talán húsz percnyi ebédidőm maradt. Rendes ebédhez ez kevés, ráadásul a környéken az egyetlen alternatíva egy kisbolt volt. Nem szeretek ilyen helyen ebédet venni. Az ok igen egyszerű. Ha olyat veszek, amihez nem kell tányér és evőeszköz, nagy eséllyel valamilyen szénhidrátbomba lesz. Húsos párna, baconos-gombás izék, csirkemájas bigyók és egyéb finomságok, amiknek van egy igen nagy baja. Ha annyit eszem belőle, amitől jól tudok lakni, jó eséllyel bevittem vagy 1500 kalóriát. Tudtátok, hogy az aluljárós pékségek csábító töltött pogácsái jellemzően 100 kalóriát tartalmaznak? Nem 100 gramm, hanem egy darab.

Az evolúciós fejlődésnek arra a szintjére még nem jutottam el, hogy hirtelen felindulásból, spontán a zöldségesnél vásároljak be ebédre. Elő-előfordul persze, de nem jellemző. Csupa jó kifogásom van erre a témára. Nem tudom megmosni, zavar a ropogás, ragadós lesz a kezem, leeszem a tárgyalós ingemet.

Azaz, a rapid kajálás jellemzően olyan ételekből szokott állni, amiknek a segítségével könnyedén lehet havi 1-2 kilót hízni. Életmódváltóknak kevésbé szerencsés. Ebből a helyzetből kaptam nem várt kiutat a bicska segítségével. Talán mégsem teljesen haszontalan eszköz.

Rájöttem, hogy ha van nálam egy kés, határtalan távlatok nyílnak a random-gasztronómia területén. Szinte bárhol is ér az ebédidő, szinte biztosan találok néhány perces távolságra olyan pékséget, ahol van teljes kiőrlésű valami. Veszek hozzá öt szelet szalámit és dobok-fanfár-trombita, a zöldségesnél is tudok már olyat választani, amit szívesen megeszek. Hiszen egy bicskával fel tudom vágni a paradicsomot és máris megkímélhetem a nyakkendőt a levétől. A kiflit is fel tudom vágni azóta, nem kell egyben megenni. Ennek az a hatalmas előnye, hogy fele annyi szénhidrátot eszem. Eddig az egész kiflire kentem az aktuális kenőt, most pedig a félre.

Ráadásul akár péktermék nélkül is találok már jó alternatívát. Paradicsom két szelet sonkával. Karalábé sajttal. Alma felszeletelve, kenyér helyett.

Az utóbbi hetekben egyáltalán nem voltam kifőzdében, menzán sem. Helyette a legszebb éttermekbe járok: bárhol is vagyok, szinte biztosan van néhány perces távolságban valamilyen park, vagy liget. Főleg most, hogy a belvárosi terek egy részt szépen felújították.

Kiülök egy padra, nézem a Dunát, szabad ég alatt vagyok, kevesebbet, jobbat, változatosabban és sokkal olcsóbban eszem, mint eddig.

Mégis működik a bicska.

Zoli