Már jó előre eldöntöttem, hogy  a lehető legtöbb Budapest Kupa túrára el fogok menni. Az évet máris a Buék20-as túrával indítottuk a csapattal. Részemről a következő túra március 1-ig váratott magára. Ez  a Normafa 10/20 volt. Jómagam a rövidebb, azaz a 10 km-es távot választottam. 

A túra a Szépjuhásznétől indult. Reggel 8 órára már fent is voltam a gyönyörű, szép, új terepcipőmben. Futva mentem, az egy szigetkörnyi távolságból lévő lakástól. Kellően bemelegedve értem fel a ködbe burkolódzott rajtközponthoz. Gyors regisztráció után már úton is voltam. Csodálatos volt az erdő. Gyönyörű volt az, ahogyan a napsugarak a ködön keresztül átszűrődtek az ágakon.

Tőlem meglepő módon simán odataláltam az első ellenőrzőpontra, a Csacsi-rétre. Ahol egy gyors útbaigazítást követően tovább is haladtam a sárga jelzésen. Ott kezdett gyanús lenni a dolog, ahol megpillantottam egy piros jelzést... nagyon gyanús volt, mert nekem egy zöld keresztre kellett volna kilyukadnom... Valamint már az is furcsa volt, hogy a 2. ellenőrzőpont, a Normafa a Csacsi-réttől 1,1 km-re volt, de én már mentem vagy 2-2,5-et... A piros jelzésnél gyorsan segítséget is kértem egy túrázós csapattól. Ők felvilágosítottak, hogy bizony jócskán lementem a térképről, valamint ők a 20-as távra neveztek. Elmagyarázták meddig kell visszamennem, és hol kell újra lefordulnom. Az újabb utasítást követve (nem, nem tudok még térképet olvasni...) meg is találtam a Z+ jelzést. Azon haladva egyszer csak vége lett az útnak, és a semmi közepén találtam újra magam. No, itt érkezett el az a pont, ahol telefonáltam a túra szervezőjének. Pontosan elmondtam, hogy hol vagyok. Akkor kezdtem kétségbe esni, amikor a szervező sem tudta megállapítani, hogy hol vagyok... Mint utóbb kiderült Makkosmária után voltam valahol. 

Innen visszafordulva visszamentem a Csacsi-rétre. Újra megkérdeztem, hogy merre kell menni. A fiúk ekkor már a teljesen ellenkező irányba indítottak el. Itt, ezen a ponton realizálódott bennem, hogy totálisan ellenkező irányba küldtek el a legelső alkalommal, ezzel kerültem 8 km-t.

Innentől, már szinte eseménymentesen telt a túra. Könnyen odataláltam a Normafára, az Erzsikéhez, majd vissza a Szépjuhásznéhez. 

Az eltévedést, és a vele együtt lévő kétségbeesést kihagytam volna. Ezeket leszámítva (de talán ezzel is) egy nagyon jó túrán vettem részt. Most már egyre több olyan túravonal van, amit ismerek. Például a Normafa és az Erzsike közötti részen térkép nélkül is komfortosan mozgok, a tavalyi futásoknak hála. 

Kezdem megszeretni a terepfutást. Teljesen feltölt energiával az erdő. Hatalmas vigyorral a számon fejeztem be a túrát, az eltévedések és az új cipőm besározása ellenére is. 

Nem is értem, hogy eddig miért nem jártam többet kirándulni, túrázni, én aki a Kőszegi-hegységben nőtt fel. Eddig kényszer volt elmenni otthon, de most már szinte várom azt a pillanatot, amikor újra mehetek terepre. 

Az Eltévedés Nagyasszonya