A válasz egyszerű: Bárkit! Hogyan? Az egy kicsit nehezebb! :) A legtöbb esetben észre sem vesszük, hogy hány-meg hány embert motiválhatunk. Azzal, hogy a tespedésből egyik nap felálltunk, és kitartóan haladunk a sport, az életmódváltás útján. 

Azzal, hogy valaki teljes átszellemüléssel mesél arról, hogy éppen most mit csinál, már azzal motiválhatja a másikat. Velem is így történt.

Szerintem mindenkit büszkeséggel tölt el az, ha hallja, hogy valamilyen mértékben köze van ahhoz, ha egy másik ember elkezd mozogni. Azt tapasztaltam, hogy a szó nem elég. Többször jeleztem az egyik ismerősnek, hogy ideje lenne változtatni az eddigi mókuskerekén, mert hosszú távon nem vezet jóra. Természetesen totál beletiportam a sérülékeny kis lelkébe, hogy miért szólok bele az életébe. Onnantól nem forszíroztam a dolgot. Látta, hogy én mennyire élvezem azt amit csináltam, és egyszer csak azt vettem észre, hogy ő is elindult. Ő is örömmel, teljes átéléssel mesél az új szokásáról. Valójában az segítette, hogy nem kívülről jött a nyomás, hanem már ő vágyakozott az élményre!
Tegyük élménnyé a mozgást! 

Ha élményekre vágysz, akkor találkozhatsz velük szombaton a Buék 20-on , vagy csütörtökönként 6-tól a Szigeten! :)  A Buék 20 eseménye: https://www.facebook.com/events/784733058219123/?ref_dashboard_filter=upcoming

Vanda

Ma megvolt az első közös edzésünk! És hatalmas élmény volt.

Volt aki sétált, volt aki kocogott, volt aki futott, de a lényeg: mindenki megtalálta a számára megfelelő tempót.

Nincs olyan, hogy túl lassú. Nincs olyan, hogy túl kezdő. Nincs olyan, hogy túl kövér. Mindannyian a mozgás öröméért mentünk és ezt maximálisan meg is kaptuk.

Betty-Petty, szívből gratulálok az első igazi Sziget-körödhöz!

Ági, gratula az 5 perces javításhoz, büszke lehetsz magadra! Jöhet az a Balaton Maraton!

Gabesz, gratula, hogy lesétáltad a kört, remélem most már elhiszed nekünk, hogy a másnaposságra ez a legjobb orvosság :)

Kitti, köszönjük, hogy a sebességkorlátozó táblákat figyelmen kívül hagyva az ország másik feléből eljöttél és itt voltál. Meglesz az a Vivicitta!

Edó, reméljük, hogy tudunk segíteni a visszatérésben.

Gergő, köszönjük, hogy eljöttél, jó volt hallani, hogy ti is ráléptetek az egyensúly felé vezető útra.

És íme a bizonyíték, hogy nem harapunk:

Jövő csütörtökön ismét találkozunk!

Ugye te is jössz?

Ancsur

Az újévi fogadalmat kevésbé szerencsés dolognak tartom. A hideg, sötét, szeles napokon általában alacsonyabb az energiaszintünk. Nem biztos, hogy ez a megfelelő időpont nagy változások elhatározására. És úgy általában, a drasztikus változtatásokról sincs túl pozitív véleményem. Természetesen a célt érdemes kijelölni. Ha látjuk, hogy merre haladunk, könnyebb a megfelelő úton maradni. Abban az esetben viszont, ha ezt nem szedjük szét kisebb, elérhető részekre, könnyen teherré válhat. Illetve az is kiderülhet, hogy a távlati cél mégsem teljesíthető, vagy idővel megváltozik a szemléletünk. Ezzel pedig a motiváció is odaveszhet.

Amikor két éve elkezdtem a sportosabb életmódot, (természetesen) nálam is felmerült, hogy ide azonnal a maratont, Ironmant. Bármilyen csábító is egy ilyen eredmény, idővel rájöttem, hogy nekem erre egyelőre nincs szükségem. Jelenleg más célok fontosabbak számomra. Nem szánnék szívesen annyi időt és energiát a felkészülésre, amennyit igényelne. Anélkül pedig nincs értelme. Még ha lesznek is egyszer ilyen ambícióim, egyelőre nem ezeket teszem arra a táblára, amit a távcső másik végén látok.

A jelenlegi célomat talán így tudnám megfogalmazni:

Kiegyensúlyozott, egészséges, sportos életmód elérése. A prioritások megfelelő meghatározásával, mindenben az egyensúlyra törekedve.

Nézzük a számokat:

100 futás, átlagosan 7 km, azaz összesen kb. 700 km. Türelmesen, a pulzuskontroll szerint felépítve. 15-20 verseny.

5000 km kerékpár, 1-2 verseny, 5-6 teljesítménytúra.

15 km úszás.

200 km túra, 15 teljesítménytúra.

Hogy ez általánosságban sok, vagy kevés, nem igazán érdekel. Magamhoz képest viszont összességében előrelépés lesz. A futás, kerékpár az idei adaghoz képest 10-15 %-kal fog emelkedni. Az úszással még barátkozom, szívesen mennék rendszeresen. Ehhez már csak egy megfizethető uszodára van szükségem. A túrázás szintén új jövevény, eddig nagyon szimpatikus.

Ha teljesítem a fentieket, akkor nagyságrendileg 400 órát fogok sporttal tölteni 2014-ben. Ez átlagosan több, mint napi egy óra. Ha több lesz, nem baj, de legalább ennyit szeretnék elérni.

Bár nem a sport része, de az életmódváltáshoz hozzátartozik a táplálkozás és a lelki munka is. Jövőre tudatosabban fogok enni-inni. Már most is sokkal jobban állok, mint a korábbi években, de még bőven van hova fejlődni. Igyekszem jobban odafigyelni a lelki dolgokra is. Idén kevesebb energiám jutott rá, mint szerettem volna. Több elmélkedés, meditáció. És továbbra is törekszem a szelíd, szélsőségek nélküli, békés életre.

Neked mik a céljaid?

Ha még nincs kész a listád, várunk szeretettel a csütörtöki edzésünkön, ahol ebben is szívesen segítünk.

Zoli

Mi az amit új évkor kívánhat az ember a következő 365 napra?
A kívánságaim között szerepelt az egészség, a móka, a kacagás, és a harmónia. Teljesült? Kérdezhetném így az év utolsó napján!
Nézzük csak meg, hogy milyen volt az blogos csapat 2013-as éve. Előre csak annyit mondanék, hogy 2013-ban sem unatkoztunk! :)

Az egyensulyt.blog.hu csapat nevében szeretnék Mindenkinek szeretetben, egészségben, harmóniában és eredményekben  teljes új esztendőt kívánni!

Vanda

Sokan mondják, amikor ajándékot kapnak, hogy:

Nem érdemlem meg.

Nem lett volna szabad.

Igazán nem kellett volna.

Ismerős?

A kimondott szónak hatalmas ereje van. Aki indulatszóként magát bántja, azzal jó eséllyel meg is fog történni. Hányan mondják, amikor mérgesek, hogy megőrülnek, szívrohamot kapnak, idegrohamot kapnak, felforr az agyvizük, stb. Ha elég szorgalmasan mondják, előbb-utóbb jó eséllyel meg is fog történni. Erről bővebben most nem is írnék, szép hosszú téma, amiről később lesz majd szó. Előbb nézzük meg az "önbántás" egy enyhébb formáját.

Ha kapunk egy kedves ajándékot, éljük át a pillanatot. Ha esetleg túlzónak gondolnánk, akkor se mondjuk azt, hogy nem érdemeltük meg. Ha sokszor mondjuk, hogy nem kell, nem szabad, nem kellett volna, előbb-utóbb hoppon maradunk, mert tényleg nem kapunk semmit. És ez nem csak az ajándékokra igaz. Érzelmek, ölelés, kedvesség, szívesség. Ha valaki jó szándékkal tesz értünk valamit, azt fogadjuk pozitív érzelmekkel.

A jó dolgok elfojtása, taszítása az erre fogékonyaknál egyenes út lehet az elhízás felé. Az ételt, akár az érzelmeket, visszatarthatja a testünk. Ha megtanuljuk kiadni, kimondani, ami bennünk van és engedjük szabadon áramolni az érzelmeket, a testünk működése is gördülékenyebbé válhat. Két rövid tanács az érzelmek kiengedéséhez: a pozitív dolgokat nem kell cukormázba csomagolni. A negatív dolgokat pedig a másik fejéhez vágása helyett inkább nyugodtan, türelmesen oldjuk fel.

A lényeg tehát:

Megérdemlem a jót. Érdemes vagyok rá.

Az érzelmeket merem a megfelelő módon az útjukra engedni.

Zoli

Mindannyian az egyensúlyra törekszünk.

Olyan életmódot szeretnénk kialakítani, amiben az optimum, a harmónia felé haladunk. Őrült diéták, túlzó teljesítmények, profikat megszégyenítő eredmények helyett a kiegyensúlyozott életet szeretnénk felépíteni magunk körül. Lépésről-lépésre, megfontoltan építgetjük azt a világot, ahol az eddigi terheinket letéve élhetünk. Legyen szó akár testi, akár lelki teherről.

De nem is ragoznám tovább a dolgot. A lényeg:

Gyere, fuss, gyalogolj velünk! Ha már rutinos vagy és a cipelt terhed is megengedi, kocogj, vagy fuss. Ha pedig még most teszed meg az első lépéseket ezen a fontos és szép úton, gyalogolva csatlakozz hozzánk. A célunk, hogy mindenki megtalálja a számára optimális tempót. Ha még nem tudod, hogy melyiket válaszd, szívesen segítünk. Közben pedig beszélgetünk egy jót olyan témákról, amikről itt a blogon is olvashatsz.

Várunk tehát egy kellemes edzésre 2014. január 2-án, csütörtökön 18 órakor a Margitszigeten, a Margitszigeti Atlétikai Centrum bejáratánál. (a Margitsziget villamosmegállótól 150 méterre, a bal oldalon lesz kitáblázva. Itt lemész a lépcsőn és már ott is vagy)

Amire számíthatsz: Móka és kacagás. Közben pedig egy kör gyaloglás, kocogás, vagy futás a szigeten.

Az edzéshez való csatlakozásnak nem feltétele a sportolói múlt. Nem ciki eljönni, nem harapunk. Neked szeretnénk segíteni. Kifejezetten várunk téged, ha még csak most indulsz el az életmódváltás felé!

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/744247645602713/?context=create

Szükséges? Kell? Van értelme? Szükséges rossz? Miért?

Csapatot, egyesületet választani nem egyszerű. Mindenkit más motivál.

Miért csatlakoztam egy csapathoz?  Az elején egyedül, egymagam kezdtem el futni, keresni az utat, több kevesebb sikerrel. Nagy nehezen vettem rá magam, hogy lemenjek az első közös edzésre. Onnantól nem volt megállj! Olyan plusz löketet adott a csapat, a sorstársak, hogy nem volt megállás. Egy csapatnak van összetartó ereje. Segít elindulni, továbblépni. Segít kimászni a motivációmentes völgyből. Célt ad. Lelkesít. Melletted áll, fogja a kezedet, biztat. Segít. Minden csapatban van egy-egy nálad tapasztaltabb, akitől bátran kérhetsz tanácsot. És a legfontosabb jó valahova tartozni, ők egy bizonyos értelembe vett család. 

Nemrégiben készítettem egy felmérést a sporttársak körében. Lássunk, hogy ők hogyan vélekednek! 

Szerintük csapathoz, sportegyesülethez tartozni azért fontos, mert:

• - a közös munka hatékonyabb.
• - egy jó társaság részese lehetek. Együtt tudunk gondolkodni, ami jó irányba viheti a dolgokat.
• - a többiek is tudnak segíteni rajtad, attól függetlenül, hogy a döntést mindig az ember önmaga hozza meg.
• - motivációt ad, jó valahová tartozni.
• - segítenek és segíthetek!
• - jó a társaság, támogat, információt és tapasztalatot cserélhetünk.
• - összetartó ereje van. 

Csapatot választani nem egyszerű. Lássuk, hogy mi alapján választhatunk, választotok megfelelő csapatot, egyesületet!

• - Célok, társaság, érdeklődési kör és hangulat alapján.
• - Ismerősök ajánlása és a szimpátia alapján.
• - Eszmeiség alapján.
• - Lakhely szerint.
• - Hírnév és a megbízhatóság alapján.
• - Persze az egyesületek esetében a tagdíj fejében kapott juttatásokat sem hagyhatjuk figyelmen kívül /minek hazudjak/, de ez csak sokadlagos szempont.

Tartozol valahova? Mi alapján választottad ki a számodra megfelelő egyesületet, csapatot?

Vanda

Ismét véget ért a karácsony. Jó ilyenkor megállni egy kicsit és együtt lenni azokkal, akik fontosak. No meg a nagy zabálások ideje is ilyenkor van, ugyebár.

Most pedig indul a nagy jajgatás, hogy mihez is kezdjek. Mert a nadrág, ami néhány hete kényelmes volt, hirtelen összement.

Az elmúlt időszak igen zűrös volt számomra. Testileg és lelkileg is sok mindennel kellett megküzdeni. Volt motivációs probléma, sérülés és jó néhány egyéb nehézség, ami mind-mind hátrafelé taszított. A túlsúly nálam, mint sokaknál szintén, lelki eredetű. Bár már négy éve dolgozom rajta, a problémát még közel sem sikerült teljesen megoldani. A helyzet már sokkal jobb, de bőven van hátra ebből az útból. A mérleget még nem mertem megijeszteni, de úgy tippelem, hogy nagyságrendileg öt kilóval nyomok most többet. Ebben a lelki dolgok mellett természetesen a sok karácsonyi "párolt zöldség és biosaláta" is benne van.

Úgy gondolom, hogy jobban teszem, ha nem teszek újév alkalmából fogadalmakat. Nem erre van szükség. A célokat kell jól meghatározni és igyekezni, hogy a megfelelő úton haladjak. Ha megvan a kijelölt irány, onnantól pedig lépésről-lépésre kell haladni, nem pedig métereseket ugrani.

A tervek szépen alakulnak, úgy érzem, hogy végre sikerült összerakni azt az utat, amin hosszú távon tudok majd haladni. Hogy nyoma maradjon, leírom majd mindet egy blogposzt formájában is, mihelyt meglesz minden részlet.

Zoli

A legtöbb embernek egyszer csak  jön az isteni szikra, hogy márpedig elindulok az úton, még MA. Igen, ha ma elkezdünk valamit, az mindig tovább tart, mint a majd holnap. (Legalább eggyel...) A majdholnappal az a baj, hogy már az indulás fázisában halogatunk. Ha már az elején megtesszük ezt, az az egész útra érvényes lesz. Könnyebben előbb abbamaradhat az életmódváltás, a sportolás. Fontos, hogy az elhatározás belülről fakadjon a sikeresség érdekében. Ha külső tényező kényszeríti ránk, az sohasem vezethet jóra.

Leírom a példámat, szerintem sokaknak ismerős lehet :)

Menzakoszton élt kisgyerekkén eleinte büszkén viseltem úszógumimat. Gyerek fejjel nem értettem azt, hogy néhányan a környezetemben azt mondták a szüleimnek, hogy jobban kellene figyelni az étkezésemre. Az egyik legemlékezetesebb az volt, amikor hatalmas családi ebéd közepette egyik kedves rokon anyunak fogyi-shaket javasolt. Nem is értettem miért, meg anyu sem. A rokon is itatta lányával, akinek szintél volt úszógumija. Ő elmondta, hogy amióta itatja, milyen pozitív változásokat vesz észre csemetéjén. Kívülről azonban semmi sem volt látható, szinte még jobban fel lettek volna pumpálva azok a vízi eszközök. (Évekkel később bevallották, hogy   még hízott is...)  Anyu nem így vélekedett, inkább azt mondta, hogy kémiai keverékek helyett gyümölcsökkel és zöldségekkel jobb, tartósabb hatást lehet elérni olcsóbban.... 

A sport hellyel közzel mindig szerepelt az életemben. Szüleim inkább a szigorú spártai diéta helyett jobbnak látták azt, hogy sporttal adjam le az étellel bevitt plusz kalóriákat. Volt alkalmam kipróbálni az ovis-szertornát, a kung fu-t, az aerobicot, a spinninget és még rengeteg más mozgásformát is. De valahogy mindig abba maradt legtöbbször a zeneiskola és a zenekar  vagy a főiskola  vagy a lustaság miatt. 

A legutóbbi fellángoláson óta eltelt majdnem három év. Amikor "elindultam" rendszertelenül futottam, hol többet, hol kevesebbet. Maximum fél órát futottam egyszerre minden cél nélkül. Akkor még teljesen hidegen hagyott mindenféle spéci futócucc, cipő valamint versenyekről hallani sem akartam. Minek egy verseny?!?! Nem értettem. Sok motivációm nem volt, csak olyan muszájból, mert mozogni mégiscsak kell. Legelőször a motiváció egy futócipő volt (a cipő feltétele két hónap futás volt)... miután megszereztem nem tudtam rávenni magam a futásra. Érthető... nem volt mi motiváljon a cipő után...Tulajdonképpen nem volt sok célom a futással akkoriban. Nem értettem miért jó, csak egy szükséges rossznak tekintettem. Kicsit több mint két éve volt az, amikor rendszeres olvasója lettem egy blognak. Egy futós blognak. Minden nap ránéztem, hátha találok új posztot. A blogot olvasva kezdtem el többször futni, ugyan nem rendszeresen, de azért többször mint azelőtt. Úgy voltam vele, hogy valaki, akinek ugyan az a hivatása, és messze a családjától, egy másik földrészen képes arra, hogy család nélkül  egymaga félmaratont, maratont fusson, akkor arra talán én is képes leszek. Így adódott az, hogy 2011 novemberében (igen, a hidegben...) elkezdtem futni, felvettem a hosszú ideje csak siránkozó futócipőmet. Az is motiváló volt számomra, hogy a Leányzó indított egy konduktoros futós csoportot, ahova nagyon szerettem volna bekerülni. Nem tudom megmagyarázni miért.
Decemberben elhatároztam, hogy legyen is célja a futásomnak, így elkezdtem a félmaratonra készülni, teljes titokban. Nem mertem senkinek mondani, féltem... A környezetem csak annyit vett észre, hogy egyre többször és egyre többet futok. A félmaraton hetében neveztem, no onnan már nem volt visszaút. Azóta tart a lelkesedés, hol több, hol kevesebb lendülettel. Nagyon élvezem ezt az új formát. 
Azóta már a Leányzó itthon fut, és a triatlonnal is megismerkedett :), én barátkozom...  Köszönöm Neked!

Te hogy kinek/minek a hatására indultál el az úton?

Vanda

Volt egyszer egy lány. Fiatalabb korában a sport volt az élete, de amint abbahagyta a versenysportot, meghízott.

Nehezen tudott megálljt parancsolni, ha édesség van előtte. Imádja a csokit, a sütit. Néha sunyiban tömi magába, mert fél, hogy ha valaki meglátja, azt fogja gondolni, hogy "nézd, hogy tömi magát a dagi!". Szégyellte magát ezért.

Néha megmozdult benne valami, elkezdett mozogni és okosan enni. Olyankor ledobott pár kilót.

A lány sokat élt külföldön. Egyedül vágott neki a nagyvilágnak. Megölelte a szeretteit, felült a repülőgépre, és meg sem állt a világ túloldaláig. A korábbi helyeken legalább a nyelvet beszélte, de itt nem. Itt minden nagyon idegen volt. Még a munkája is, amiben mindig jó volt, de a kommunikációs nehézségek miatt itt azzal is csak szenvedett. Egyedül volt és nem tudott kivel beszélgetni, nem azért, mert olyan zárkózott volt, hanem mert nem volt közös nyelv. Egyedül volt. Magányos volt. Szomorú lett és bánatában evett. A boltból hazafele menet már bontotta ki a nasit és hazáig ropogtatta. Utána mindig bűntudata volt.

Azt vette észre, hogy a ruhái nem jönnek fel rá. A kedvenc tavaszi kabátjának szétszakadt a cipzárja, amikor próbálta felerőszakolni. A nadrágjait nem tudta begombolni. A lány 164 centi magas és 74 kiló körül volt. Ritkán állt mérlegre, de ha igen, akkor kiborult. Tudta, hogy még nincs durván elhízva, de ha így folytatja, könnyen elérheti a 80 a kilót is. Benne van a pakliban.

A lány, hízásra hajlamos lévén a létező összes diétát kipróbálta már, átmeneti sikerrel. Tartós eredményt nem sikerült elérnie.

Az Iron Man versenyen, ahol önkénteskedni volt, fordult egyet vele a világ. Rájött, hogy mit kell tennie. Nem diétáznia kell, hanem életmódot váltania. Gyökeresen változtatnia kell. Önsajnálat helyett biztatóan megveregette a saját vállát. Eldöntötte, hogy két év múlva, azaz 2014-ben ő is Iron Man lesz. Ott és akkor neki is vágott az Útnak. Egyedül, de nem magányosan, mert bízott magában.

A kilók lassan mentek le. A kilométerek is gyűltek a lábában. Boldog volt. Elfáradt. Megsérült. Fel akarta adni. Abba akarta hagyni. Összeszedte magát. Újra tanult futni. Lassan és ésszel. Maratonokat futott. Megcsinálta a féltávot. 2014-ben pedig Iron Man lesz.

Ha hiszel magadban, te is meg tudod csinálni. A te saját életed csak rajtad múlik. Mire vársz?

Változtass ma!

Ancsur