Iszol te rendesen? Hydro Coach tapasztalatok.
Egy csinos lányból műanyag készül, Boggie videójához hasonló ötlet. Érdemes megnézni a kommenteket.
Tapasztalatok a jógaórán.
I Bike Budapest beszámoló
Heti egy saláta kihívás?
Csontos Gábor: Galambsziget
Itt hallgathatod meg:
Letölteni pedig innen tudod. A podcastre feliratkozhatsz az iTunes-ban is. RSS link.
Szia!
Én vagyok az, akire a kezdetektől vártál. Először is, elnézést kérek. Elnézést, hogy ilyen sokáig várattalak, elnézést, hogy megkérdőjelezem a hitedet a szerelemben. Elnézést kérek, amiért ennyiszer meg kellett szakadnia a szívednek. És legfőképpen, elnézést kérek, hogy eddig nem írtam.
Tudom, hogy már-már megkérdőjelezted a létezésemet, de higgy nekem, itt vagyok. Én vagyok az, aki mellett elrohantál reggel a metrón. Akit a facebook állandóan ajánl, mint lehetséges ismerősöd. Akivel a barátod buliján találkoztál, igen, aki nem tudta levenni rólad a szemét, mert gyönyörű voltál. Akivel a bevásárlóközpontban találkoztál. Itt vagyok.
Tudom, hogy voltak idők, amikor magányos voltál. Amikor mérges voltál, hogy mégis meddig kell még várni "az igazira". Amikor engedni akartál a kísértésnek, a pillanatnyi örömöknek. Amikor senki sem volt, akivel megbeszélhetted volna a gondjaidat. Amikor úgy érezted, hogy már semmi értelme az egésznek.
Csak szeretném megköszönni, hogy türelmes voltál. Hogy vártál rám, hogy nem adtad fel a szerelem iránti vágyadat.
Szeretném, hogy tudd, arra törekszem, hogy jobb emberré váljak. Hogy amikor majd találkozom veled, önmagam lehető legjobb verziója legyek. És bízom benne, hogy te is az leszel.
Már nagyon várom, hogy megismerjem a sztorikat abból az időkből, amikor még nem voltam ott neked. Hogy megérintsem az arcodat, érezzem a szívverésedet, egy puszit nyomjak a homlokodra. Hogy megöleljelek és elmondjam, hogy már milyen régóta vártam erre a napra. De addig is, legyél türelmes, mert már itt vagyok a közelben.
Ölellek,
A szerelmed, akire mindig is vártál
Forrás: Isha Jalan / scoopwhoop
Testünk számos funkció és folyamat tökéletes működésének köszönhetően működik. Szervek, szervrendszerek összehangolt ritmusa életünk minden pillanatában támogatja a létezésünket. Az egyik legfontosabb a légzés.
Egy felnőtt percenként átlagosan 16-20 lélegzetet vesz. Ez egy év alatt közel 9 és fél millió. Nyugalmi helyzetben percenként 5-8 liter levegő áramlik át a tüdőnkön. Edzés közben ez felmehet 40-60 literre is. Életünk során nagyságrendileg 750 milliószor lélegzünk. Összesen közel 290 millió liter levegő áramlik be a testünkbe.
Olyan folyamat ez, ami szorosan összekapcsolódik a test működésével. Ha néhány percre leáll, vége az életnek. Dum spiro, spero. Míg élek, remélek. Vagy inkább: míg lélegzem, remélek.
Csodálatos összhang, meghatározó ritmus. Amiről sajnos sokszor elfelejtkezünk. Még jó, hogy a tüdő tudatos légzés nélkül is működik. A testünknek egy olyan szervi működése ez, amit bizonyos korlátok között befolyásolhatunk, de ha nem figyelünk rá, akkor sem áll meg. Ez egy igen különleges képesség, hiszen például kevésbé kivitelezhető a bélrendszerünk, vagy a vesénk tudatos irányítása.
Amit pedig beáramoltatunk a testünkbe, nem más, mint a levegő. 78 % nitrogén, 21 % oxigén, 0,9 % argon és még némi ez-az. Gázok egy olyan keveréke, ami lehetővé teszi, hogy az élő szervezetek működésben maradjanak. Amit, a csodás technikai vívmányoknak köszönhetően akár csomagolt formában is megvásárolhatunk.
Belégzéskor a külső bordaközi izmok összehúzódnak, a bordák megemelkednek, a rekeszizom összehúzódása következtében megnyílik a mellhártyaüreg "pótlólagos ürege", a rekeszkupolák süllyednek, a mellüreg térfogata megnő, amit passzíven követ a rugalmas tüdő, így a tüdőben lévő nyomás csökken, és a külső légtérből a légutakon keresztül levegő áramlik a tüdőbe.
Becsüljük meg ezt a bámulatos egyensúlyt. Gondoljunk csak bele, hogy az univerzum mekkora energiákat mozgatott meg, hogy létrejöjjön az a levegő, amit az adott lélegzetvétellel viszünk be. Legyen szó sportról, meditációról, vagy a napjaink bármelyik pillanatáról, próbáljunk meg tudatosan odafigyelni erre az áramlásra. Belégzésnél fogadjuk be az energiát. Kilégzés közben pedig engedjük el azt, amire már nincs többé szükségünk. Közben pedig köszönjünk meg mindent, amit adhattunk és kaphattunk.
Ha csak minden ezredik levegővételnél jut ez eszünkbe, az máris évente 9500 pozitív, teremtő gondolat.
Amilyen fontos a folyadékbevitel szempontjából a tiszta víz, ugyanilyen jelentősége van a friss levegőnek. Tiszteljük, becsüljük és szeretettel használjuk!
Aki pedig szeretné még tudatosabban végezni a légzést, annak jó szívvel ajánlom a pránajáma gyakorlatait.
Jó levegőt!
Zoli
Egy rövid történet egy meglepő elfogadásról.
A család kétségbe volt esve és csodára várt, arra, hogy a mentális betegség megszűnik és többet hallani sem kell orvosokról.
A legtöbb orvos ugyanis egészen merev, amikor mentális betegségről van szó. Legtöbben a gyógyszerre esküsznek, ami igen, sok esetben hasznos, még sem a probléma gyökerét kezeli.
Szóval van egy történetem. Egy pozitív találkozás egy fiatal pszichológus nővel.
Ő hallgatta, ahogyan a család beszél, beszél a fájdalmakról, arról, hogyan kellene a másiknak viselkednie és hogyan kellene a dolgoknak lennie.
Hosszú mondatok, nagy távolságok. Messze egymástól.
A doktornő figyelmesen hallgatott, csupán néha tett rendet a beszélgetésben.
Nagyon kedves volt, türelmes és ítélkezés mentes. Elég időt hagyott arra, hogy mindenki ki tudja fejezni magát.
Mi lett a vége? A csodálatos gyógyszer?
Azt mondta elfogadás. Köszönöm, hogy meghallgatott minket.
Tudtam, hogy ott a helyem. Ezer éve bringán ülök, igen sok kilónyi métert megtettem már, egy ilyen esemény már-már ünnep számomra. Persze, sok a morgolódás, hiszen egy délutánra felborul a város közlekedése. Hadd legyen ennyi örömünk, legalább a hétköznapokban nem a dugót növeljük.
Szóval megyünk. Jön a levél, hogy segítőket keresnek. Hát persze! Be is küldjük a jelentkezésünket Szilvivel, jó részt venni az ilyenekben.
Sok Critical Mass-en vettem részt, volt már lehetőségem alaposabban is megismerni a rendszert. Fantasztikus élmény részt venni egy eseményen, ahol tízezernél is többen képviselik ugyanazt az ügyet. Ráadásul a békére, normális hangvételre törekedve.
Amikor eljön a nagy nap, azon gondolkodom, hogy melyik bringát válasszam. Végül az országútit viszem, hiszen ide mégis az ünneplős lovon kellene menni.
Fél egykor van a találkozó, időben odaérünk. Gyorsan felvesszük a rendezői pólónkat, így teljes az élmény. Gyűlik a gyülekezet, lassan több százan leszünk. Világít a sok narancs a zöld parkban. Jó lesz, már nagyon várom. Egyre több ismerős fut be. Eszter, Csabi és még sokan mások. Olyanok is, akiket évek óta nem láttam. Itt a hosszú idő ellenére úgy üdvözöljük egymást, mintha csak tegnap lett volna. Hiszen a cél örök és ugyanaz.
Kezdődik a feladatok kiosztása. Mi az első szakasznál leszünk. A rajttól egészen legalább negyven méteren át fogunk tekerni és már ott is leszünk a helyünkön. A világhírű Gálya-Közraktár sarkot vesszük majd birtokba. Közben azon gondolkodom, hogy milyen jó a sok friss arcot látni. Eléggé kicserélődött a régi banda, sok az új ember.
Van még egy óránk, addig pont belefér egy gyros. Ami, mint a napokban megtudtam, egészen egyszerűen tényleg csak annyit jelent, hogy forog. A nyárson forgó hús. Mint a giroszkóp, ugye. Szóval faljunk egyet. Van itt egy jó hely, a Bakáts térnél. Ali ismerősként köszönt, anno sokat jártunk ide. A kaja még mindig ugyanolyan finom, hamar betoljuk. Az árnyékban kicsit hűvös van, inkább menjünk vissza a napra.
Közben befut Ági is. Köszöntés-szeretés oda-vissza. Móka s kacagás. Napozunk, beszélgetünk, élvezzük a hirtelen jött jó időt. Gőzerővel szakértjük a bringákat. És persze ki-ki saját szájíze szerint a csajokat, pasikat is. Mert ugye nem csak a futónadrág áll jól.
Három óra, csoportkép. Üljünk össze, mint sok kicsi Lego. A srác előrántja a gömbölyű objektívet. Még nem halszem, de azért szépen kerekedik. Nagyon állat. Nem kell elmennie messzire, hogy beleférjünk háromszázan. Három méterre áll tőlünk, úgy kattint. Nagy mosoly, csíz. Közben kászálódunk felfelé, hiszen mindjárt indulunk.
Beállunk a rajthoz. Mi, narancssárga rendezők nyitjuk a sort. Röpke félórás késés után elindulunk. Nagy lendülettel tekerünk az első kanyarig, majd hirtelen felindulásból meg is érkezünk. Itt segítjük a karaván vonulását. Talán másfél órán át is megy a sor. Néha rollereznek, aztán állnak, máskor pedig sétálnak. Az elején még mindig nagy a dugó. Nem csoda, tízezernél is többen indulunk egyszerre.
Várunk, figyelünk, segítünk. Válaszolunk a kérdésekre. Közben jót beszélgetünk. Hogy gyorsabban teljen az idő, készítek egy fantasztikusan megkomponált, hét egész másodpercig tartó timelapse videót.
Elfogy a tömeg, mi is indulunk. Lassan tudunk haladni, az első hat kilométeren csak rollerezünk. Összeszedjük a többi segítőt, támogatjuk a lemaradókat, húzzuk a bandát. Tekerünk árkon-bokron át. Jobbra, balra, egyenesen, visszafelé, hídra fel, hídról le. Bejárjuk a fél várost. Közben sokszor állunk. Fárasztó így haladni, de ez egy ilyen műfaj.
Látunk bringabuszt. Tényleg az. Egy alvázra van hegesztve vagy tizenöt bringaváz. Úgy tűnik, hogy mindenki tekeri. Csodás találmány. Látunk még négyszemélyes bringát is. Számos épített csodajárgányt. Fából, műanyagból, bármiből. Érdekes ruhák, jelmezek tömegével. Kicsik, nagyok, fiatalok, idősek. A kislány, aki a gyufásdoboz méretű kerékpárral teker, megdolgozik a mai vacsoráért.
Pattanj a járgányra, itt a mezőny vége, mögöttünk már a forgalom jön! Kiabálunk, motiválunk, segítünk. Haladunk, fogy a táv. Már közelítünk a Margitszigethez. Kezdünk fáradni, éhesek és szomjasak vagyunk. Nem a táv sok, hanem az inger. Süt a nap, nagy a zaj, órák óta rollerezünk a bringával.
Bekanyarodunk a szigetre, innen már-már látjuk a végét. A réten a szokásos bringaemelésre készülünk. Mi állunk elől, narancs pólóban virítunk. Köszi a segítséget, nagyon szívesen, jövünk máskor is.
Öt méterre állok a Roburtól. Bömböl a zene. Megjöttünk. Az első vonulók már vagy másfél órája várnak ránk. Sokan elindultak hazafelé, de így is megtelik a rét. Vagyunk vagy tízezren, fantasztikus. Készülünk az emelésre. Sinya számol. Feszül az izom, tetőre rakjuk a vasat. Jó, hogy ezzel a bringával jöttem, ezt fel tudom emelni.
Készülnek a fotók, csattognak az objektívek, a fejem fölött zúg a drón. Pózolunk és üvöltünk. Zseniális. A sárga bringám ott virít a címlapfotón. A közepétől valamivel jobbra, negyedik sor, szépen látszik.
Konstatáljuk, hogy a nap rendesen megsütött. Irány hazafelé. Kifelé kicsit zavar, hogy a fél sziget tele van árusokkal. Hadd legyen inkább park, nem vurstli. Útközben Ágival beugrunk a boltba. Kell még egy kis zöldpaprika az esti salátához. Paradicsom, uborka, répa, gyömbér. Minden, mi jó. És ha már ennyit ültem ma lovon, legyen betyáros, vágok hozzá egy csík szalonnát is. Na me hogy má azé e.
Jó buli volt. Itt a helyem legközelebb is. Ahol nem az számít, hogy mennyi pénz van, vagy nincs a zsebemben. Mindegy, hogy milyen a ruha, vagy a bringa. Nem azt kérdezik, hogy honnan jöttem. Hanem azt, hogy merre megyek. Előre, mosolyogva, sok szép közösségi élménnyel. Együttlét ez nekem, méghozzá a legjobbak közül.
Jó tekerést!
Zoli
Egy újabb gondolatébresztő történet. Semmi extra, csak egy kis motiváció... Néha talán pont erre van szükségünk.
Szörnyű vihar kerekedett a tenger felett. Jeges szél hasított végig a vízen, hatalmas hullámok keletkeztek, amelyek kalapácsütésszerű zajjal ütődtek neki a partnak. Úgy tűnt, mintha acéleke szántotta volna föl a tenger fenekét, összekaszabolva a tengerfenék kisebb lakóit, rákféléket, puhatestűeket, tíz méterre a tenger felszínétől.
Amikor a vihar, olyan gyorsan, mint ahogyan érkezett, elmúlt, a tenger nyugodtan visszahúzódott. A partot sár borította, amelyben ezernyi tengeri csillag vívta haláltusáját. Annyian voltak, hogy az egész tengerpart rózsaszínné változott.
Sok-sok ember futott a partra, hogy megnézze az eseményt. Forgatócsoportok is érkeztek, hogy lefilmezzék a tengeri csillagokat, amelyek szinte haldokoltak.
Az emberek között ott volt egy kisfiú is, aki, miközben az apja kezét szorította, szomorúan nézte a kis tengeri csillagokat. Mindenki ott állt és nézett, és senki nem tett semmit. A kisfiú hirtelen elengedte az apja kezét, levette a zokniját és a cipőjét és a vízpartra futott. Lehajolt és felmarkolt három csillagot, majd rohanvást a vízbe dobta őket. Ezt többször is megismételte.
Egy cementállványon álló férfi odakiáltott a kisfiúnak:
- Mit csinálsz, te gyerek?
- Visszadobom a tengerbe a csillagokat. Ha nem tenném, elpusztulnának mind, itt a parton. – válaszolta a gyerek, anélkül, hogy abbahagyta volna az ide-oda futást.
- De több ezer tengeri csillagot úgysem tudsz megmenteni. Túl sok ez neked! – kiáltotta a férfi. – És ez a part rettentő hosszú! Nem tudod megváltoztatni a dolgokat!
A gyerek elmosolyodott, lehajolt egy újabb csillagért, s ahogy elhajította, be a tengerbe, így válaszolt: - De ennek az egynek a sorsát itt, biztosan megváltoztattam!
A férfi elgondolkodott egy pillanatra, aztán lehajolt, levette a zokniját és a harisnyáját és lement a partra. Ő is elkezdte összeszedni és visszadobálni a csillagokat a tengerbe. Rögtön utána lejött két lány is, így már négyen dobálták a csillagokat a vízbe. Néhány perccel később már ötvenen voltak, aztán százan, kétszázan, ezren, akik mind a csillagokat dobálták vissza a vízbe.
Így mindegyik megmenekült.
Ahhoz, hogy megváltoztassuk a világot, elég, hogy valaki, akár a legkisebb is, vegye a bátorságot és elkezdje.
Itt hallgathatod meg:
Letölteni pedig innen tudod. A podcastre feliratkozhatsz az iTunes-ban is. RSS link.
És újra itt vagyunk! És igen! És itt a hatvannyolcadik!
EgyensúlyOM fotózás a Margitszigeten.
Jótékonysági uzsidoboz az utcán.
A keddi futóedzésünk tapasztalatai.
Csodatévő borsszóró.
Normális, csak máshogyan.
Állítható méretű cipő.
8 hónap, ennyit hagytam ki. Se úszás, se bringa, se futás. A barátaim szerint végtelen mennyiségű energiával rendelkezem, de a nap sajnos nekem is csak 24 órából áll. Ezért döntenem kellett és a munka meg a suli mellett a sport került háttérbe. Mostanáig. Nem állítom, hogy egyszerűbb lenne az életem, de egy dologban biztos vagyok: nagyon hiányzik a sport! És a triatlon az, amitől nem kevesebb az energiám, hanem több.
Ma jött el a napja, hogy elegem lett a nélkülözésből! Levettem a takarófóliát Rose-ról, előkotortam a bringás cipőm, fejemre húztam a bukót és ismét nyeregbe szálltam.
Abban a pillanatban ahogy kattant a pedál, bennem is kattant valami. A testem mintha fél éves álomból hirtelen felébredt volna és minden, de minden érzés egy pillanat alatt visszajött! Ismerte a bringát, a sebességet, a pulzust, tudta mikor hova váltson. Ösztönösen.
Sütött a nap és azt éreztem szabad vagyok. Szabad és büszke. Hisz a triatlon kemény sport. Küzdelem az elemekkel, önmagaddal. Küzdelem az elejétől a végéig. De mikor a célba érsz, az maga a paradicsom. Szerelem, ami sosem múlik el.
Voltam már ennyire szerelmes, a lovakba. De az más. Ott ők versenyeznek, az ő teljesítményük számít, az ő nevükre emlékeznek. Itt én vagyok a pályán, az én testem, az én lelkem. Nekem szurkolnak és én szakítom át a célszalagot. Ez csakis az enyém!
Ironman, ez az álmom. Ha csak rá gondolok, zizeg minden porcikám.
A fele már megvan, meglesz az egész is!
Szilvi
Reggel jött az inger, hogy akkor ma gyártsak egy nagy adag salátát. A szokásos receptjeimet már nagyon unom, olyan, mintha mindig ugyanazt enném. Szerettem volna kipróbálni valami újat, ami más, mint az eddigiek.
Bementem a piacra, beálltam középre és kurjantottam egy nagyot:
Ide nekem azt a salátát!
Ami a vadászat végén a kosaramba került:
Összevágtam mindent darabokra. A répából lettek a legkisebb kockák, hogy ne tűnjön olyan keménynek.
Összekevertem a tálban két evőkanál mézet három kanál mustárral. Hozzáadtam egy kisebb diónyi apróra vágott friss gyömbért és némi oregánót. Kapott még egészen pontosan három löttyintésnyi borecetet és némi szójaszószt. Sót, borsot és a többi szokásos izét ezúttal nem tettem bele. Az eredmény egy fura állagú és színű öntet lett, ami a kinézete ellenére nagyon jó ízű.
Összekevertem az egészet, bedobtam a hűtőbe egy órára. Utána pedig már csak egyetlen feladat maradt: megenni az egészet! Bármilyen hihetetlen, a hús nem hiányzott belőle.
A végeredmény olyan jól sikerült, hogy még a Hétszűnyű Kapanyányimonyók is kért belőle!
Jó étvágyat!
Zoli
Rendszereztem a gépemen a millió könyvet és cikket. Találtam néhány egyszerű tanmesét. Nem mai darabok, talán már találkoztatok velük. Mindössze egy kis gondolatébresztő...
Michael olyan srác volt, aki tényleg meg tudott őrjíteni. Mindig jókedvű volt és mindig tudott valami pozitívat mondani. Ha valaki megkérdezte, hogy, hogy van, azt válaszolta:
- "Ha jobban lennék, kettő lenne belőlem."
Született optimista volt. Ha valamelyik beosztottjának rossz napja volt, Michael azt mondta neki, hogy a helyzet pozitív oldalát kell néznie. Annyira kíváncsivá tett a természete, hogy egy nap odamentem hozzá és azt mondtam: Ezt egyszerűen nem értem. Nem gondolkozhatsz mindig pozitívan. Hogy csinálod ezt?"
Michael azt válaszolta: "Ha reggel felkelek, azt mondom magamnak:
Két lehetőséged van. Választhatsz, hogy jó- vagy rosszkedvű akarsz-e lenni. Minden alkalommal, ha történik valami, magam választhatok, hogy elszenvedője legyek a helyzetnek, vagy tanuljak belőle. Minden alkalommal, ha odajön valaki hozzám, hogy panaszkodjon, elfogadhatom a panaszkodását vagy felhívhatom a figyelmét az élet szépségeire. Én a pozitív oldalt választottam."
- "Jó, rendben, de ez nem olyan egyszerű." szóltam közbe.
- "De, egyszerű." - mondta Michael, "az élet csupa választási lehetőségből áll. Te döntöd el, hogyan reagálsz a különböző helyzetekben. Választhatsz, hogy az emberek hogyan befolyásolják a hangulatod. A mottóm:
Te döntöd el, hogy hogyan éled az életed."
Elgondolkoztam Michael szavain. Rövid idővel később elhagytam a Tower Industry-t, hogy önálló legyek. Szem elöl tévesztettük egymást, de gyakran gondoltam rá, ha úgy döntöttem, hogy élek.
Néhány évvel később megtudtam, hogy Michael súlyos balesetet szenvedett. Leesett egy kb. 18 méter magas toronyról. 18 órás műtét és sok hetes intenzív ápolás után Michaelt elbocsátották a kórházból fémtámaszokkal a hátában.
Mikor meglátogattam, megkérdeztem, hogy érzi magát.
Azt válaszolta: "Ha jobban lennék, kettő lenne belőlem. Szeretnéd látni a sebemet?"
Lemondtam róla, de megkérdeztem, hogy mi játszódott le benne a baleset pillanatában.
- "Nos, az első, ami átsuhant az agyamon az volt, hogy a lányom –aki pár hét múlva jön világra - jól van-e? Mikor pedig a földön feküdtem, emlékeztem, hogy két lehetőségem van: választhattam, hogy élek vagy meghalok."
- "Féltél? Elvesztetted az emlékezeted?" - akartam tudni.
Michael folytatta: "Az ápolók valóban jó munkát végeztek. Végig azt mondogatták, hogy jól vagyok.
De mikor begurítottak a sürgősségire, láttam az orvosok és nővérek arckifejezését, ami azt jelentette: 'Halott ember.' És tudtam, hogy át kell vennem az irányítást."
- "Mit csináltál?" - kérdeztem tőle.
- "Nos, mikor egy felvételis nővérke hangosan megkérdezte, hogy allergiás vagyok-e valamire, igennel válaszoltam. Az orvosok és nővérek csöndben várták a válaszom. Mély levegőt véve visszaordítottam: „A gravitációra!”
Mialatt az egész csapat nevetett, elmagyaráztam nekik: az életet választottam. Tehát úgy operáltak meg, mintha élő lennék és nem halott." Michael a tehetséges orvosoknak köszönhetően maradt életben, de csodálni való hozzáállásával is.
Tőle tanultam meg, hogy mindennap lehetőségünk van választani, teljes életet élni. Hozzáállás kérdése minden.
George D. Johnson - Wisdom c. könyvéből.
