Érdekes jelenetnek voltam ma szemtanúja. Egy kedves ismerősömet vártam a Blahától 100 méterre. Várakozás közben veszekedést hallottam. Egy átlagosan felöltözött srác szállt le a troliról és szinte letámadta egy viseltesebben, ziláltabban felszerelt legény. Láthatóan régóta ismerik egymást, korábban talán a viszonyuk is jó volt, most viszont igen feszült pillanataik voltak. Nem álltam túl közel hozzájuk, de a kulcsszavak elhallatszottak hozzám. Pénz, becsület, drogok, bizalom, átverés, éjszakai szállás. A szofisztikáltabb úr szinte szótlan volt, míg a beszélgetőtársa egyre agresszívebben, egyre hangosabban szórta felé a jókívánságait. Néhány perc után elkezdte lökdösni, majd mintha egy pofon is elcsattant volna. A csendesebb pacák csak néha szólalt meg, láthatóan be volt majrézva, de nem igazán akart elmenni. Állta a csatát keményen, a társa pedig egyre csak hergelte magát.

A trolik közben jöttek-mentek, a fel- és leszálló utasok jól megbámulták őket, majd szemlesütve eloldalogtak. Érezhetően megmérgezték az utca hangulatát, mégsem ment oda hozzájuk senki. Talán 15 perce figyelhettem őket, amikor egy, a megállóban várakozó fiatal elővette a telefonját és lefényképezte őket. Pechére nem volt lehalkítva a telefonja és a fotózás hangjára felfigyelt filmünk kiabáló hőse. Teljesen kiborult, üvöltözött vele, finoman jelezte, némi anyázással tarkítva, hogy kevésbé volt ínyére a dokumentálás. Nem hallottam, hogy mit mondott neki a fotós, de néhány mondat után visszament az eredeti céltáblájához. Jobb volt ez így, mert itt már eléggé pattanásig feszült a helyzet.

Itt már hangos üvöltözés volt. Egy hontalannak tűnő úr, aki eddig néhány méterre állt tőlem, abbahagyta a napközben összegyűjtött üdítős dobozok összetaposását. Odajött hozzám, és megkérdezte tőlem, hogy ugye cigányok, mert ő nem lát el addig élesen. A válaszomat nem is várta meg, egyből rákezdett a mondókájára. Emlegette Szálasit, a disznók kényszervágását és a munkatáborok intézményét is. Majd visszament és rezignáltan folytatta a napi betevő megtermelését. Ha jól láttam, éppen egy Dreheres doboz következett. Odaszóltam neki, hogy nem, nem cigányok. Láthatóan csalódott volt. Ezután elkezdett mormogni magában és még nagyobb átéléssel taposott.

A jelenetnek itt vége szakadt, megérkezett a kedves ismerősöm és elindultunk az utca másik vége felé.

Érdekes élmény volt, elgondolkodtató tapasztalat. Fura, hogy sokakban ennyi feszültség van. Bármikor képes egy pillanat alatt kivetkőzni magából. Vagy éppen annyi fájdalom és keserűség gyűlik össze benne a mindennapjai során, hogy minden adandó alkalommal kivetíti másra. Gyűlöletemberek. Közben pedig nem veszik észre, hogy azzal, hogy a gyűlöletük tárgyával foglalkoznak, éppen azt erősítik. Hiszen a növény is akkor nő, ha gondozzuk.

Az utca embere pedig lesütött szemmel suhan tova. A hősiességet, az önfeláldozást, a konfliktusok felvállalását inkább otthon élik meg. Sajnos könnyen lehet, hogy csak a tévé előtt. Egymás mellett, nem pedig egymással.

Az egyensúlyt magunkban keressük. Amíg ott nem vagyunk rendben, a világunkban is számos kellemetlen helyzet adódhat. A szidalmazó, a gyűlölködő, az elmenekülő igazából saját magát szidja, gyűlöli és a saját árnyéka elől illan el. Figyeljünk oda magunkra. Néha csendesedjünk el egy-egy percre. Már ez is hatalmas lépés. Még ha el is borítanak mindent a szürke felhők, gondoljunk arra, hogy mögötte mindig ott van a nap szikrázó fénye.

A szépség belülről fakad. Ugye.

Zoli

Az utóbbi néhány hétben igen sűrű lett a programom. Ez jó, mert olyan dolgokkal foglalkozom, amit örömmel teszek és régóta vágytam rá. A sok teendő még eltart egy darabig, ezért nem mindenre marad időm, amire szeretnék. Ennek köszönhető például az is, hogy mostanában kevesebb blogposzt volt. Ez a jövő héttől változni fog, ismét rendszeresebbek lesznek a posztok.

A futásra is kevesebb időm és energiám jutott. Kedvem van, de a hajnaltól-éjszakáig napokba nem fért bele. Jövő héttől erre is több időt tudok majd szánni. Az eddigi két és fél év során azt tapasztaltam, hogy a siker kulcsa a rendszeresség. Ha valamit sikerül úgy beépíteni, hogy több hét után is működik, akkor jó esély van rá, hogy megtapad és szokássá válik. A délelőtti, délutáni sportolást mostanában nem igazán fogom tudni megvalósítani, viszont mozogni mindenképpen többet szeretnék. Remek rekreáció, ami segít kikapcsolódni és egy kicsit megteremti a csendet, ami a napközbeni zakatolás közben kevésbé elérhető. Két időpont maradt, amit többé-kevésbé rendszeressé tudok tenni. Reggel és este. A teendőim jellegéből adódóan ez most a reggel 6 órát és az este 10 órát jelenti. Mindkettő esetében vannak bőven pro és kontra érvek, úgy érzem, hogy nem ideális megoldás. Viszont a semminél mindenképpen jobb.

Az érveim:

Reggel

• + ébredezik a város, felkel a nap, indulnak a teremtő energiák
• + ébredés után egy kis átmozgatást követően remek indítása lehet a napnak
• + egy kis kocogás segít rendszerezni a napi teendőket, jó alkalom átgondolni a naptárat
• - korán reggel hideg van és sötét
• - éjszaka az izmok is alszanak, óvatosan kell terhelni
• - nem igazán megoldható a kajálás két órával előtte, egy gyorsan bedobott banán pedig nem tart túl sokáig nálam

Este

• + a nap jó levezetése lehet
• + nem kell sietni, hiszen utána már nem kell időre ott lennem a következő tárgyaláson
• + elcsendesedik a város
• - este ilyenkor már hideg van és sötét
• - messze nem mennék már ilyenkor, a Városligetben sötét van, az ugyanolyan utcák pedig nem túl izgalmasak
• - az elalvást hátráltathatja az esti futás közbeni hormonbomba

Ebben kérem most a tanácsotokat. Ti mikor mentek, mennétek inkább futni? Reggel, vagy este?

Zoli

Liebster award - kedvenc díjat kaptunk

Mobilos sáv Csungkingben

99 Red Balloons - piros lufikkal eljátszva

Olimpia Magyarországon?

Keviczky József emléktúra. Írtam róla egy remek beszámolót, de sajnos megette a bloghu motorja :(

Az ország negyede keményen piál

A párod a segítőd? Add meg neki a kellő tiszteletet

Kínai sportiskolák - lehetőség vagy gyötrelem?

Itt hallgathatod meg:

Letölteni pedig innen tudod. A podcastre feliratkozhatsz az iTunes-ban is. RSS link.

Egy pár napja nagyon megtisztelő felkérést kaptunk, ugyanis hozzánk is eljutott a bloggerek vándordíja, a Liebster Award. Ezt a díjat a bloggerek adják egymásnak, saját kedvenc, elismerésre méltó írójuknak. Minket a Hanchee fut blog szerzője talált érdemesnek erre az elismerésre. Hanchee (és a férje) egyébként család és gyermek mellett űzik elég komolyan az ultrafutást, idén mind a ketten egyéniben teljesítették az Ultrabalatont. Na, ez a nem semmi! Ez úton is köszönjük a felkérést.

A díjat sok szeretettel szeretnénk továbbítani DK Gergőnek, alias Dagadt Köcsögnek.

A díjjal jár néhány kérdés, amit a felkérő tesz fel a díjazottnak. A mi kérdéseink Gergőhöz:

Mi a célod a köréd szerveződött közösséggel? Gondoltad volna az elején, hogy ekkorára nő a DK?

Rengeteget fejlődtél és fogytál. Most már maratonokat futsz és irigylésre méltó eredményeid vannak. Hogyan tudod hatékonyan kommunikálni a még a kezdő és túlsúlyos futóknak azt, hogy tartsák be a fokozatosság elvét? 

Hogyan látod magadat és a közösséget öt év múlva?

Mi a következő kérdéseket kaptuk Hancheetól:

Mi a célotok a bloggal, miért tartjátok fontosnak, hogy segítsetek másoknak az életmódváltásban, az egyensúly megtalálásában?

Zoli: A bloggal, a rádióval, a közös eseményekkel, futásokkal, meditációkkal azokhoz szeretnék szólni, akik törekszenek az egyensúly elérésére. Hiszen terheket mindenki cipel, legyen szó testi, vagy lelki nehézségről. Életünk egyik fő célja, hogy ezeket a kibillent állapotokat egyensúlyba hozzuk és életünk minden területén a megfelelő irányba haladjunk. Ehhez a csodálatos úthoz szeretnénk tanácsokat és kapaszkodót nyújtani.

Vanda: Elég hosszú utat jártunk be mindannyian, hogy az életünkben egyensúlyra leljünk. Saját tapasztalataink megosztásával szeretnénk azoknak kapaszkodót nyújtani, akik az úton való elindulást fontolgatják, vagy azoknak, akik már elindultak az élethosszig tartó úton.

Ancsur: A fokozatosság elve az egyik legfontosabb elem, nem csak a sport, hanem az élet minden területén. Mivel sajnos rengetegen járnak elől rossz példával, fontosnak tartom azt, hogy ez az elv minél nagyobb hangsúlyt kapjon. Én magam is belefutottam már súlyos sérülésbe és durva balesetbe a miatt, hogy nem tartottam tiszteletben a saját határaimat. Saját tapasztalataimat felhasználva arra törekszek, hogy segítsek  az egyensúly megtalálásában másoknak, lelki és testi sérülés nélkül. 

Mit tartotok a legnagyobb sikereteknek?

Zoli: Sokkal inkább egyensúlyban vagyok, mint korábban. Érzem a folyamatos fejlődést, ez pedig nagyon jó dolog. A csapatban, a blogon mindig nagy siker, amikor visszajelzéseket kapunk a munkánkról. Legyen szó egy egyszerű köszönömről, egy jól sikerült közösségi alkalomról, egy címlapos kiemelésről, vagy akár erről a megtisztelő kedvenc díjról. Legnagyobb sikernek talán azt érzem, hogy azzal az életmódváltó módszerrel, amit képviselünk, többeknek is sikerült már számos jó élményt elérnie.

Vanda: A csapatunkat tartom a legnagyobb sikernek. Örömmel tölt el az, hogy egyre több lelkes tagunk van nem csak a cyber világban,  hanem a futásokon és a meditációkon is.

Ancsur: Rengeteg pozitív visszajelzést kapunk az olvasóinktól, ez pedig lendületet és motivációt ad, hiszen éppen ezért csináljuk. A blog és a rádió népszerűsége folyamatosan nő, ami azt jelenti, hogy egyre több emberhez jut el az üzenetünk. Egy köszönő levél az első 5 kilométer lefutásáról például mindig hatalmas öröm.

Ti hogyan találtátok meg a saját egyensúlyotokat?

Zoli: Az egyensúlyomat folyamatosan keresem. Törekszem rá, próbálok egyre tudatosabban élni. A cél a szelíd gyógyítás és gyógyulás a test, lélek és szellem egyensúlya által. Azaz sport, mint rekreáció, gyógyító mozgás, meditációk, sok-sok lelki munka, egészséges táplálkozás és stresszmentes élet. Úgy gondolom, hogy ez az út előbb-utóbb elvezet az egyensúlyom állapotába.

Vanda: Az egyensúly megtalálása nem egyszerű. Ha valaki megtalálja, sem biztos, hogy mindig magáénak tudhatja. Ezzel így vagyok én is. Törekszem az egyensúlyra, ami nem tűnik mindig egyszerű feladatnak. Úgy hiszem, hogy megfelelő környezetben egyszerűbb megtartani azt. 

Ancsur: Én még keresem, de úgy érzem, jó úton vagyok. Az biztos, hogy ez az Út kihívásokkal teli, hiszen az élet minden területét össze kell egyeztetni ahhoz, hogy elmondhassuk, hogy harmóniában vagyunk saját magunkkal és a világgal. 

Adva van két ember, akik egy párt alkotnak a való életben. Az egyikük keményen sportol, a másikuk nem. Ahhoz, hogy emberünk a lehető legtöbbet tudja nyújtani a választott sportágában nem vitás kell egy biztos, támogató hátország. 

Azokat az embereket meg kell becsülni, akik feltétel nélkül segítik a másikat. Nem egy olyan példát láttam már, hogy a társ minden versenyen ott volt a pálya szélén, végig asszisztálta az eseményt mindazért, hogy a másik fele a lehető legtöbbet tudja kihozni magából.

Felkészülés során türelmes, megértő, nem kéri számon sohasem azt, hogy éppen miért annyit, miért olyan hosszan edzünk. Támogat, szeret, biztat, velünk kel, fekszik, készíti a frissítőket, tartja bennünk a lelket az úton, hogy elérhessük a célunkat. 

Ha valaki olyan szerencsés helyzetben van, hogy az élet egy ilyen tökéletes ember mellé sodorta, akkor becsüljük meg. Mondjunk hálát azért, mert szerencsések vagyunk. 

Mondjuk el ezt neki is a lehető legtöbbször. Mondjunk neki köszönetet. Óvjuk az ilyen ritka kincseket. 

Ne éreztessük vele, hogy a sportunk miatt ő néha háttérbe szorul.

NE!

Legyen mindig az első, mert sohasem lehet tudni, hogy éppen mikor van szükségünk rá. 

Vanda

Norbi a tőzsdén Agassival.

Alu Man - Tiszafüred: az idei utolsó triatlonverseny

Hízz velünk, halj meg egyedül!

Kütyük nélkül is lehet sportolni? A technológia azt sugallja, hogy nem. Karon hordható edzők.

Amerikai őrület: "food-coach" - felhívod és lebeszél a kajáról.

Ki lehet hagyni az állatot a húsból?
Hús kell, nem állat: Cultured beef, tenyésztett marhahús. Beyond meat, csirkepótló, fehérjében gazdag zöldségekből. Soylent.

Itt hallgathatod meg:

Letölteni pedig innen tudod. A podcastre feliratkozhatsz az iTunes-ban is. RSS link.

Azt mondják, minden csoda 3 napig tart. Nos, szerintem ez hülyeség :D

Sátrak, kamionok, nyüzsgés, a hangulata pont olyan, mint a lovasversenyeké, gondoltam magamban mikor kilátogattam az első napon. Valami fura ’itthon vagyok’ érzés fogott el, az a fajta magabiztosság, amit még profi lóápolóként éreztem évekkel ezelőtt. Ettől és a Lomilomitól kapott energiától teljesen feltöltődtem a verseny reggelére, lelkes voltam és kiegyensúlyozott. Kicsattogtam a depóba, ahol körbetáncoltam a bringám és megölelgettem a csapattársaimat, fél órával a rajt előtt pirosra lakkoztam a körmeim, mert így szokás, felvettem a sokat vitatott neoprénem, majd lesétáltam a partra, mint aki csak nyaralni jött. Hallom még 5 perc a rajtig, végigpörgetem magamban, amit a csapattársaimtól tanultam és a versenyeken tapasztaltam, az edzőm jótanácsait és beállok a rajthoz. Eszembe jutnak a barátaim, ahogy szurkolnak nekem a partról, ez a verseny már nem csak nekem fontos.

És elkezdődik… A sor végéről indulok és lassan úszok, az első fordító után veszem fel az utazósebességem. Igyekszem a szélén maradni, de még így is belekóstolok egy kis női bunyóba. Igazából nem is számít, mert közben gyönyörködöm a tájban és a felhőkben (belátom Gyulának igaza volt a neoprénnel kapcsolatban) és egyszerűen csak élvezem, amit csinálok! Lassan sétálok ki a partra, hogy a szédülés mihamarabb elmúljon. Az öltözősátorban kínlódok a ruhacserével, lehet ezt is gyakorolni kellett volna. Egy kis sztriptíz, ami láthatólag senkit sem zavart és már futok is a Rose-ért. Az első meglepetés a szembeszél a rakparton. Sebaj, volt már ilyen, tudok én így is! A második, hogy senki sem csomagolt annyi ennivalót az útra, mint én! Egy-egy banánt vagy gélt látok csak a többieknél, míg nekem egy kisközértnyi készlet van a hátsó zsebeimben. Ezen nagyon jót vidulok magamban: amatőr. Fura zajt hallok, kémlelem az eget, mi ez, repülő? Nem, csak egy telikerekes profi, hahaha, nagyon amatőr. Felérek az első fordítóig és megérzem a hátszelet. Tudom Gyula, azt mondtad ésszel, de nem bírok magammal és száguldok visszafelé! Lelkesedésem határtalan és őrült módjára tekerek fel a Várba. Csak ennek a szakasznak a második feléről feledkezem meg, úgy rémlett a lépcső utáni fordítónál vége az emelkedőnek, pedig nem, sügér Söri! Pulzusom talán még a Várnál is magasabban és már épp kezdenék pánikolni, mikor meglátom a Polythlonos fiúkat a pálya szélén. Fiúk, gyönyörűek voltatok és jókor, jó helyen, ismét erős harcosnak érzem magam! A Lánchídon Gyula párja szurkol lelkesen, amiből arra a következtetésre jutok, hogy vele eddig minden rendben, huh, micsoda megkönnyebbülés! Árpád-híd és végre valami, amit profin csináltam: a fordítónál elsőre elvettem egy energiaszeletet, kibontottam és még a csomagolást is eldobtam időben! Apró örömök egy amatőr életében. Tetszik a pesti oldal, a sok turista bámul és fényképez, nagyon büszke vagyok magamra! Megfogadva Vanda frissítési tanácsait, elkezdek kutakodni a zsebeimben. Ó Gyula, ha tudnád ilyenkor mennyire instabil vagyok, valószínűleg az utcára sem engednél ki kerékpárral, nemhogy versenyre! Ez komoly kihívás ám nekem! De ezen is csak jót mulatok. Kiérek a második körre és itt valami fordul bennem, ezt már sokkal komolyabban veszem! A Várnál jeletkeztek a fáradság első tünetei, fizikailag jól voltam, csak a koncetrációmban volt egy kis zavar. Érzem itt az ideje a nutellás szendvicseimnek! Mint egy kisiskolás tömöm magamba a zsömlét a pesti oldalon és már a félmaratonon jár az eszem. Már nem érdekel a környezetem, a hajók, az emberek, csak az, hogy a futásnál minden rendben legyen. Visszaérek a depóba, szusszanásnyi pihenő, sapka és cipőcsere, nagy levegő és indulás! Várom a testem mit szól mindehhez, figyelem a vádlim, nehogy begörcsöljön és meglepődve nyugtázom, hogy a robotszerű mozgáson kívül semmi bajom! A második körön már kifejezetten jól érzem magam. Biztos, ami biztos nagyitempóban haladok előre, lépésről-lépésre, szurkolótól- szurkolóig! Rengetegen voltatok, nagyon köszönöm! Talán a harmadik körnél voltam picit fáradtabb, de ekkor ’kihúztam a Jolly Jokert’, maga Gyula vigyorgott és hajrázott a pálya széléről, micsoda boldogság! És eljött az utolsó kör, az utolsó fordító, az utolsó karkötő. Azt hiszem itt tudatosult bennem hol is vagyok és mit is csinálok tulajdonképpen. Nosztalgikus érzés fogott el, csak úgy özönlöttek az emlékek! Az első úszóedzés, ahol kiderült Vanda tubán játszik! Az első kötelező hosszabb futóedzés, amit kihagytam, mert Edussal és Encivel buliztam előző este. A tiszaújvárosi csapatverseny, az első triatlon versenyem, amit lázasan csináltam végig. Velence a születésnapomon, Nagyatád Somával, Ancsur kulcscsontja, az első félmaratonom Balázzsal, Ricsi őrült burpee-s wodja, mennyi-mennyi móka és kacagás!

És az ember, akinek mindezt köszönhetem.

Kis Gyula, nem tudom leírni, elmondani vagy megmutatni mennyire hálás vagyok neked, ahogy mellettem álltál, mint ember és edző! Egy életre a szívembe zártalak…

Még egy utolsó frissítés, majd az aluljáró és ki a fényre! Már messziről integetnek, hogy most balra forduljak ne jobbra! És a kék szőnyegre lépek! Észreveszem Bucsóékat, hű barátaim, lenyomok nekik egy-két indiánszökdelést, mert az olyan Söris és már száguldok is tovább a cél felé! Én, itt, felfoghatatlan! Szállok, repülök és visítva ugrok át a célvonalon!

1 éve tartó álmodozás és hat hónapnyi felkészülés, ebben a pillanatban minden benne volt!

És lehet még ezt is fokozni: Vanda már vár a célban és ő akasztja a nyakamba az érmet…

Különleges nap volt ez mindannyiunk számára, de nekem ennél is több. Az elmúlt évek nem kíméltek és voltam olyan mélyponton, hogy órákon át állva a Margit-hídon a szakadó esőben, kerestem a kifogásokat miért is ne ugorjak le. Igen, sajnos volt ilyen…

Most újra itt vagyok a hídnál, ülök a rakparton, Lomis zene a fülemben, élvezem a napsütést és arra gondolok milyen hosszú utat is jártam be. Végignézek a pályán, amit a város már visszafoglalt tőlünk, de a testem azonnal elkezd zizegni, még tökéletesen emlékszik milyen érzés volt ott száguldozni!
Lelkem egy része talán még most is ott köröz.
Boldog vagyok, megérkeztem….

Söri

Kedves Apa!

Hihetetlenül gyorsan telik az idő itt, ezen a világon. Már három éve annak, hogy elmentél. Ha jól sejtem, a rohanó idő fogalma neked már nem létezik. Sőt, az idő, mint olyan, sem létezik. Nem kell azon aggódni, hogy időben befejezd a rád bízott munkát, vagy azon, hogy elkésel, vagy hogy lekésel bármiről is. Mi itt a földön még az idő korlátai között élünk. Mondhatjuk azt is, hogy az idő sakkban tart minket. Sőt! Esetenként fogságban. Az életünk a másodpercekről, percekről, órákról és napokról szól, éppen ezért jelen tudati szintemen nem is tudom felfogni, milyen lehet az időtlenség. Az öröklét. Csak sejtéseim vannak. Ott nyugalom van. Egyensúly. Harmónia. Az öröklétben a kirakó minden egyes darabja a helyére kerül. Most, ahogy ezt leírtam, választ adtam magamnak egy olyan fontos kérdésre, ami három éve újra és újra felmerül bennem. Vajon miért kellett ilyen hamar elmenned? Talán azért, mert a földi életedből éppen a fent felsoroltak hiányoztak. Nem volt nyugalmad, vagy ha mégis, akkor csak rövid időre. Nyughatatlan, harcos lélek.Szélsőségesen csapongó, ugyanakkor metszően intelligens. Egyszerre csodáltalak és sajnáltalak ezért. Mert láttam, hogy kínlódsz. De nem tudtam neked segíteni, ezért csak tehetetlenül néztem. Illetve néztük, mi mindannyian, akik szerettünk.

Aztán három éve a harcod véget ért.

Azt hiszem, mindent értek.

Tudom, hogy megtaláltad azt, amit itt hiába kerestél. És már senki nem veheti el tőled.

Nyugodj békében. Örökre.

Konduktorként a szeptember nem csak a tanév kezdetét jelenti, hanem az alapozási időszak kezdetét is, mivel véget ért számomra a versenyszezon. Pontosabban még egy félmaraton hátra van az idei évre. Még arra tisztességesen felkészülök, és jöhet az alapozás a jövő évre. 

Mik az elvárásaim. és a terveim a jövő évre?

Visszatérek a pulzuskontrollhoz. 

Szeretném lefutni a második maratonomat tavasszal. Egyenletes tempóban, sétálás nélkül. 

Szeretnék egy középtávú triatlonversenyen részt venni és a mostani 6:59-es időmet megjavítani.

Többször fel fogok menni Pamelával (a bringa) a hegyre. Szükségem van a szintes edzésekre.

Sokat fogok úszni gyorsban. Többet gyakorlom a nyíltvízi úszást.

Több időt fogok szakítani a törzsizom erősítésre. 

A következő versenyszezonomra nem tűztem ki olyan célt, amit ne teljesítettem volna. Sokan feltehetik azt a kérdést, hogy akkor mi értelme van az egésznek. Attól, mert már valamit teljesítettünk, meg lehet csinálni többször is. Jobban, tudatosabban. Egy célhoz el lehet jutni több úton is. Idén is ezt fogom tenni. A cél marad, az út változik. 

Bíztatok mindenkit arra, hogy egy célt többször is kitűzhet maga elé. Nem szégyen többször nekifutni! 

Egy dolgot ne felejtsen el senki sem! Mindig önmagunk mércéje vagyunk. Felejtsük el a másokhoz való méregetést!

Vanda

Engedd meg, hogy itt írjak neked. Hiszen te mindenható vagy, mindent látsz és hallasz, így bízom benne, hogy az itt, a blogon megfogalmazott kéréseim is eljutnak hozzád.

Több dologban is a segítségedet kérem:

A kihívásokról.
Az élet néha kihívásokat ad. Ez teljesen rendben van, hiszen azért élünk, hogy haladjunk az életfeladataink által kijelölt úton. Néha viszont úgy tűnik, a kapott feladat útja annyira tele van nehézségekkel, hogy fel-felvetődik a gondolat, vajon tényleg a jó úton járunk-e. Az a gyümölcs, amit magunknak termeltünk, sokkal finomabb, ezzel tisztában vagyok. És azt is megtanultam már, hogy minél jobban összenyomok egy rugót, utána annál magasabbra pattan. Abban kérem a segítségedet, hogy segíts mindig az optimális úton haladni. Azon az úton, amin meg vannak támogatva a céljaim. És abban is a segítségedet kérem, hogy mindig a megfelelő, optimális és előrevivő célokat tudjam meghatározni.

Add meg nekünk azt a bölcsességet, ami az életünk útkereszteződéseiben segít a megfelelő irányba haladni.
Add meg nekünk azt az erőt és kitartást, amivel az életünk útján elénk kerülő nehézségeket egészségben, szeretetben, békességben tudjuk leküzdeni.

A fokozatosságról.
Sok embert láttam már, akiben, amikor rálelt arra a küldetésre, ami újabb feladatokat ad az életében, túl nagy lendülettel vágott bele. Akkorával, hogy onnantól semmi és senki sem számított. Főleg nem a saját egészség. És itt messze nem csak a sportra gondolok, ugyanez megtörténhet az élet bármely területén. Munka, hobbi, vallás, akármi. Ilyenkor pedig sorban érkeznek a bajok. Sérülések hada, térdsebészet, belgyógyászat és hasonlók. Szorongás, magány. Olyan könnyen kibillen az egyensúly, néha sajnos nekem is sikerül belekerülni ilyesmibe. Hiába vezérel a lelkesedés és a szeretet, az egyensúly bizony érzékeny dolog. Jó párszor előfordult már, hogy az új ötlet élményétől feldobva, szinte extázisban, a torkomban dobogó szívvel vágtam bele valamibe. A pihenést, a belülre figyelést ezzel félre is tettem. Az élet pedig ilyenkor megállít. Először halkan a fülünkbe súgja, hogy ez így nem feltétlenül a megfelelő irány. Majd egyre hangosabban figyelmeztet. Ha pedig sokadszorra sem halljuk meg, a testünket fékezi meg. Csúnya dolgokba lehet így beleszaladni, inkább hallgassuk meg az első figyelmeztetéseket és gondolkodjunk el rajta.

Add meg nekünk azt a meglátást és nyitottságot, amivel a vállalt feladatainkkal nem elbújunk az élet nehézségei elől, hanem mindenre a megfelelő időt és energiát szánjuk.

Az egészségről.
Rengeteg minden van az életünkben, ami pótolható, javítható, lecserélhető. Van, amit eldobhatunk, vagy elajándékozhatunk, ha már nincs rá szükségünk. Van, amit meg tudunk javítani, ha esetleg elromlott. Van, amire pedig nagyon kell vigyáznunk, mert ha valamelyik része megsérül, vagy tönkremegy, igen komoly nehézségeket tud okozni. Ilyen a testünk, az egészségünk. Az a támogató, körülölelő csodálatos szerkezet, ami egész életünk során velünk van. Olyan ez, mint egy hosszú távú lízing, vagy inkább bérlet. Amikor elkezdjük az életünket, beleköltözünk. A végén pedig köszönettel és tisztelettel visszaadjuk. A részleteket szorgalmasan fizetnünk kell, hiszen ha nem tápláljuk, idő előtt elveszíthetjük. A karbantartás is a mi feladatunk. A cél az, hogy amíg használjuk, a lehető legjobbat hozzuk ki belőle. Amikor pedig a végén visszaakasztjuk a szekrénybe, úgy tudjunk elköszönni tőle, hogy elmondhatjuk: vigyáztunk rá és szerettük.

Add meg nekünk azt a tudást, hogy a szeretetet mindig a megfelelő módon tudjuk kimutatni és befogadni.
Add meg nekünk a bölcsességet, a tudást és a szeretet energiáját, amivel a testünket, lelkünket, szellemünket a megfelelő módon, szeretettől vezérelve tudjuk gondozni és táplálni.

Kérlek adj erőt és tudást ahhoz, hogy az életmódváltásom során mindig a megfelelő döntést tudjam meghozni. Úgy állítsam össze az étrendemet, ahogy az az energiáim megőrzése mellett az egészségemet és az ideális testsúlyom elérését is támogatja.
Kérlek add meg a bölcsességet ahhoz, hogy az életemben elkezdett változtatásokat és az edzéseimet mindig az optimális mértékben és intenzitással végezzem.
Kérlek add meg a bölcsességet ahhoz, hogy mindig azokkal az emberekkel tudjam körülvenni magam, akiket hasonló célok vezérelnek és együtt, azonos irányba tudunk haladni, ahol mindenki boldog és elégedett.
Kérlek add meg a kitartást ahhoz, hogy az előttem álló úton szeretettel, alázattal, megfelelő hozzáállással és hatékonysággal tudjak végigmenni. Legyen szó egy-egy egész életen átívelő feladatról, vagy akár az aktuális edzésről.

Előre is köszönöm a segítségedet.
Maradok a legnagyobb tisztelettel,
Zoli