Manapság a csapból is az folyik, hogy szinte minden fejben dől el. Nem véletlenül. Amire gondolunk, ami állandóan a fejünkben jár, azt vonzzuk magunkhoz, az tud egyszerűbben megteremtődni. Hányszor hallottuk már a következőt:

Amitől félsz, bekövetkezik. Önbeteljesítő jóslat.

Aki attól fél, hogy örökre kövér marad, az ne csodálkozzon, ha tényleg örökre kövér marad. Aki fél a konfliktusoktól, annak minden napja feszültségekkel telivé válik. Akinek a rettegett betegség jár a fejében, jó eséllyel meg is fogja kapni a sorsától.

Gondoljunk most a sikeres emberekre. Megingathatatlanul hisznek és bíznak a pozitív dolgokban. Amit eldöntött, az úgy is fog történni. Bármibe vág, sikeressé válik. A kezei között mindenből arany lesz. Ők valószínűleg pontosan ugyanannyi energiát tesznek a teremtő gondolataikba, mint azok, akik magukat ostorozzák. A sikeres ember és az önsorsrontó sokszor hasonló mértékű erőfeszítést tesz azért, hogy elérje a célját. A különbség mindössze annyi, hogy egyikük a nulla állapotából pozitív irányba halad, a másik pedig negatívba.

Ez a teremtő erő az élet minden területén megjelenik. Egészség és betegség, gazdagság és szegénység, egyensúly és kibillent állapot.

Képzeld magad egy impulzusokkal teli szituációba. Gondold át, hogy ilyenkor mi a reakciód, mit szoktál mondani. Néhány példa, amivel rendszeresen össze szoktam találkozni:

• - Negatív élmény ér, rossz dolog történik. A válasz: "Csodás" "Remek" "Már csak ez hiányzott"
• - Szép, szimpatikus, kiemelkedő dolgot látunk, például egy szép ház, vagy drága autó: "Mekkora szar" "De gáz"
• - Sok sikert kívánunk valakinek: "Kéz- és lábtörést"
• - Észrevesszük, hogy valaki veszélyes helyzetbe kerül: "Ha nem jössz le, leesel" "Össze fogod törni magad" "Meg fogsz sérülni"
• - Kitör belőlünk az indulat: "Megőrülök" "Felforr az agyvizem" "Agyhúgykövet kapok" "Rám hozod a szívrohamot"

Csupa olyan dolog, amivel rosszat kívánunk magunknak, vagy másnak. Aki elég kitartóan mondogatja magának, hogy megőrül, az nyilván meg is fog őrülni. Gyerekkoromban volt egy ismerősöm, aki a szokásos indulatszavak helyett mindig azt kívánta magának, hogy rákban haljon meg. Isten nyugosztalja, talán 16 éves volt, amikor elvitte a daganat.

Hasonlóan kártékony, amikor negatív jelzőkkel illetjük magunkat:

• - Őrült vagyok
• - Dagadt vagyok
• - Undorító vagyok
• - Hülye vagyok
• - Elegem van magamból
• - Kiborulok a hülyeségeimtől

A végtelenségig sorolhatnám a negatív megerősítéseket.

Úgy gondolom, hogy a világban ezek nélkül is éppen elég kihívás és negatív folyamat van. Ahelyett, hogy még több terhet pakolunk magunkra, inkább kezdjünk el pozitívabb világképpel élni. Legyen szó akár a belső világunkról, akár a minket körülvevő környezetről. Aki mások gyengeségeire koncentrál, azzal pont ezeket fogja erősíteni. Aki kiválaszt magának egy népcsoportot, vallást, országot, focicsapatot, sportolót, politikust, közszereplőt, stb., és elkezdi mindenhol hangosan szidni őt, talán észre sem veszi, hogy ezzel nagy mértékben erősíteni fogja a gyengéit. Ugyanakkora erővel, mint a saját magunkra alkalmazott negatív megnyilvánulásainkkal.

Azt javaslom, hogy a negatív érzelmek korbácsolása, a feszültségek keltése és saját magunk bántása helyett inkább koncentráljunk a pozitív tulajdonságokra. Ha valaki nagyon ellenszenves és tele vagyunk haraggal iránta, legyen ez saját magunk, vagy valaki más; próbáljunk jó dolgokat találni benne. Ha nehéz az ügy, az sem baj, elég, ha első körben mindössze egyetlen apróságot sikerül összeszedni.

Keressünk valamit, amiben jók vagyunk. Koncentráljunk erre. Dicsérjük meg magunkat. Azzal foglalkozzunk, amiben jók vagyunk. Minél többet gondolunk erre, annál jobb lesz a hangulatunk és annál jobban erősítjük a jó oldalunkat.

Engedjük meg magunknak, hogy felkeljen a nap az életünkben!

Bár erről már többször is beszéltünk, úgy érzem, érdemes újra és újra előhozni a témát.

A célokat úgy érdemes kijelölni, hogy azok megvalósíthatóak legyenek. A túl nagy, vagy szélsőséges változás terve előbb-utóbb jó eséllyel össze fog roppantani. Legyen meg a távlati cél, de ne csak arra koncentráljunk. A terhekkel teli élettől lépésenként juthatunk el a kiegyensúlyozottság állapotába. Inkább haladjunk lassabban és megfontoltabban. A hosszú távú gondolkodás és az ésszerű haladás legyen a cél.

Különben így járhatunk:

A lényeg tehát:

Először tegyük meg az első lépést. Utána jöhet az összes többi. De egyszerre csak egyet.

Bár a súlyommal már négy éve foglalkozom, az érdemi változás 2012 elején kezdődött. Addigra már "csak" 123 kg voltam a korábbi 140 helyett. Viszont nem a tudatosság útján jutottam el az addigi állapotra. 140 kilósan elegendőnek bizonyult megváltoztatni az étkezési szokásaimat és az átlagosnál valamivel többet biciklizni. Úgy éreztem, hogy olyan vagyok, mint a vizes szivacs. Amíg tele van, elég megnyomni egy picit és máris folyik belőle a víz. Idővel már nem elég böködni, kicsit meg is kell nyomni. Minél kevesebb benne a nedvesség, annál több munkával jár kinyerni az újabb cseppeket. A végén már erősen kell csavarni-facsarni, hogy eljussunk a teljesen száraz állapotig. 2012-re jutottam el arra az állapotra, hogy már nem csöpögött magától a víz, egyre többet kellett tenni a változásért.

Első körben eldöntöttem, hogy futni fogok. Nagy lendülettel elindultam. Egészen 12 percen át tartott a lelkesedés. És amit produkáltam, az sem igazán nevezhető futásnak. Miután rájöttem, hogy a kását még mindig nem eszik forrón, elkezdtem más alternatívák után nézni. Némi keresgélés után több nagyon jónak tűnő edzéstervet is találtam. Első 12 hét, első 5 km, gyaloglástól a futásig, stb. Ezekből pakoltam össze magamnak egy olyan programot, aminek a segítségével 3 hónappal később már körbe tudtam kocogni a Margitszigetet. Bár még lassú voltam, mégis sikerült egyben teljesíteni 5 km-t!

A kilók viszont nehezen akartak olvadni. Majdnem 5 hónap telt el, mire megmozdult a mutató. Onnantól viszont nem volt megállás, a következő 5 hónap során leadtam 17 kg-ot. Sok minden változott közben. Elsősorban lelki munkára volt szükségem, hogy el tudjam engedni a szorongást, a gondokat és az ezekkel járó túlsúlyt. Kellett az első 5 hónap, hogy elkezdjek átállni fejben. Érdekes, hogy amíg nagyon dagi voltam, alig láttam magamon a terheket. Akkor kezdett el igazán zavarni a dolog, amikor már egy ideje dolgoztam rajta és nem akartak jönni az eredmények. Ezen kellett túllépni és minden elkezdett apránként javulni.

Jött a 10 km, majd a 15. 2013 áprilisára eljutottam a félmaratonig. Egyben le tudtam futni 21,1 km-t! Sok volt, megerőltető volt, korai volt, de mégis meg tudtam csinálni! Ráadásul sérülés nélkül jutottam el addig. Félmaratonból még kettőt teljesítettem tavaly, ez elég is volt. 2014-re nincsenek ilyen terveim. Rájöttem, hogy engem nem ez tesz boldoggá. A jelenlegi élethelyzetemben nincs szükségem a félmaratonra, maratonra, ironmanre ahhoz, hogy boldog legyek. Azaz, hogy pontosabban fogalmazzak, nem erre van szükségem, hanem másra. Az egyensúlyomat keresem, ami korábban kibillent. Erő-ellenerő. Ahogy visszalöktem, átbillent a másik irányba. Ezt az oda-vissza mozgást kell stabil egyensúlyba hozni. Önbizalommal teli, helyes önértékeléssel átitatott, egészséges, fitt életmódot teremtek magamnak. Ez számomra teljesen kielégítő. Most már látom, hogy a sport számomra nem cél, hanem eszköz. Egy építőkocka a sok közül. Ahhoz, hogy felépüljön a vár, másra is szükségem van. Helyes étkezés. Megfelelő folyadékbevitel. Sok-sok lelki munka és önismeret. Közösséghez tartozás. A hosszú- és rövid távú tervek összehangolása, a folyamatok megfelelő felépítése. Illetve át kell alakítanom a korábbi szorongásokat és meneküléseket pozitív érzésekké. Ahelyett, hogy magamba fojtanám a rossz dolgokat és magamba tömném a kaját, meg kell tanulnom ezeket kiengedni és a helyén kezelni. Ha a szorongással töltött órákat magam fejlesztésére, vagy kapcsolatépítésre szántam volna, sokkal előrébb tarthatnék.

Most már egyre inkább látom, hogy merre tartok és mit szeretnék. Úgy érzem, hogy százszor tudatosabban élem a napjaimat. Megtanultam kereteket adni sok mindennek, ami addig ad-hoc megoldásokkal teli káosz volt.

Kezd alakulni az önbizalmam. Jóval könnyedebben tudok már kiállni magamért. Korábban sokszor gondot okozott felemelni a hangomat, ebben is sokat fejlődtem. Olyan zenéket hallgatok, amiket eddig soha. Olyan filmeket nézek, amik eddig nem érdekeltek. Keményebbé, céltudatosabbá váltam. Az élet több területén sokkal jobb lett a figyelmem. Tudom, hogy az út még hosszú, de úgy érzem, az irány jó.

2013 nagyon nehéz volt. Számos olyan dologgal kellett megküzdenem, ami alatt korábban összeroppantam volna. Ha az életmódváltás előtt kapom ezt az évet, jó eséllyel 25-30 kilóval nehezebben zártam volna. Most már látom, hogy a kaja jó társ volt a bajban és a magányban. És itt nem epikus, állandósult, elhatalmasodó magányról beszélek. Ilyen sosem volt. Arra a magányra gondolok, ami egy-egy órára tud megszállni. Egy szomorú este, egy sötét délután. Ezen a területen is rengeteget fejlődtem. A fejem tetejéig ért a massza tavaly. Ehhez képest csak néhány kilóval vagyok több, mint nyáron. Továbbra is tele vagyok tervekkel és megtanultam előre nézni. Ancsur mellettem van és rengeteget segít. Összeraktam a céljaimat az évre. Hónapról-hónapra, hétről-hétre lebontottam, hogy mikor mi a feladat. Így nem nyom össze a rengeteg óra és km. Megtanultam részfeladatokra koncentrálni úgy, hogy közben a végeredmény is előttem van.

Én lettem Chuck Norris és MacGyver egy személyben.

Zoli

A bringázás jó, a bringázás hasznos. A bringázáshoz hozzátartozik a defekt is... sajnos.

Miután a vízvezetékek felett sikert arattam, így bátran nekiestem a bringámnak is. 

Nos a történet egészen pontosan ott kezdődött, hogy az egyetlen újévi fogadalmam az volt, hogy megtanulok belsőt cserélni. Nem váratott sokáig a dolog, mivel kedden kaptam egy nagyon szép defektet. Hosszú hazaséta és a megfelelő eszközök beszerzése után nekiláttam a dolognak. 

Nem is értettem miért féltem eddig a kerékcserétől. Nem ördögtől való dolog ez. 

Kivesz, lefejt, lyukat megkeres, foltoz, visszarak és felpumpál. (Igen, nem egyszerűen csak kicseréltem a belsőt, hanem meg is foltoztam.) Kb. ennyi nem nehéz és viszonylag gyorsan megvan. Nem kerül több időbe, mint amíg eltolod a bringádat a szervizbe és megvárod a cserét. 

No, a lényeg, hogy ne féljetek a kerékcserétől. Nyugodtan nézzetek vele szembe. Bringázzatok sokat, és ne ijedjetek meg egy esetleges defekttől! 

Van esetleg praktikus bringaszerelési tippetek? Ti hogy álltok a gumicserével?

Vanda

Eddig csak olvashattatok minket, mostantól viszont már rádió formájában is elérhetőek leszünk. Fogadjátok szeretettel az Egyensúly Rádió 1. adását!

Az első adás témái:

365 nap alatt 365 maratont futottak. Őrültek? Nem tudjuk. Az viszont biztos, hogy mi nem vágyunk erre.

Az év kezdetével a teljesítménytúrák szezonja is elindult. Elsőként a BUÉK 20-on jártunk.

EgyensúlyOM edzés csütörtökön a Margitszigeten. Ancsur, Betti és Ági is írt róla beszámolót. Jó móka, gyertek ti is!

Gyógynövény rovatunk sztárja: Szegfűszeg, mint gyógyír a külső és belső fertőzésekre.

A tavalyi év értékelése.

• - elérted, amit terveztél?
• - elégedett vagy vele?
• - mi volt a legnagyobb sikered?
• - tervek, célok 2014-re?

Mit vegyek fel a téli futáshoz? Öltözködés a nagy hidegben.

Lelki egyensúly: A tél egyelőre érdeklődés hiányában elmaradt.

• - a sport szemszögéből nézve örülünk neki?
• - lelkileg örülünk neki?
• - testileg örülünk neki?

Táplálkozás: Zellerkrémleves. Alacsony kalóriatartalmú, tápláló, egészséges.

Itt hallgathatod meg:

Letölteni pedig innen tudod.

Jó szórakozást!

Zenék:

• - Al Green - Let's Stay Together
• - Gare Du Nord - Almost There
• - Nemjuci - Runaway

Kibírunk egy-egy hónapot az alábbiak nélkül?

Január (na jó, ezzel pár napot csúszunk, de a nagyja azért még hátra van a hónapnak): édesség

Február: rántott ételek (én ilyet szinte soha nem eszek, érthetetlen módon a rántott húst sem szeretem, tehát ez nekem nem nagy érvágás, szóval én a rántott ételek helyett az alkoholt fogom passzolni.)

Március: tejtermék (a laktóz allergiám miatt pár hónapja semmi tejterméket nem fogyasztok, szóval vesszenek a sós nasik!)

Április: cukros üdítők (nálam ez is negatív, basszus, tényleg jó kis kajanáci vagyok, van ötletetek mit ne egyek?)

Május: glutén helyett legyen minden amiben fehér liszt van. 

Június: cukor

Nem értek egyet azzal, hogy hosszú távon megvonjuk magunktól az élvezeteket, (mert ugye minden ami élvezetes, az vagy hizlal, vagy egészségtelen, vagy erkölcstelen :), de ez jó kis kihívásnak tűnik, lehet gyakorolni az önkontrollt, ráadásul egy hónap nem a világ vége. És ha ha nyárra beleférsz a bikinidbe vagy a fecskédbe az nem hátrány :)

Ki tart velem?

(Nem) szégyen a futás, de hasznos!

EgyensúlyOM edzés a Margitszigeten

Soha nem voltam még igazán közös edzésen a Margitszigeten. Egyszer munka után kimentem megnézni a hangulatot, de nem voltam tőle elragadtatva, nem tudom miért. Ismerkedni mentem, nem is igazán az emberekkel, hanem a helyzettel, de annyira kívülálló voltam - és maradtam is a végére -, hogy nem volt kedvem többször még csak a környékre sem menni. Pedig jóban vagyok (voltam?) pár emberrel, de mégsem éreztem jól magam és nekem fontos, hogy jól érezzem magam egy adott társaságban - még akkor is, ha csak sportolunk együtt. Aztán tél lett és szabadságra mentek a margitszigeti közös edzések is. 

2013. október végén megrendezett túranapon volt szerencsém megismerni egy lányt, Ancsúrt. Az utolsó km-eket "együtt" futottuk, majd a végén odamentünk hozzá gratulálni és váltani pár szót. Akkor mondta, hogy a párját várja - Zolit -, aki igazi túra-utáló volt korábban, de most élvezettel vágott neki a 18 km-es távnak. Sokat fogyott, kitartó és ő nagyon büszke rá... és én is az lettem. (Amikor hazaértem, akkor talán elsők között meséltem ezt el páromnak, mert olyan jó volt hallani.)

Aztán jött a facebookos ismeretség velük, találkozók mindenféle futóeseményeken és elkezdtem - szorgalmasan - követni az általuk vezetett blogot: http://egyensulyt.blog.hu/ Inspiráltak. Választ kaptam sokfel sem tett kérdésemre. 

Aztán egyszercsak meghívtak a héten egy eseményre a facebookon:EgyensúlyOM edzés a Margitszigeten. Tudtam azonnal, hogy ott szeretnék lenni. Olyan jó embernek tartom őket, mind a sport-, mint a magánélet terén és azt gondoltam, hogy így megismerhetem őket végre - talán - igazán.

Tehát másodikán futócipőt húztam és kimentem a mumusszigetre. 

Utálom utáltam a Margitszigetet. Soha nem futottam még egy jól esőt ott, soha nem futottam még egy igazi szigetkört. Amikor olvastam az esemény kiírásában, hogy lesz sétálós szekció, akkor el is határoztam, hogy én a sétát választom, mert abban nem érhet sok csalódás: sétálok, beszélgetek, nevetgélek.

Mindenki röviden bemutatkozott, honnan jött, hova tart és miért, célok, munkák, cipőválasztás. :)
Kedveltem. Hiányzott korábban, hogy soha senki sem kérdezte meg tőlem, hogy amúgy miért vagy itt?

Ancsúr pedig még szinte be sem futott máris megkérdezte, hogy a páromat hol hagytam, aki sajnos itthon feküdt betegen, de remélem jövőhéten már velem tart, majd a sétálós szekcióval. 

Elhangzott a kérdés, hogy ki gyalogol és ki fut. A gyalogló csoport nagy népszerűségnek örvendett, míg a futó csapat csupán a trió nevet viselhette. Bemelegítés. Majd a triót kibővítettem, mert azt ígérték, hogy lassan futunk. Lassan futottunk. Beszélgettünk, nevetgéltünk. Tehát minden a terveim szerint alakult és a változás csak annyi volt, hogy séta helyett lassan kocogtunk. Ancsúrnak nem volt problémája azzal, hogy velünk lassan kell futnia. Nagyon kedves volt, figyelt ránk, lehetőséget adott a pihenésre és a végén gratulált nekünk a szigetkörünkhöz egy öleléssel. Kell ennél nagyobb összetartás és szeretet? 

Ezennel 2014. január 2-án FUTottam egy kört a szigeten, élvezettel, szuper társaságban. Így történt, hogy az áthúzott utálom szó felvette a múlt idejű alakját. 

Köszönöm az invitálást! Jövőhéten ismétlünk! :) 

Remélem viszem magammal akkor már a két legjobbam: a legjobb barátnőm - Bernit és a párom!

Kevesebb, mint két hónappal ezelőtt estem egy méreteset. Bár már jóval korábban beírtam a tervek közé a BUÉK 20 teljesítménytúrát, de ott hirtelen úgy tűnt, semmi sem lesz belőle. Szerencsére a vártnál jóval hamarabb használhatóvá váltam. A felépülés még tart, de napról-napra jobb a térdem. Próbáltam kocogni, de érzem, hogy lazák még a szalagok. Merészség helyett most inkább a kelleténél egy picivel óvatosabb szeretnék lenni. Függetlenül attól, hogy a futás még megterhelő, a túrázás azért már apránként elkezdődhet.

Tehát úgy döntöttem, hogy mégis elindulok a BUÉK 20-on. Persze csak óvatosan, komótosan. Első az egészség.

Ezt szem előtt tartva vágtam hát neki a túrának. Elvárásaim nem voltak, mindössze annyi volt a célom, hogy túrázzak egy jót és élvezzem minden pillanatát. Az idő jó volt, 4°C-ban indultunk és később is csak 6-7°C lehetett. Még így is izzadós volt a mászás, örülök, hogy nem nyári hőségben kellett menni.

Az első 4 km végig emelkedő volt. Már nagyon vártam, hogy felérjek a Hármashatár-hegyre, sok volt nekem a közel 400 m szintemelkedés 3,5 km-en. Indulás előtt direkt feltelepítettem a telefonomra egy jópofa panorámakép-készítő alkalmazást, bízva benne, hogy megint tudok majd lőni egy jó képet. A csúcshoz közeledve már kezdtem sejteni, hogy ez most nem fog összejönni. Amíg lent 150 méteres volt a látótávolság, fent néhol már 30 méterre sem láttam el. A csúcson pedig lényegében egybefüggő ködpárna fogadott.

Innen a Fenyőgyöngye felé vezetett tovább az útvonal. 5 km lejtős szakasz következett. Egészen járható volt az út, bár itt-ott a kavicsos-csúszós talaj megnehezítette a haladást. Idővel biztosan rutinosabban tudok majd haladni, de egyelőre inkább óvatosan lépkedtem. Ahol a fákba kapaszkodva topogtam, ott mások futva suhantak. De nem baj, egy ilyen túrán nekem nem az idő számít.

A Fenyőgyöngyénél volt egy "meglepetés" ellenőrzőpont. Azaz olyan, ami nem szerepelt a füzetben. Az ilyen rejtett pontokkal az útvonalat levágókat lehet kiszűrni. Itt véget ért a könnyű rész és a következő 6 km majdnem végig emelkedett. Árpád-kilátó, majd Apáthy-szikla.

A szikla után egy rövidebb városi szakaszt követően ismét mászás következett. Egészen a Szépjuhásznén át a Nagy-Hárs-hegyig. A második csúcsot is megmászva már csak 4 km lejtős rész volt hátra. Itt már eléggé tört a bakancs, de azért sikerült célba érni. Itt Ancsur és Vanda fogadtak, ők futva teljesítették a távot, nagyon ügyesek voltak. Nekem közel kétszer annyi ideig tartott teljesíteni a távot.

Nagyon jó túra volt a BUÉK 20, jól éreztem magam. Négy és fél óra alatt teljesítettem. Míg futni nem tudnék és nem is akarnék most ennyit futni, túrázni szívesen elindulok egy ekkora távra. Az óra szerint 2123 kalóriát égettem el 142-es átlagpulzus mellett. Érdekes, hogy Ancsur pulzusa majdnem ugyanennyi lett, viszont neki az idő is és a kalória is majdnem a fele lett, mint nekem. Ennyit jelent a különbség az edzettségben és persze a testsúlyunk közti közel 40 kg is sokat számít.

A beszámolóba beleírtam az útvonal fontosabb csomópontjait. A Hármashatár-hegyen kívül a többiről tavaly őszig nem hallottam. 10. éve vagyok Budapesten, de a természetjárás és a környék megismerése teljesen kimaradt eddig. Most hogy, az elmúlt néhány hónap során több túrán is részt vettem, elkezdtem felismerni, hogy hol vagyok, apránként jönnek az ismerős kereszteződések és néhány helyen már térkép nélkül is tudnék navigálni.

Ezzel a túrával a Budapest Kupa teljesítését is elkezdtük.

Tök jó.

Zoli

//Amit ma tanultam: a Hármashatár-hegy a hegyet jelenti, a Hármashatárhegy pedig a városrész neve.

A végére néhány rövid kérés:

Kedves futók!

Ez egy teljesítménytúra, amit futva is lehet teljesíteni. Viszont elsősorban túra. Ha a szűk ösvényen szeretnétek előzni, ne kiabáljatok és ne anyázzatok. A túrázó el fog engedni, mihelyt lehetősége lesz rá. Aki normálisan közelít, azt mindig el szoktam engedni. Aki viszont már messziről kiabál velem, az elől nem biztos, hogy azonnal kiállok.

A másik kérésem pedig azoknak szól, akik nem szeretnek fürdeni és nincs otthon mosógépük.

Mossátok ki a ruháitokat és fürödjetek meg, mielőtt túrázni indultok! A futóversenyeken is visszatérő probléma, hogy néhányan olyan penetráns bűzt árasztanak magukból, ami teljesen elnyomja a természet illatát. Van, aki percekig tartó bűztengert hagy maga után. Elég hervasztó élmény. A szappan és a mosópor viszont csodákra képes.

Az egyik legnagyobb női magazin nemrégiben közzé tett egy fotósorozatot egy szerintük "plus size" (vagyis molett) csajról, aki a saját fürdőruha kollekcióját mutatja be.

                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                              Ízlés dolga, hogy kinek mi jön be, de szerintem ez a csaj csak az amorf, androgün, anorexiás modellekhez képest plus size. Ez a lány nagyon csinos, és hiába fotósoppolták ki a narancsbőrt a fenekéről gondos kezek, simán oda lehet azt is képzelni. A nők 85%-ának narancsbőrös a segge. És akkor mi van?

A képsorozat elgondolkoztatott. Mennyire befolyásolja a média és a divat által rám erőszakolt "jó nő" kép a saját testképemet?

Nagyon.

Pedig nem olvasok női magazinokat, nem igazán érdekel a divat és nem nézek tv-t sem. Mégis, valahogy beférkőzik ez a média és divatvilág által nyomatott "ideál" a tudatalattimba és csendben támad.

Vajon mi az oka annak, hogy már 10 éves kislányok és kisfiúk (!) is éheztetik magukat? Egyáltalán, hol voltak 100 évvel ez előtt az anorexiások? Ezt mind annak köszönhetjük, hogy nem az egészséges testképet közvetítik felénk, hanem csontvázakat nyomnak le a torkunkon. Minél fiatalabb a kislány/kisfiú, annál veszélyesebb.

"Hála" ezeknek a mérvadó és értékes női magazinoknak, a normális alkatú nők nagy százaléka kövérebbnek látja magát, mint amilyen. És erre még rátesznek egy lapáttal a szétfotósoppolt cicababákon szocializálódott férfiak is. Egyszer nagyon csúnyán beszóltak nekem. Azt kérdezte tőlem egy botsáskákra izguló senkiházi, hogy "hogy lehet ekkora seggel maratont futni?" Tudom, hogy egy tahó, és el kellett volna engedni a fülem mellett, de ez azóta is annyira bennem maradt. Még most is, amikor már nincs rajtam annyi háj, mit régen. Tehát kedves fiúk, csak óvatosan a szavakkal.

Bármennyire is próbálod magadat függetleníteni a fentihez hasonló eltorzított valóságtól, mi szerint a fenti lány molett, mégis azt gondolom, hogy nagyon tudatosnak kell lenned ahhoz, hogy olyannak lásd magad, amilyen valójában vagy.

Én most azon dolgozok, hogy szeressem magam. 

Ti hogy álltok ezzel a kérdéssel?

Ezt pedig érdemes megnézni: